
Az utazó pápa – interaktív térképre tettük Ferenc pápa magyarországi látogatását és a pápalátogatások hagyományát
Ez lesz Ferenc pápa negyvenegyedik Olaszországon kívüli útja, és a második alkalom, hogy hazánkat látogatja meg.
Elképesztő emelkedésben van nemcsak az áram és az olaj, hanem különösen a gáz ára. Az elmúlt évben sokszorosára nőttek a gázárak Európában, és a drágulás az egész világon éreztetni fogja hatását.
A gáz ára egy év alatt több mint hatszorosára nőtt, az irányadó holland tőzsdén szeptember végén 78 eurón jegyzik a gáz megawattóránkénti árát, míg egy éve ugyanekkor 12 euró környékén járt. Az árrobbanás egyelőre az ipart érinti, a végfogyasztók később elsősorban a magasabb infláció formájában érezhetik majd azt a nyomást, ami most az ipari szereplőkre nehezedik.
A tél beálltával azonban a fűtési kapacitások és az árak okozhatnak problémákat Európa-szerte. Az európai gáztározók történelmileg alacsony szinten állnak, miközben Európa legnagyobb gázszállítója, az orosz Gazprom felére csökkentette a szállítását, és a másik nagy beszállító, Norvégia is kevesebbet tud exportálni. Egy hideg tél esetén Európa egyes részein akár az is előfordulhat, hogy kimerülnek a készletek.
A nagy gázigényű műtrágyagyártók egyre-másra fogják vissza termelésüket, nehéz helyzetbe hozva ezzel a mezőgazdasági szereplőket, ami végső soron potenciálisan az élelmiszerárak inflációjához vezethet világszerte.
Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke figyelmeztetett, hogy az energiaárak veszélyeztetik az idei kitűzött két százalékos inflációs célt. Az Egyesült Királyságot különösen érzékenyen érintik a történések. Eddig 12 energiaszolgáltató dőlt be az országban, és már kétmillió embert kellett a megmaradt szolgáltatókhoz átcsoportosítani, akik a korábbihoz képest már emelt havidíjakat fizethetnek a gázszolgáltatásért.
A folyamat a zöld forradalmat is rosszul érintheti a térségben. A magas gázárak vonzóbbá és gazdaságosabbá teszik a jelenlegi EU-s klímavállalásokban háttérbe szorítani kívánt szenet.
Kína, a világ legnagyobb gázimportőre sem töltötte megfelelő szintre idén gáztározóit. Egyes tartományokban már most energiaellátási korlátozások vannak az iparban, hogy teljesíteni tudják a kitűzött energiahatékonysági és klímavédelmi célokat. Az energiaellátási problémák felerősödhetnek amikor elindul a prioritást élvező lakossági fűtési szezon. Ha pedig a kínai vállalatok az energiahiány következtében termelési problémákkal szembesülnek, az az acél és alumínium árak emelkedéséhez vezethet világszerte.
Nettó energiaimportőrként Magyarországnak sem kedvez az áremelkedés, de a hazai háztartások fűtési díjait a hatósági tarifák miatt nem érintik majd közvetlenül a magas nagykereskedelmi árak. Azonban a gáz és áram ára itthon is hatással lesz az inflációra, megjelenik a vállalatok költségeiben, ami továbbgyűrűzik a fogyasztói árakba.
A nyugat-európaiakhoz hasonlóan a magyarországi földalatti gáztárolók töltöttsége is alacsonyabb, mint egy éve volt, de a jelenlegi 82%-os töltöttség is megnyugtató készültségi szint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szerint.
Ez lesz Ferenc pápa negyvenegyedik Olaszországon kívüli útja, és a második alkalom, hogy hazánkat látogatja meg.
Egy januári amerikai jelentés szerint egyes frontszakaszokon a súlyosbodó lőszerhiány miatt 75%-kkal csökkent az orosz tüzérség aktivitása. Erről árulkodnak a NASA műholdképei is: a frontok közelében jóval kevesebb tűzesetet és robbanást detektáltak a FIRMS műholdjai.
1900 óta közel 40 ezer 5,5-ös erősségűnél nagyobb földrengés volt a Földön. Legújabb Átlós anyagunk ezeknek a bemutatására készült.
A Nemzeti Sport 1920-as éveiben először alkalmazott diagram modernizált változatával meséljük el a döntő legizgalmasabb pillanatait.
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.