A múlt héten elhunyt brit előadóművész több mint félévszázadon keresztül volt meghatározó a zenében, filmművészetben, színjátszásban és divatban. Folyton változott, mindig tudott újat mutatni, méghozzá látszólagos erőfeszítés nélkül.
Forrás: Economist.com
Bowie virtuozitását, a hihetetlenül színes és vállalkozó kedvű művészi pályát persze csak vázlatosan lehetett egyetlen ábrába sűríteni.
A baloldalon a vele együttműködő zenészek (úgymint Lou Reed vagy Iggy Pop, akiket amúgy kiválóan tudott utánozni) és bandák (pl. Massive Attack) közül csak a legfontosabbak szerepelnek; a következő két oszlop a főbb film- és színházi szerepeké.
Végül a jobboldalon ott van felsorolva David Bowie összes nagylemeze az 1967-es debütálástól a 69. születésnapján, január 8-án megjelent Blackstarig. Méghozzá összekötve a hozzájuk tartozó műfajokkal.
Forrás: BBC News
A BBC infografikája Bowie stúdiólemezeinek kereskedelmi sikerességét mutatja. Hazájában, az Egyesült Királyságban az 1972-es The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című albumból adták el a legtöbbet. Lemezeladások szempontjából zenei karrierjének első fele hozta a nagy sikereket (az utolsó, napokkal a halála előtt megjelent Blackstar is jól szerepelaz eladási listákon).
A BBCanimációján David Bowie egész karrierje pereg le előttünk – 51 év stúdiólemezei és koncertturnéi (Magyarországon kétszer lépett fel: 1990-ben a nemrég ledózerolt MTK stadionban, majd az 1997-esSzigeten).
Somodi Dániel
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Egy másik ajánlattevőt pedig azért zártak ki, mert összekeverte a beadványokat, és egy teljesen más eljárás dokumentumait küldte be. Így a Mercarius lett a befutó.
A New Land Media nyerte a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderét, amit a Visit Hungary és a Kisfaludy2030 Zrt. számára írtak ki. Az alvállalkozó a Századvég lesz.
Fiatalokért Központ néven épülne rendezvényhelyszín a Velencei-tó partjára, a beruházás hátterében ingatlan-tulajdonosként az orosz milliárdos Megdet Rahimkulov egyik fia is feltűnik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!