Honnan, hogyan és hányan jönnek a menekültek? Hányan haltak meg az Európába vezető út során?
Bár a Magyarországról szóló rész nem naprakész, mégis nagyon informatív az az öt grafika, amelyet a The Indian Express készített az európai menekültkrízisről – a The International Organisation for Migration, az UNHCR és az United Nations adataira támaszkodva az AP segítségével – , hogy ismertesse a népvándorlás hátterét.
Az első ábrán a főbb kiindulási országok mellett az látható, hogy azokból milyen útvonalakon érkeznek Európába az afrikai és közel-keleti menekültek. A kék nyilak a Törökországon keresztül Görögországba, a piros nyilak a Líbián át Olaszországba, a szürkék pedig az egyéb útvonalakon át érkezőket jelölik.
A második ábra a Görögországon át Európába érkezők útvonalát mutatja be Macedónián és Szerbián át Magyarországig. Ugyan a magyar információk – 1.500 menekült naponta, épülő kerítés, vonattal táborokba utazó menekültek – nem mondhatók naprakésznek, az ábra mégis hasznos, mert röviden és közérthetően írja le a legfontosabb információkat a görög-szigetektől Nyugat-Európa felé vezető útról.
A harmadik ábrán szintén az látható, hogy honnan érkeznek a menekültek – felül pedig a szöveg: az erőszak és szegénység emberek ezreit késztette arra, hogy Európába meneküljön. Az International Organisation for Migration becslései szerint idén már 360 ezernél többen menekültek el a hazájukból, míg 2014-ben „csak” 280 ezren. Az ismert adatok szerint 2.800-an biztosan meghaltak útközben.
A negyedik ábra egy grafikon, ami döbbenetes számokat mutat. A becsült adatok szerint 2015 augusztus 31-ig 334 ezren, míg tavaly egész évben 219 ezren próbáltak meg átkelni a Földközi-tengeren.Tavaly 3333-an, idén augusztus végéig 2.643-an haltak ebbe bele.
Végezetül egy másik grafikon, amelyen az látszik, hogy az United Nations menekültügyi szervezetének, az UNHCR-nek 2010 óta közel megkétszereződött az európai költségvetése a menekültek növekvő száma miatt.
Erdélyi Katalin
Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!
Havonta csak egy ezres: már csak 893 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Fiatalokért Központ néven épülne rendezvényhelyszín a Velencei-tó partjára, a beruházás hátterében ingatlan-tulajdonosként az orosz milliárdos Megdet Rahimkulov egyik fia is feltűnik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!