![Erdelyi Rgy 240722](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2024/07/erdelyi-rgy-240722-300x180.png)
Az Ábrahámhegyre tervezett palackozóról beszélt Erdélyi Katalin a Klubrádióban
Az adás itt újra meghallgatható.
Ítélet született egy büntetőperben, amelyben Kárász község polgármesterét és három egykori közfoglalkoztatottat vádoltak meg költségvetési csalással és hamis közokirat felhasználásával. Minden érintettet bűnösnek találtak, és vagyonelkobzást, illetve pénzbírságot szabtak ki rájuk. A bíró szerint a polgármester azért kaphatott enyhébb büntetést, mert nem csak a maga hasznára követte el a bűncselekményt, de a helyi közösségnek is juttatott a nem rendeltetésszerűen felhasznált pénzből. A részletekről Katus Eszter kollégánk beszélt a Klubrádió Esti Gyors című műsorában.
Az esetről az ítélethirdetést követően számoltunk be novemberben. Akkor megírtuk, hogy 2015 és 2017 között három közmunkás nem végzett rendszeres munkát a baranyai kis faluban (sőt, volt, aki egyáltalán nem), de nem is kapták meg a munkaszerződésen feltüntetett bérüket, csak annak egy részét, havi 25-30 ezer forintot. A tanúk elmondása alapján a pénz másik fele a polgármesteri hivatalban, egy borítékban maradt. Ezt nevezték a faluban „fekete pénznek” vagy „fekete kasszának”.
Katus Eszter a Klubrádió Esti Gyors című műsorának november 23-i adásában elmondta, erről a faluban sokaknak volt tudomása, mégis évekig asszisztáltak a csaláshoz. Végül néhány önkormányzati képviselő tett feljelentést az ügyben.
Kollégánk arról is beszélt, hogy a polgármester azért kaphatott végül enyhébb büntetést, mert a költségvetési csalást nemcsak a maga hasznára követte el, hanem a helyi közösségnek is juttatott a pénzből.
Végül pénzbüntetést és vagyonelkobzást szabtak ki rá, de a polgármesteri tisztségről nem kell lemondania. A három közmunkást próbára bocsátották, viszont a jogosulatlanul felvett összegeket vissza kell fizetniük. Egyiküknek akár a házát is elárverezhetik emiatt.
Az adás itt újra meghallgatható.
Kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában György Zsombor főszerkesztővel és Dévényi István újságíróval beszélte át a hét közéleti eseményeit.
Az adás itt újra meghallgatható.
Kollégánk a hét legfontosabb témáit beszélte át Dévényi Istvánnal és Polgár Tóth Tamással. Az adás itt újra megnézhető.