médiaszereplés

A Fidesz visszaadta, a Fidesz elvette – vasútról, diákokról, csődről beszélgetett Katus Eszter a Flaszterben

Az Átlátszó újságírója, Katus Eszter meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol György Zsomborral, a lap főszerkesztőjével és Dévényi István újságíróval beszélte át a hét legfontosabb közéleti eseményeit. 

A Magyar Hang polgári hetilap évekkel ezelőtt indította el saját közéleti vitaműsorát a Youtube-on, ahol a lap munkatársai mindig egy-egy meghívott újságíróval beszélik át az adott hét legfontosabb közéleti témáit. Az Átlátszó szerzői gyakori vendégei a műsornak, ezúttal Katus Eszter ülhetett be György Zsombor főszerkesztő és Dévényi István újságíró mellé.

A közel másfél órás műsorban többek között elhangzott, mennyire tesz jót a pedagógusképzésnek, ha teljesen leviszik a bekerülési ponthatárt, ahogy az most is történt. Szóba került az is, mivel jár, ha a gyerekek (és a felnőttek) nem tudnak értőn olvasni, és hogy ez hogyan hat valahol az újságírói munkára is. Téma volt továbbá, hogy az Orbán-kormány 10 vonalon megszünteti a vasúti személyszállítást, többek között a Komló-Dombóvár szakaszon is, amit az MSZP-kormány korábban egyszer már bezárt, és a Fidesz hozott vissza.

De előkerült a rendőrök alacsony fizetése és egyre csökkenő létszáma, a rekordot döntögető cégbezárási hullám, a Duna magas vízhőmérséklete, és az Egyházasharaszti határában hegyekben álló több ezer tonna hulladék ügye is.

A Flaszter 249. adása itt visszanézhető:

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2