médiaszereplés

Ársapka, fideszesek, krumpli és KRÉTA – a Flaszterben járt Katus Eszter

Az Átlátszó újságírója, Katus Eszter meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol a hetilap újságíróival, Dévényi Istvánnal és Albert Enikővel beszélgetett arról, hogy miért nehéz definiálni, hogy ki számít újságírónak, miért lesz és marad valaki fideszes, segít-e az infláció elleni küzdelemben az újabb ársapka, hová tűnt a magyar krumpli, és ki áll a hackerek által feltört KRÉTA mögött. 

A polgári Magyar Hang hetilap 2020-ban döntött úgy, hogy nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok anyagainak is. Egyik szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett. Így havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikáljuk az újságban az általunk feltárt ügyeket. A lap ennek kapcsán hívta meg kollégánkat, Katus Esztert a Flaszter című műsorukba.

A Magyar Hang legfrissebb számában arról írunk, hogyan játszottak át egy ingatlant egy fideszes alapítványhoz a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül, hol érhetők tetten Orbán és Erdogan haverjai a honvédség 30 évre titkosított török beszerzései mögött, milyen – exbelügyesekkel és orosz kapcsolatokkal bíró – magánalapítvány képezne privát titkosszolgákat Magyarországon, illetve mennyit költött a „titokban épült” iváncsai akkumulátorgyárra a kormány, és ezzel ki járt jól.

Emellett azt is bemutatjuk, hogy a magyar fizetések annyira rosszak az EU-ban, hogy még az olcsó rezsi is drágának számít, valamint, hogy a diákok eredményeit mennyire befolyásolja az oktatásra szánt kevés pénz.

A Flaszter 212. adásában ezekről a témákról beszélgetett a Magyar Hang újságíróival, Dévényi Istvánnal és Albert Enikővel kollégánk, Katus Eszter.

 

A műsorban téma volt továbbá, mi tartja össze a Fidesz szavazóit, miért nem lehet egyértelműen kimondani valakiről, hogy újságíró-e, mi lehet az újabb ársapka következménye, mennyi tartaléka van a magyaroknak, és hogy miként érinti a KRÉTA rendszer feltörése Palkovics Lászlót.

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42