médiaszereplés

Katás visszaélésekről és rekordot döntő NAV-ról beszélt a Millásreggeliben Katus Eszter

A NAV több mint 50 ezer katás szerződést vizsgált meg, de csak 141 visszaélést tárt fel két és fél év alatt – derült ki abból a közadatigénylésből, amit még tavaly nyár közepén nyújtottunk be az adóhivatalhoz, ám csak most kaptunk rá választ. A 187 nap után megküldött, 9 számból álló táblázatból az is kiderült, hogy volt olyan év, amikor mindössze 19 csalást fedeztek fel. Erről beszélt a Millásreggeli című rádiós műsorban Katus Eszter kollégánk.

Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő, a gazdasági bizottság elnöke 2022. július 14-én azt nyilatkozta, hogy 300 milliárdot csaltak ki a költségvetésből a bújtatott kata-foglalkoztatók, többek között ezért is van szükség az adózási forma szigorítására. Megpróbáltunk utánajárni, alátámasztják-e a politikus szavait az adatok, ezért közérdekű adatigénylést adtunk be Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV).

Több mint fél év után kaptunk érdemi választ. Ebből kiderült, hogy 2020-ban 1612 foglalkoztatót és 21 370 katás partner szerződést vizsgáltak, míg a NAV által feltárt visszaélések száma mindössze 19 darab volt. 2021-ben már 2276 foglalkoztatót ellenőriztek, de kevesebb, 16 368 szerződést. Mégis nagyobb volt a találat: ebben az évben 90 visszaélést lepleztek le az ellenőrök. 2022. július 20-ig 1125 foglalkoztatót vizsgáltak és 12 882 katás szerződést. A csalások száma 32 volt.

Vagyis két és fél év alatt több mint 50 ezer katás szerződést vizsgáltak meg, de csak 141 visszaélést tártak fel.

Ez alapján és az Mfor-nak kiadott korábbi adatok fényében tehát nem jelenthető ki, hogy a katások/foglalkoztatók tömeges adócsalók lettek volna. Erről beszélgetett január 19-én kollégánk, Katus Eszter a Radiocafén hallható „gazdasági muppet showban”, a Millásreggeli című műsorban.

 

Munkatársunk elmondta emellett azt is, hogy a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint szeptemberben 18,738 milliárd forint érkezett be az államhoz a kisvállalkozók adójából, ám ez októberre 9,436 milliárdra, majd novemberre 7,295 milliárd forintra csökkent.

Továbbá elhangzott az is a műsorban, hogy az egyéni vállalkozókat és a bt-ket is számolva tavaly októberre mintegy 50 ezer vállalkozás szüntethette meg működését a KATA szigorítása miatt, és ezzel párhuzamosan csak 3-4000 új vállalkozást jegyeztek be. Arról nincs adat, hogy hány ex-katásból lett „igazi” foglalkoztatott.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42