Kettős ügynökök, dezinformátorok, tömeggyilkosok – új könyv a szovjet titkosszolgálatokról

Bernard Lecomte francia újságíró Magyarországon néhány hónapja megjelent könyve, a KGB – A szovjet titkosszolgálatok története átfogó képet fest a szovjet államszervezet és politikai rendőrség hét évtizedes történetéről. Az 1917-es évvel induló műből egy véres korszak képe bontakozik ki, ami azonban sehogy se akar véget érni. Az orosz-ukrán háború negyedik hónapjában az olvasó döbbenten ismer rá a szovjet titkosszolgálatok egykor mindenható urai és a volt KGB-tiszt, Vlagyimir Putyin módszerei közti hasonlóságra.  

Hosszú évekig tudósított Moszkvából és a szocialista blokk országaiból több francia lap számára Bernard Lecomte, aki a KGB – A szovjet titkosszolgálatok című művének oroszországi kiadásakor azt nyilatkozta: a titkosszolgálatok jelenléte mindig érezhető volt moszkvai tartózkodása idején. „A közelmúlt eseményeiből láthatjuk, hogy a történelem ismétli önmagát. A Navalnij-ügy, a fehéroroszországi tüntetések elfojtása – ez mind ismerős minta. Ez a KGB természete.”

Lecomte ennek szellemében részletesen bemutatja az 1954 és 1991 között működő Állambiztonsági Bizottság – az orosz név rövidítése a KGB – előd- és utódszervezeteit is. Nem titkolt célja ugyanis igazolni, hogy bár a szovjet-orosz politikai rendőrség elnevezése és módszerei változtak az évtizedek folyamán, lényege ugyanaz maradt: korlátlan hatalom birtokában rendelkezni az állampolgárok sorsa felett.

A szerző, Bernard Lecomte (Forrás: Bruno Klein/Presse)

A történet 1917-ben a „Cseka” (hivatalos néven: VCSK, Összoroszországi Különleges Bizottság) létrehozásával indult, melynek feladata az volt, hogy elpusztítsa a szovjethatalom ellenségeit. A bolsevikok fegyveres ökleként működő szervezet „jól teljesített”: 1921-ig több mint 250 ezer ember vált a vörösterror áldozatává.

„Kezem csupa vér, iszonyodom tőle, de mi mást tehetnék? (…) Könyörtelen vagyok, vasakarat feszül bennem, és a végsőkig elmegyek, hogy kiirthassam a régi világ gonoszságát és igazságtalanságát” – írta egy feleségének szóló levélben 1918-ban a Cseka vezetője, a Lecomte által katonaszerzetesnek nevezett Dzerzsinszkij. Aki később a Cseka utódjaként létrehozott GPU és NKDV irányítója is lett, majd halálát követően a politikai rendőrség több véreskezű vezetőjének szolgált példaképül.

Felix Dzerzsinszkij a Cseka, majd a GPU és az NKDV vezetőjének fotója 1918-ból és szobra a KGB Lubjanka utca székháza előtt. A szobrot 1991-ben ledöntötték, majd 2015-ben restaurálták, és egy szoborparkban állították fel (forrás: Wikipedia)

Lecomte könyvében a kronologikus történetmesélés a külföldi kémek, kettős ügynökök lebilincselően izgalmas sztorijaival váltakozik. Olvashatunk többek közt „cambridge-i ötök”-ről, akik a brit államigazgatás különböző posztjain elhelyezkedve végeztek rendkívül sikeres hírszerző munkát a Szovjetunió számára. Dokumentumok ezrei, köztük vélhetően atomtitkok is kerültek általuk a szovjetek birtokába.

A „cambridge-i ötök”. A Cambridge-i egyetem közgazdászprofesszora szervezte be őket az 1930-as években. (Forrás: wikimedia)

A francia szerző beszámol a szovjet ügynökök dezinformációs tevékenységéről is: fontos feladatuk volt az 1930-as évek Európájában, hogy vonzó képet fessenek a Szovjetunióról. A szovjethatalom propagandautakat is szervezett baloldali érzelmű művészek és politikusok számára. A „hasznos idióták”-nak nevezett látogatók pedig – G.B.Shaw-tól kezdve Romain Rolland-on át H.G.Wells-ig – lelkendezve számoltak be a proletárállam nagyszerűségéről, miközben Ukrajnában milliók haltak éhen.

A módszeres hamisítás eredményeképpen a legvéresebb terror idején volt a legnépszerűbb külföldön a szovjet diktatúra – hangsúlyozta a mű hazai könyvbemutatóján Ungváry Krisztián történész.

A könyv talán legérdekesebb részei az 1945 utáni időszakról szóló fejezetek. Lecomte bemutatja többek közt, hogyan épültek be a KGB ügynökei az orosz ortodox egyházba, s a felülről irányított főpapok milyen vehemenciával tagadták a hívők szovjetunióbeli állítólagos üldözését.

A titkosrendőrségnek azonban az 1960-as évek végétől fel kellett vennie a harcot az orosz „disszidensek” egyre bátrabb fellépésével. Így nevezte a KGB azokat a „másként gondolkodó” orosz értelmiségieket, akik az emberi jogok védelmében felléptek a szovjethatalom diktatúrája ellen.

„Amit a KGB nem látott előre, az az volt, hogy minden egyes újabb elítélés a felháborodás és a nyilvános tüntetések újabb hullámait váltja ki (…), ami újabb letartóztatásokhoz és újabb perekhez vezet, amelyek viszont gyűléseket, írásos tiltakozásokat és újságokhoz fordulást váltanak ki, amelyek elítélik ezt az igazságtalan elnyomást” – írja a szerző.

Gorbacsov 1985-ös hatalomra kerülése pedig végképp destabilizálja a szervezetet, amely 1991 decemberében megszűnik. Helyébe 1995-ben egy valódi tekintély nélküli, egyszerű rendőri hivatal, a Szövetségi Biztonsági szolgálat (FSZB) lép; egészen addig, amíg egy volt KGB-alezredes, Vlagyimir Putyin át nem veszi Oroszország irányítását.

Vlagyimir Putyin 1980-ban KGB-egyenruhában (forrás: kremlin.ru)

A 80-as években Drezdából jelentéseket író és adatokat gyűjtő titkos ügynök, Vlagyimir Putyin hatalomra kerülve újra ütőképessé teszi a titkosrendőrséget, mégpedig a hajdani csekisták segítségével.

A putyini rendszerben pedig a KBG utódja, az FSZB a lenini-sztálini korszak módszereihez hasonlóan igyekszik a „hazaárulókkal” leszámolni. A Népszava minapi cikke  a Novaja Gazeta beszámolójára hivatkozva ír arról, hogy harmincnál több tudóst tartóztattak le, s indult ellenük vizsgálat, kerültek hosszú évekre börtönbe „kémkedés és hazaárulás” vádjával. A putyini rendszer a megfélemlítés, az elhallgattatás érdekében a szovjet titkosszolgálat eszközeivel él: koholt vádakkal, hamis bizonyítékokkal „leplezi le” a nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező orosz értelmiségieket.

„(…) vajon meglepő-e, hogy a volt Szovjetunió hatalmának visszaszerzésére nyíltan törekvő, pragmatikus orosz elnök a régi KGB-t megtartotta magának, hiszen a Szovjetunió – történelmének kezdetétől (1917) egészen az összeomlásig (1991) – egybeolvadt a KGB-vel?” – teszi fel a költői kérdést Bernard Lecomte könyve utolsó fejezetében.

A francia szerzőnek A szovjet titkosszolgálatok történetéről írt műve tehát nemcsak a múlt megismeréséhez, hanem Putyin szándékai és az Ukrajna elleni orosz agresszió megértéséhez is fogódzót kínálhat.

Bodnár Zsuzsa

Nyitókép: A Kreml látképe (fotó: wikipédia) és Bernard Lecomte: KGB – A szovjet titkosszolgálatok története című könyvének címlapja (fordította Barabás József, Corvina Kiadó, 2022.)