A liberálisok önteltsége nagyban hozzájárult a demokráciák mostani válságához

Két politológus egy idén megjelent vaskos kötetben fejtegeti a liberális demokráciák válságának okait. Az egyik fő problémának azt tartják, hogy a hidegháború után a liberalizmust sok képviselője az egyetlen követendő példának, a világ lehető legjobb rendszerének állította be, ezzel pedig dacot és ellenállást váltott ki a demokratikus berendezkedést tanuló és utánozni próbáló országokban és politikusokban. A könyvben példaként szerepel Orbán Viktor, Vlagyimir Putyin, Donald Trump és Jaroslaw Kaczynski is, akiknek migránsellenessége mögött a szerzők a nemzeti identitás elvesztésétől való félelmet és a népességfogyás miatti aggódást látnak.

Társadalmi célú hirdetés

Ivan Krasztev (1965) bolgár politológus, a szófiai Liberális Stratégiai Központ igazgatója, a bécsi Társadalomtudományi Intézet állandó tagja. Rendszeresen publikál a The New York Times hasábjain. Stephen Holmes (1948) amerikai jogász, politológus, a New York-i Egyetem Jogi Iskolájának professzora. Fő kutatási területe az európai liberalizmus és antiliberalizmus története.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A két politikatudós közös könyvet írt arról, hogy szerintük miért került válságba a liberális demokrácia világszerte. A meglehetősen baljós címet a szerzők a Dzsungel könyve című művéről ismert Rudyard Kiplingtől kölcsönözték, aki 1890-ben fejezte be A fény kialszik címet viselő első regényét. „A szerelemről, művészi becsvágyról és fokozatos megvakulásról szóló történet kétféle változatban jelent meg. A rövidebbiknek boldog a befejezése, a hosszabbiknak tragikus. Nekünk nincs lehetőségünk, hogy kétféle befejezéssel publikáljuk ezt a könyvet” – olvasható jelen kötet végén.

Ivan Krasztev – Stephen Holmes:
A fény kialszik
Park Könyvkiadó, 2021
368 oldal, 4499 Ft

Bár a cím arra utal, a könyv egyáltalán nem állítja, hogy a liberalizmus világszerte tapasztalt megingása és megkérdőjelezése valami hatalmas katasztrófa lenne, ami az emberiség végét jelenti. Inkább arra keresik a választ, hogy mi vezetett odáig, hogy a hidegháború után a szovjet blokkból kiszabaduló országok (köztük hazánk és a lengyelek) a kezdeti lelkes nyugatmásolás után mostanra illiberális vezetőkkel működnek, és az egykor demokráciamintának tartott Amerikai Egyesült Államok lakosságának is megingott a hite a liberális eszmékben.

Bár a szerzők politológusok, meglepő módon leginkább pszichológiai megközelítésben foglalkoznak a témával. Hosszan és sok példán keresztül vizsgálják a posztszovjet államok viselkedését, és viszonylag egyszerű, teljesen logikus lelki folyamatokkal magyarázzák a Nyugathoz egykor nagy lendülettel csatlakozott országok fokozatos szembefordulását a liberális értékekkel.

Meglátásuk szerint Európa keleti blokkja a hidegháború után lelkesen és nagy reményekkel vágott bele a nyugatosodásba: abban bíztak, hogy ha átveszik a demokratikus intézményrendszert, akkor hamarosan náluk is olyan jólét lesz, mint azokban az országokban, amelyeket utánozni próbálnak.

Ez azonban egyrészt nem következett be, másrészt pedig a nyugati liberális tanítóktól lenézést és önteltséget tapasztaltak, ami sértettséget és dacot váltott ki a kelet-európai államokban, amelyek attól is tartottak, hogy az egyetlen elfogadhatónak mondott liberalizmus átvételével eltűnik a saját nemzeti identitásuk és kultúrájuk, amelyeket ugyan hagyományaikkal és értékrendjükkel együtt a Nyugat maradinak és rossznak tartott, számukra a mindent jelenti: hazájuk jellegzetességét és történelmi kapcsot a múltjukkal, az őseikkel.

„Örök fájdalmuk, hogy a nyugati értékek, attitűdök, intézmények és gyakorlatok utánzása kényszerré és kötelességgé vált.”

Egy idő után az utánzó országok „dafke” módon, már csak azért is szembefordultak az egykor eszménynek tekintett liberális eszmerendszerrel, hogy megvédjék a Nyugat által lenézett nemzeti sajátosságokat, s az azok által képviselt történelmet, egyediséget és értékeket, hiszen ez a patrióta büszkeség fontos egy ország létezéséhez, a magyar vagy bármilyen más identitás fenntartásához.

Ugyanez a nemzetféltés, az ország térképről való eltűnését vizionáló félelem tükröződik a szerzők szerint Magyarország és Lengyelország illiberális vezetőinek bevándorlásellenes megszólalásaiban és tetteiben is: attól tartanak, hogy a tömeges migrációval végképp eltűnne, de legalábbis erősen kisebbségbe kerülve beolvadna az egyébként is fogyatkozó magyar/lengyel nép. Ez pedig érthető módon egy nemzeti tragédia lenne, és ez a katasztrófától való rettegés a bevándorlók elleni agresszív retorikában jelenik meg.

A populista propaganda pedig kárörvendően számol be a nyugat-európai migrációs problémákról, és a magát egykor felsőbbrendűnek tartó Nyugat végromlásáról beszélnek, ami egyfajta jóleső bosszú is a sértetteknek.

„Az országot lerohanni készülő, nem létező bevándorlóktól való hisztérikus rettegésben egy kimondhatatlan valóságos veszély (az elnéptelenedés és demográfiai összeomlás) egy képzelt veszéllyel (a bevándorlással) való behelyettesítése nyilvánul meg. (…) Orbán nem árul zsákbamacskát: »Nekünk magyar gyerekek kellenek« (Kossuth rádió, 2020. július 3. – a szerk.)

Hosszasan foglalkozik a könyv az Amerikai Egyesült Államokkal is, amelyre sokáig a demokrácia bölcsőjeként és iskolapéldájaként tekintett a világ. Az utóbbi években azonban az USA lakóinak is megingott a bizalma a liberális értékekben, s emiatt az ezeket nyíltan gyalázó és semmibe vevő Donald Trump nyerte az elnökválasztást 2017-ben.

Amerikával kapcsolatban Krasztev és Holmes ugyanazokat a hibákat látja, mint Európa esetében: a kommunizmus bukása után túl öntelten gondolták és állították, hogy a liberalizmus a világ legjobb, mindenkinek fejlődést hozó és emiatt követendő politikai rendszere, ami egyszerűen fájó sértés volt mindazoknak, akik másként gondolták. Akkor is az lett volna, ha igaz lett volna, de ráadásul nem is volt az.

„Az, hogy az egész emberiségnek kötelező a liberális demokráciára törekednie, sértő nyugati koncepció.”

Az idő ugyanis előhozta a liberalizmus hibáit és tökéletlenségeit. Ugyanúgy vannak visszaélések, ha nem is annyi vagy akkora mértékű, mint egy diktatúrában, nem lett mindenki gazdag, a 2008-as gazdasági válság pedig megmutatta, hogy a demokráciákban is létező fogalom az anyagi nehézség és a pénzügyi csőd.

Amerika ráadásul önteltségében saját magának állított csapdát – vagy visszaéltek a jóhiszeműségével, ez nézőpont kérdése. A liberális demokrácia terjesztésével ugyanis az USA volt a példa a világ jelentős része számára. Könnyedén elérhetők információk az amerikai politikáról, intézményrendszerről, választásokról, hadseregről, kultúráról és bármiről. Rengetegen megtanultak angolul, miközben egy átlag amerikai egy nagyobb európai vagy ázsiai ország létezéséről sem tud, nemhogy a nyelvét beszélné.

„A világ sokkal jobban ismeri Amerikát, mint Amerika a világot.”

Mindez pedig kiszolgáltatott helyzetbe hozta az Egyesült Államokat, és rengetegen ki is használták ezt a sebezhetőséget, például a kommunista Kína, ami lenézett elmaradott országból fokozatosan az USA gazdasági versenytársa lett, elemzők szerint pedig hamarosan letaszítja a trónról Amerikát, ami újabb pofon a liberális felsőbbrendűségnek.

Az USA másik nagy ellenlábasa, Putyin egy egészen különleges kategória a könyvben, a szerzők ugyanis úgy vélik, hogy az orosz elnök soha nem is akarta valóban átvenni a nyugati demokratikus értékeket és intézményrendszereket, csupán külsőleg másolta le őket, s ezt a mímelést arra használja, hogy görbe tükröt mutasson a nyugati világnak: lám-lám, mégsem annyira tökéletes ez a liberalizmus, sőt.

Krasztev és Holmes szerint Putyin mesteri trollkodását, amivel kihasználja, és a Nyugat ellen fordítja a nyugati rendszer gyengeségeit, egyértelműen a Szovjetunió szétesése, a nagyhatalmi pozíció elvesztése miatti bosszú fűti, valamint az a törekvés, hogy újra egyenrangú ellenfele legyen Amerikának.

„Washington úgy élte meg a hidegháború végét, mint győzelmet és igazolást, míg Moszkva úgy, mint irányvesztést, demoralizálódást és szuperhatalmi rangjának elvesztését.”

Abszolút pozitívum, hogy a szerzők (sok más hasonló témájú könyvvel ellentétben) nem keltik azt a látszatot, hogy a liberalizmus az egyetlen működőképes politikai rendszer, és a visszaszorulását sem tartják borzasztó tragikusnak, hanem kendőzetlenül végigveszik a hibáit és gyengeségeit, amelyek kiderülését esélynek látják arra, hogy tökéletesedjen, képviselői pedig tanuljanak a tapasztalatokból.

Erdélyi Katalin

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!