A nacionalizmus nem oldja meg a problémákat, csak elfedi őket – Harari a 21. századról

Az ismert izraeli történész, Yuval Noah Harari legújabb könyve az emberiség előtt álló kihívásokat veszi sorra a technológiai fejlődéstől kezdve a gazdasági, ökológiai és politikai kérdésekig. A világ egyre bonyolultabb, az emberek pedig nem szeretik ostobának érezni magukat, ezért a tényekkel való szembenézés helyett inkább a múltba, a vallásba, és megkérdőjelezhető ideológiákba révednek.

Yuval Noah Harari (1976) először a Jeruzsálemi Héber Egyetemen tanult történelmet, majd az Oxfordi Egyetemen szerzett PhD-t történettudományból, és jelenleg a Jeruzsálemi Héber Egyetem Történettudományi Intézetének oktatója. Neve 2014-ben lett világszerte ismert, amikor megjelent a „Sapiens – Az emberiség rövid története” című első könyve (magyarul 2015-ben jött ki), majd ezt követte 2016-ban (magyarul 2017-ben) a „Homo Deus – A holnap rövid története” c. kötete, és mindkettő bestseller lett.

Második könyve megjelenése után az a hír járta itthon, hogy az izraeli szerző gondolatait Orbán Viktor is szívesen olvassa, mert a magyar miniszterelnököt is foglalkoztatja, hogy honnan jött és hová tart az emberiség. A melegházasságban élő Harari azonban biztos nem lett Orbán kedvence, mert előadásaiban és interjúiban rendszeresen kiáll a liberalizmus mellett, valamint a gyűlölet(keltés) ellen. Legújabb könyve pedig a jelen nagy kihívásairól szól, melyek között ott van a nacionalizmus, a korrupció és az álhírek terjedése is.

Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra
Animus Kiadó, 2019
304 oldal, 4490 Ft

A történész szerint az emberiség előtt álló legnagyobb kihívást a technológiai fejlődés fogja jelenteni a következő évtizedekben. Már most is hatalmas szakadék tátong a világ fejlett és fejletlen részei között, ez pedig az információs és biotechnológia rohamos innovációja miatt csak nőni fog.

Ugyanakkor a fejlett országok lakói sem lehetnek nyugodtak, mert a számítógépek miatt sok dolog már most is érthetetlen az átlagemberek számára, a mesterséges intelligencia fejlődésével pedig további munkafolyamatok automatizálódnak majd, és egyre kevésbé lesz szükség emberekre. Vagyis előbb vagy utóbb a robotok elveszik a munkánkat, akkor pedig az embereknek nem lesz gazdasági jelentőségük, amivel hatást tudnának gyakorolni a politikai döntéshozókra.

“A jelentéktelenség ellen sokkal nehezebb küzdeni, mint a kizsákmányolás ellen.”

Harari ennél is tovább megy, és elképzeli azt a világot, amikor már nem az emberek uralják a mesterséges intelligenciát (MI), hanem fordítva. Nem afféle harmadosztályú sci-fi filmekben ezerszer látott gépek lázadását vizionál öldöklő robotokkal, hanem azt a kort, amikor a MI annyira megismeri az emberi agy működését, hogy befolyásolni tudja. Ez pedig tulajdonképpen már elkezdődött, elég csak arra gondolni, hogy a Google vagy a Facebook böngészési előzményeinkhez kapcsolódó hirdetéseket dob fel nekünk.

A rólunk szerzett vagy általunk önként kiadott információk (legyenek azok internetes kereséseink, sporttevékenységeink, szabadidős, tanulási, utazási vagy vásárlási szokásaink) egyben hatalmat is jelentenek majd az azokat megszerző vállalatoknak és/vagy kormányoknak, amelyek a MI-t felhasználva kiismernek és befolyásolnak minket. Nem (csak) a testünket, hanem az elménket fogják leigázni, ami persze a liberalizmus két alapértékének, a szabadság és egyenlőség eszményének végét jelentené.

“Éppen azért olyan vonzók  tudományos korunkban is a vallási és ideológiai dogmák, mert biztos menedéket kínálnak a világ frusztráló bonyolultsága elől.”

Harari szerint az emberiség előtt álló politikai kihívás az, hogy a technológiai robbanás, az atomháború réme és az ökológiai katasztrófa ellen globális együttműködésre lenne szükség, azonban az egyre terjedő nacionalizmus még jobban eltávolítja egymástól a vallási és kulturális okokból egyébként is ellenséges táborokra osztott emberiséget.

A vallási és kulturális ellentétek a múltban fejlődtek ki különböző fiktív történetek mentén, és a nacionalizmus sem tesz mást, mint elhiteti egy adott ország lakóival, hogy ők felsőbbrendűek másoknál. Ezzel legitimizálni lehet a “mások” ellen elkövetett tetteket, ahogy régen a Bibliára hivatkoztak az inkvizítorok, vagy ahogy manapság a Koránra hivatkoznak a dzsihádisták. Az izraeli szerző kendőzetlenül ír saját népe nacionalizmusáról is, így nem lehet elfogultsággal vádolni.

“Sokkal egyszerűbb elképzelni, hogy húsz multimilliárdos rángatja a zsinórokat a színfalak mögött, akik kezükben tartják a médiát, és háborúkat szítanak azért, hogy tovább gazdagodjanak.”

Harari szerint egyre inkább terjedni fognak a vallásként is felfogható nacionalista politikai irányzatok, mert a világ egyre bonyolultabb, és az embereknek akkor sincs kedve megismerni, ha lehetőségük van/lenne rá, mert akkor sem látnák át. Hiába igyekeznek tehát a tudósok, sajnos a tudásra egyre kevesebb igény van. Macerás, időigényes és frusztráló, hiszen minél többet tud valaki, annál inkább rájön, hogy még mennyi mindenről fogalma sincs. A káoszhoz pedig nagyban hozzájárulnak a világot elárasztó álhírek, amelyek tovább fokozzák a zűrzavart az emberekben és társadalmakban. 

“A legtöbb ember nem szereti a túl sok tényt, és még kevésbé szereti magát ostobának érezni.”

Ezért aztán aranykorukat élik a populista szólamok, amik könnyen emészthető magyarázatokat kínálnak az élet kérdéseire; azokról a „kényelmetlen” dolgokról pedig, amikre nincs instant megoldásuk, elterelik a figyelmet. A nacionalisták általában valamilyen fenyegetés rémével, hisz az ellene való küzdelemmel legitimálhatják minden cselekedetüket, és az állandó háborús készültség egyben tartja a rettegő nyájat.

Sok szó esik a könyvben a korrupcióról is, amely a liberális demokráciákat elvető országokban a legnagyobb, mert ott az állam – és az azt irányító oligarchák – uralják a médiát is, így az embereknek esélyük sincs tudomást szerezni arról, hogy a kormány meglopja őket.

„Ha a nemzetet külső invázió vagy ördögi felforgató elemek veszélyeztetik, ugyan kinek van ideje a túlzsúfolt kórházakkal vagy a szennyezett folyókkal foglalkozni? Egy végtelen válságfolyam megalkotásával a korrupt oligarchia az uralmát is a végtelenségig biztosítani tudja.”

Harari könyve egyszerre történészi és filozófiai munka, amely kifejezetten szórakoztató is, mert a szerzőnek  van tudása és bátorsága változatos példákkal szemléltetni gondolatait, így például a Bibliát a Harry Potterhez hasonlítani. Elmélkedik, kérdez, és kijelentéseket is tesz, de egyáltalán nem állítja, hogy tévedhetetlen. Felvetései viszont töprengésre késztetik az olvasót, gondolkodni pedig nagyon hasznos dolog.

“Azok, akik az igazságukat féltik, rendszerint erőszakosabbak, mint azok, akik megszokták, hogy több szemszögből szemléljék a világot. A kérdések, amelyeket nem tudunk megválaszolni, még mindig jobbak, mint a válaszok, amelyeket nem szabad megkérdőjelezni.”