Global Voices

Az orosz állami tévéből írták át az MH17-ről szóló Wikipédia-bejegyzést

Cseppet sem meglepő, hogy a vádaskodás a Wikipédiára vándorolt, ahová a szerkesztők igyekeznek menteni a történtekkel kapcsolatos különböző meggyőződéseiket. Július 18-án reggel az orosz nyelvű Wikipédia polgári repülőgép-balesetekkel foglalkozó cikke okozott vitát. Egy kijevi IP-címmel rendelkező felhasználó megváltoztatta az MH17 gépről szóló bejegyzést, azt jelezve, hogy a repülő tragédiáját okozó lövést „az önjelölt Donyecki Népköztársaság terroristái adták le, az Oroszországi Föderáció által szolgáltatott Buk-rakétákat használva”. Még ugyanabban az órában valaki egy moszkvai IP-címről az előző szöveget a következő mondatra cserélte: „A repülőgépet ukrán katonák lőtték le”.

Egy Twitter-robotnak hála, amely le tudja nyomozni az olyan anonim szerkesztéseket a Wikipédián, amelyek az orosz kormány IP-címeiről érkeznek, tudjuk, hogy a második változtatás az MH17 repülőről szóló cikkben egy VGTRK számítógépről érkezett, vagyis az Összoroszországi Állami Televíziós és Rádió Vállalattól.

A polgári repülőgép-balesetekkel foglalkozó Wikipédia-cikket megváltoztatta a VGTRK.

A VGTRK Dmitri Kisselev vezetése alatt áll, a férfit nem hivatalosan a Kreml főpropagandistájaként tartják számon, emellett azt is tudni róla, hogy éles kritikusa a kijevi és a washingtoni kormányoknak. A Krím-félszigeti válság alatt azzal kérkedett a televízióban, hogy Oroszország „az egyetlen ország, amely képes az USA-t radioaktív porrá változtatni”. Júniusban két VGTRK-s újságírót öltek meg Luhanszk közelében: aknavetők tüzébe kerültek miközben helyi felkelőket kísértek. A lövéseket leadó helikopter pilótáját, Nadia Savcsenkót Ukrajnában szeparatisták fogták el, majd egy voronyezsi fogházba szállították, ahol az újságírók halálát okozó támadásban való részvétel vádjával tartják fogva.

A Twitter felhasználói fiók, a @RuGovEdits, amely leleplezte a VGTRK Wikipédiás húzását, most új fiókot hozott létre @CongressEdits néven, és az Egyesült Államok Kongresszusa IP-címeiről érkező Wikipédia-szerkesztéseket követi nyomon. A szoftvert, amelyet a CongressEdits használ, Ed Summers fejlesztette ki: nyílt forráskódú és könnyen konfigurálható az anonim szerkesztések lenyomozására, bárhol is legyen az adott IP-cím.


A bejegyzés eredetileg a Global Voices Online magyar oldalán jelent meg. Szerző: Kevin Rothrock, fordító: Lestar Fanny.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2