egészségügy

Kiszivárgott videó: tetőtől talpig ágyi poloskák lepik el az ápoltat a szentgotthárdi otthonban

Mentálisan sérült beteget lepnek el az ágyi poloskák, erről kapott videót az Átlátszó. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz tartozó intézmény a kérdéseinkre szűkszavúan válaszolt, az viszont kiderült, nem vezetnek nyilvántartást arról, országszerte hol okoz gondot a vérszívó rovar. Nem ez az első intézmény, ahol megdöbbentő állapotok uralkodnak, korábban Nagymágocs kapcsán számoltunk be ágyi poloska fertőzésről.

Mintha kormos lenne az ágynemű, de a fekete szemcsék mozognak. Nem csak a paplanon, a lepedőn is sokan vannak. A videó a szentgotthárdi pszichiátriai betegek otthonában, hivatalos nevén a Rábaparti Integrált Szociális Intézmény Vas Vármegye épületében készült. Forrásunk úgy fogalmazott, „ez csak egy ágy, a többi az ugyanez a szint.”

„Az intézmény 1952-ben kezdte meg működését a századfordulón épült egykori dohánygyár épületében. Az otthon jelenlegi formáját, kapacitását az egész intézményre kiterjedő rekonstrukció során nyerte el. Az intézmény jelenleg 734 férőhelyes – az ország legnagyobb – krónikus pszichiátriai betegeket gondozó otthona” – az idézet az intézmény honlapjáról származik.

Informátorunk úgy fogalmazott, 2018 óta ilyen a helyzet. A fertőzés kapcsán azt mondta „ilyen apró fújások vannak, de két-három nap múlva ugyanaz a helyzet áll fel.” Azt is elárulta – neve mellőzését kérve –, hogy „volt olyan, hogy a betegek aláírást gyűjtöttek, lementek az iroda elé, de csak azt a választ kapták, hogy folyamatban van az irtás. Eddig csak ebben az épületben volt probléma, most már a másik épület szintúgy fertőzött. Elhatalmasodott ez a poloskainvázió” – folytatta.

 

A videóról azt mondta, hiába tartják éjjeli állatnak az ágyi poloskát, azok már nappal is előjönnek. Forrásunk szerint az ápolók próbálnak segíteni, de nincs elég eszközük. Cserélik az ágyneműt, de „mindegy, mit csinálnak, mert függetlenül attól, hogy frissen föltesznek egy lepedőt, vagy huzatot, fél óra múlva megnézi az ember, körülbelül 50-60 darab rovar jelenik meg körülötte. Hiába van porszívózás, takarítás”.

Azt is jelezte, a problémáról a betegek nem is tudnak szólni a hozzátartozóknak, az áldatlan állapotokat nem láthatják kívülállók. Az intézmény látogatási rendjét idézte, mely szerint „a látogatás az intézmény udvarán kialakított helyen, illetve a Látogató fogadó helyiségben történhet”.

Kerestük a Rábaparti Integrált Szociális Intézmény Vas Vármegyét, ahonnan szűkszavúan annyit írtak: „A fertőzés megszüntetése érdekében az intézmény és a fenntartó is megteszi a szükséges intézkedéseket. Az ellátottak látogatása az intézményre vonatkozó látogatási rend szerint biztosított”.

Nem tudják, hol okoz gondot a poloska

Az ágyi poloska a nagymágocsi otthonban is gondot okoz. Erről tavaly novemberben írtunk. Akkor ápoltak arra panaszkodtak, hogy a rovarok összemarták őket. Az intézmény – fenntartója szintén a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság – akkor azt közölte, „az említett intézményben idén júliusban jelent meg az ágyi poloska, de tömeges fertőzés nem alakult ki. Az intézmény haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, és több alkalommal is végzett rovarirtást, szakember bevonásával. A lakószobát, ahol az ágyi poloska megjelent, lezárták, az érintettek orvosi ellátásban részesültek. Az intézményben hasonló eset az elmúlt két évben nem fordult elő”.

Azt kérésünk ellenére sem közölték, hogy pontosan milyen irtást és kivel végeztettek. Ahogy azt sem, mennyi ápoltat érintett az ágyi poloska problémája. Közadatigénylést adtunk be, hogy megtudjuk, országosan hol okoz problémát ez a vérszívó. Azt kértük, hogy küldjék meg, „hogy az SZGYF által felügyelt intézményeiben 2021-2022 évben mely helyekről jeleztek ágyi poloska problémát. Az irtást dokumentáló iratokat is kérem részemre megküldeni.”

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság válasza szerint „a Főigazgatóság fenntartásában lévő intézmények – mint önálló adatkezelők – esetében nem áll fenn jogi kötelezettség arra vonatkozóan, hogy a telephelyeiken kialakuló ágyi poloska problémákat a Főigazgatóság felé jelentsék, ezért

a Főigazgatóság a kért adatokat nem tartja nyilván.

Az Alkotmánybíróság 13/2019. (IV. 8.) AB határozata alapján, kért formában nem létező adatsor előállítására, az adatok összegyűjtésére és rendszerezésére az adatkezelő nem kötelezhető.”

Segesvári Csaba

Címlapkép: Rábaparti Integrált Szociális Intézmény Vas Vármegye (fotó: gotthardotthon.hu)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2