választás 2022

A választás napja: Fehérgyarmaton elfogyott a függöny

Helyszíni riport a választás napjáról a legkeletibb és legszegényebb választókerületből, ahol a választópolgár maga döntheti el, hogy függönyös fülkében vagy nyitott padnál szavaz.

Már vagy nyolc órája úton voltunk a kollégámmal, amikor végre egy nyitva tartó kocsmára bukkantunk Kölcsén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négyes számú választókerületében. A Hangulat Étterem névre hallgató italmérésben a kedélyes pultoson kívül még ketten nézték a Duna televízió adását. A tévében éppen Orbán Viktor miniszterelnök beszélt arról, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból. „Hát maradjon is ki” — állapította meg lakonikusan az egyik vendég, majd belekortyolt a sörébe.

Az Ukrajnával közvetlenül határos választókörzetben járva nem tapasztaltuk, hogy a szomszédban zajló háború felkorbácsolta volna a választói hangulatot. Az orosz invázió viszont keresztbetett a körzet négy éve még nagyban zajló választási slágerének: a magyar lakcímekre tömegesen bejelentett ukrajnai kettős állampolgár szavazók szervezett utaztatásának. A kárpátaljai régióból ugyanis sokan elmenekültek, sokakat besoroztak, sokakat pedig nem engednek át a magyar határon.

A buszoztatás ugyanakkor nem tűnt el mindenestül: Sápi Mónika, a körzet összellenzéki jelöltje elmondása szerint vasárnap déltájban szavazatvásáslást ért tetten Vásárosnaményben, a körzet központjában. A képviselőjelölt szavazóhelyiség melletti utcában leparkolt, ukrán rendszámú kisbuszra és a körülötte gyűlő csoportosulásra lett figyelmes. Amikor közelebb ért, akkor éppen arról folyt a beszélgetés, hogy a Fideszre kell szavazni, miközben az egyik ember éppen egy ötezres bankjegyet nyújtott át a másiknak. A képviselőjelölt szóváltásba keveredett a csoporttal, akik erre beszálltak a kisbuszba, és elhajtottak Beregsurány (azaz a határátkelő) irányába – mesélte Sápi.

Választási visszaélések, élő közvetítés – Láncszavazást videóztunk a putnoki parkolóban | atlatszo.hu

A választási csalásnak a Borsod-Abaúj-Zemplén 3. számú választókerületében található Putnokon voltak a szemtanúi az Átlátszó helyszíni tudósítói. Az elkövetőket vasárnap délután 4 óra körül értük tetten, a Serényi László Általános Iskola előtt. Az eset fényes nappal történt, nem rejtőzködtek, a szavazóhelyiséggel szemben parkoltak le a kék színű, Opel márkájú autójukkal az elkövetők.

Miközben Sápi az ukrán rendszámú busz utasaival vitatkozott, mi a közeli Nagydoboson néztünk szét. A mintegy kétezer lakosú falu egyike annak a féltucat településnek, amelynek lakóitól az ellenzéki jelölt azt a jelzést kapta: ismeretlenek a helyi cigánysoron a Fidesz részére vásárolnak szavazatokat, koponyánként egy-négyezer forint közötti tarifáért.

Fidesz. Oda ikszeljen

Nagydoboson szavazatvásárlást nem láttunk. Furcsaságok azért akadtak. Például annak a rikító neonzöld felsőt viselő, írástudatlan férfinek a voksolásánál, akinek a törvényes előírásoknak megfelelően a szavazatszámláló bizottság két tagja is segített a szavazólapok értelmezésében.

„Kire szeretne szavazni?” – kérdezte egy fekete ruháján Barna Zoltánné feliratú matricát viselő bizottsági tag a szavazópolgárt.

„Arra, amelyik a jó” – válaszolta a neonszínű férfi.

„Fidesz. Oda ikszeljen” – mutatta neki Barna Zoltánné.

„Ez az állampolgár nem mondta, hogy Fidesz?” – hívtam fel a bizottsági tag figyelmét.

„De igen, mondta” – felelte Barna Zoltánné. – „Ez az ember analfabéta, és a törvény szerint, két különböző párt delegáltjaként segítünk neki.”

„Szuper” – mondtam. – „Ön melyik párt delegáltja?”

„A Fideszé.”

„Nagyszerű” – válaszoltam, majd megkérdeztem a mellette tébláboló kollégáját is: „És Ön?”

„Azt nem tudom” – felelte a szavazatszámláló bizottság ismeretlen párt által delegált tagja.

„Én ezekhez a dolgokhoz nem értek” – közölte a neonzöld állampolgár egy félmosollyal. — „Analfabéta vagyok.”

Titkos szavazásra alkalmatlan helyszínek

A beszélgetésbe azért tudtam ilyen könnyedén bekapcsolódni, mert a neonzöld fölsős, analfabéta nagydobosi választópolgár nem egy minden oldalról zárt szavazófülkében, hanem egy nyitott kartonparavánban szavazott. A szavazóhelyiségben ugyanis két lefüggönyzött szavazófülke mellett három olyan karton beállóban lehetett szavazni, amelyet nem határol függöny, és amelyeknek az egyik oldala nyitott.

2016-ban a Kúria hasonló, zuglói kartonparavánok kapcsán állapította meg, hogy az „asztalra kitett háromoldalú papírral elhatárolt szerkezet” nem tekinthető szavazófülkének, és „a szavazólap minden befolyástól mentes kitöltésére alkalmatlan helyszín” sérti a választás törvényi alapelvét. A választási törvény részleteiben nem szabályozza pontosan a kiállítandó szavazófülkék számát, ám világos támpontokat ad. „Normális” szavazófülkéből legalább kettőt kell kiállítani, összesen pedig annyit, amennyi a „szavazás zökkenőmentes lebonyolításához szükséges”.

Fehérgyarmaton, a körzet fontos városában több helyen hasonlóan sajátos szavazóköri állapotokra leltünk. A nyolcezres lélekszámú város polgármestere a fideszes Péter Csaba, de korábban a választókerület regnáló országgyűlési képviselője, Tilki Attila is betöltötte a pozíciót.

Választás Szabolcs megyében

Ez mindig így volt

A fehérgyarmati kettes számú választókörében, a Móricz Zsigmond Szakközépiskolában két lefüggönyzött szavazófülkét állítottak ki a választóknak. Meg kettő darab, semmi által nem határolt iskolai padot. A padokra helyezett abroszok és nemzetiszín zsinórral rögzített tollak egyértelműen jelezték: ezek bizony azért vannak itt, hogy rajtuk töltsék ki a szavazólapokat.

„Ez itt egy szavazófülke?” – kérdeztem Baloghné Szarka Hajnalkát, a bizottság joviális elnökét.

„A választópolgár maga dönti el, hogy a fülkében, vagy a padnál szavaz” – tájékoztatott Baloghné Szarka Hajnalka, majd hozzátette: „ez mindig így volt.”

A két függönyzött szavazófülke mellett hasonlóképpen kiállított, nyílt, abroszos-tollas szavazópaddal találkoztunk Fehérgyarmat egyes számú választókörének helyiségében, a József Attila utcai óvodában is. A bizottsági tagok azt mondták: ha valaki nem akarja kivárni a sort a rendes fülkéhez, akkor leülhet a padhoz is. Ennyi erővel egyenesen meg is mondhatták volna, hogy ebben a szavazóhelyiségben éppen úgy, mint legalább két másikban nem teljesítették a törvényes feltételt, miszerint a zökkenőmentes lebonyolításhoz elegendő számú, igazi fülkét kell kiállítani.

„Ez így rendben van. Két ellenzéki delegált is van a bizottságban” – nyugtatott segítőkészen egy komoly tekintetű, szemüveges, göndör barna hajú férfi.

„És kik azok?” – kérdeztem.

„Én vagyok az egyik” – felelte.

„Akkor az Önök kezdeményezésére bizonyára felvettek itt jegyzőkönyvet arról, hogy ki van állítva egy semmi által nem határolt pad” – feltételeztem. Mint kiderült, tévesen.

„Ez így rendben van. Nem kötelező a titkos szavazójoggal élni” – felelte az ellenzéki delegált, és sokatmondóan villogtatta rám a szemüvegét.

„Csak azt nem értem, hogy miért volna olyan bonyolult felhúzni egy harmadik rendes fülkét is” – méláztam fennhangon. – „Elfogyott Fehérgyarmaton a függöny?”

Barna szemű, mosolygós menyecske somfordált mellém. Megbökte a könyökömet.

„Nem mi döntöttük el azt, hogy ez így legyen” – világosított fel.

„Hát akkor ki?”

„Nem mi. Na, jól van ez így?”

„Jól van” – nyugtattam meg.

Pedig dehogy van jól.

Sarkadi Nagy Márton

Közreműködött: Dankulinec Nikolett. Ez az anyag az Investigative Journalism for Europe (IJ4EU) alap támogatásával készült.

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2