Hétfőn jelentette be a nemzetközi szövetség (FINA), hogy Magyarország rendezheti meg az idei vizes világbajnokságot. Mindennek persze van ára, hiszen elsőként ki kell fizetnie a jogdíjat. A FINA 12 millió dollárt kér az eseményért a rendezőktől, ezt most a harmadára mérsékelték, a lap információi szerint így 4 millió dollárt kell majd átutalni.
A 2011–2020 közötti időszakban az Elios (és jogelődje) nyerési esélye 1,26, míg a piacán lévő cégek medián nyerési esélye 0,46 volt. Már ez is nagy különbségnek látszik, de még inkább figyelemre méltó, hogy hogyan alakult az Elios Zrt. nyerési esélye, amíg a kormányfő veje, Tiborcz István tulajdonos volt, és azután, hogy megvált a cégtől. 2011–2015 között, amikor Tiborcz a tulajdonosok között volt, a cég nyerési esélye 1,97, majd miután eladta részesedését, ez az érték 0,18-ra, jóval a piacra jellemző medián alá esett.
Egy csütörtök esti kormányhatározat szerint még az idén 5 milliárd forint nem visszatérítendő költségvetési támogatást kap az Áder János klímavédelmi alapítványához köthető Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealap. A tőkealapot még 2020-ban hozta létre a kormány „a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány tevékenységének bővítése és Magyarország környezet- és klímavédelmi céljainak elérése érdekében”. A kormány 2020-ban és 2021-ben is tolt bele 2,5-2,5 milliárdot a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Zrt.-n keresztül.
Franciaországi sítúrához használták a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszabezdéd közpénzből beszerzett kisbuszát. Az ukrán határ mentén fekvő község falubuszát a településtől 1600 kilométerre, a francia Alpok egyik síparadicsomában, a Les Deux Alpes egyik szállodája előtt fotózta le a lap egyik olvasója. A Mercedes kisbuszt a Darányi Ignác Terv keretében kapta a Tiszabezdéd Községért Alapítvány, ezt hirdeti a kocsi oldalára ragasztott fólia is.
Az állami média és a vállaltan kormánypárti orgánumok alkotta csúcsliga mellett megszületett a NER-sajtó másodosztálya: a Fidesz-rendszer tulajdonosi befolyása alá került, ám tartalmilag – még – nem teljesen átállított, „ellenzékinek”, függetlennek vagy pártsemlegesnek tűnő kiadványok csoportja. Az összesen 241 országos hatású közéleti- vagy tömegcsatornából 26 sorolható a fenti átmeneti kategóriába, 132 pedig tisztán fideszes. Ha e két számot összeadjuk, már kétharmadnál járunk – listánkon ráadásul további nyolc, úgymond „bizonytalan státuszú” médium is szerepel.
Címlapkép: Bp2017 Kft./Facebook
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Egy másik ajánlattevőt pedig azért zártak ki, mert összekeverte a beadványokat, és egy teljesen más eljárás dokumentumait küldte be. Így a Mercarius lett a befutó.
A New Land Media nyerte a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderét, amit a Visit Hungary és a Kisfaludy2030 Zrt. számára írtak ki. Az alvállalkozó a Századvég lesz.
Fiatalokért Központ néven épülne rendezvényhelyszín a Velencei-tó partjára, a beruházás hátterében ingatlan-tulajdonosként az orosz milliárdos Megdet Rahimkulov egyik fia is feltűnik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!