Ismét félmilliárd forintot költ taxira a közmédia, a Főtaxi nyerte a megbízást
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
A napokban közzétett tájékoztatók szerint 2020 harmadik negyedévében összesen 18 milliárd forintot költött a Nemzeti Kommunikációs Hivatal az állami cégek és szervek reklámjaira és rendezvényeire, ebből 5,5 milliárd ment el kormánypropagandára. A munkák egy részét szokás szerint Balásy Gyula két cége, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. végezte, a többit pedig az Antenna Hungária Zrt. zsebelhette be.
Megjelent a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) harmadik negyedéves tájékoztatója az állami reklám- és rendezvényköltésekről, amire összesen nettó 18,4 milliárd forintot költöttek. A Nemzeti Kommunikációs Hivatalt annak érdekében hozták létre, hogy felügyelje az állami szervek reklámköltéseit, felettes szerve a Rogán Antal által vezetett Miniszteelnöki Kabinetiroda.
Az uniós közbeszerzési értesítőben közzétett adatok szerint a Rogán Antal vezette NKOH nettó 12,8 milliárd forintot áldozott állami kommunikációra. A korábban velük megkötött keretszerződés miatt a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. párosa végezhette el a munkát, mindkét cég tulajdonosa Balásy Gyula.
A legtöbb pénz, nettó 5,5 milliárd forint (ami az összes kommunikációs költség 40 százaléka) kormánypropagandára ment el.
A hivatalos tájékoztatás szerint „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai szintéren történő kormányzati kommunikációval, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására” kellett ennyi pénz. Évek óta ezzel vagy ehhez hasonló megfogalmazással írják körül a kormány politikai hirdetéseit, így valószínűleg most is az óriásplakát- és egyéb kampányokat jelenti.
További nagy értékű és/vagy érdekesebb szerződések:
Kétszázmillióba került az Alapjogokért Központ hazafias kampánya, Balásy cégei a kivitelezők
Igazi NER-gyöngyszem az a kampány, amelyet még augusztusban indított az Alapjogokért Központ. A projekt a Rogán Antalhoz tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal égisze alatt, a KESMA elnöke által vezetett Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. megrendelésére, a “kék plakátos” Balásy Gyula cégei kivitelezésében zajlott. Most az is kiderült, mennyiért.
Az értesítőben megjelent másik negyedéves tájékoztató szerint állami rendezvényekre nettó 5,6 milliárd forintot költöttek, a munkát a 2019-ben megkötött 30 milliárd forintos keretszerződés részeként az állami tulajdonú Antenna Hungária Zrt. végezhette.
A mostani 5,6 milliárdból
Az NKOH-nál a kiváló fideszes kapcsolatokkal rendelkező Balásy cégei 2016 után kerültek monopolhelyzetbe, miután két versenytársa, Csetényi Csaba és Kuna Tibor is kegyvesztetté vált. Balásy cégeinek nagyon jól megy, nemrég a kormányzati propaganda-kampányokat levezénylő vállalkozásoknak otthont adó budai luxusvilláról forgattunk drónvideót.
Budai luxusvillába költöztek a kormánypropagandából meggazdagodott Balásy Gyula reklámcégei – drónvideó
A kormányzati propagandakampányokat évi több tízmilliárd forintért lebonyolító New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. székhelye 2019 októbere óta egy rózsadombi ingatlan, melyet a cégek tulajdonosa, Balásy Gyula vásárolt meg. A korábban panzióként működő hatalmas villa felújítása jelenleg is tart – drónvideón mutatjuk az épületet.
Balásy cégei többek között olyan kampányokat vezényeltek le, mint az Állítsuk meg Brüsszelt!, de ők dolgoztak a Nemzeti Konzultáció népszerűsítésén, és a családvédelmi akciótervet reklámozó anyagokon is. Legutóbb az állami szervezetek és cégek kommunikációs feladatainak ellátására közel 26 milliárd forintot fordított a kormány a második negyedévben, a munkákat természetesen Balásy Gyula cége végezte.
Az Opten cégadatbázisa szerint a New Land Media Reklám Kft. nettó árbevétele 2016-ban 1,5 milliárd forint volt, ami 2018-ra 52,2 milliárd forintra, 2019-ben pedig 70,3 milliárd forintra ugrott. A Lounge Design Kft. nettó árbevétele 780 millióról 7,8 milliárd forintra nőtt 3 év alatt, 2019-ben pedig meghaladta a 9 milliárdot.
Az állami tulajdonú Antenna Hungária Zrt. a hazai műsorterjesztési és telekommunikációs szektor meghatározó szereplője: 2019-re a cég nettó árbevétele 38 milliárd forintról 38,6 milliárd forintra nőtt, az adózott eredménye pedig 50 millió forintról, 1,8 milliárd forintra ugrott. A rendezvényszervezés (pontosabban konferencia és kereskedelmi bemutató szervezése) azonban éppen az NKoH-val aláírt 30 milliárd forintos keretszerződés megkötése idején került fel a cég tevékenységei közé.
Mikulás-ünnepség 24 millióért: 2,8 milliárd ment el az állami cégek rendezvényeire az év végén
Újabb elemei derültek ki annak a keretszerződésnek, amelyet a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tavaly nyáron kötött az Antenna Hungária Zrt.-vel. A legutóbb közzétett tájékoztató szerint 2019 utolsó negyedévében összesen 2,8 milliárd forintot költöttek az állami cégek és szervek rendezvényeire.
Zsilák Szilvia
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Összefirkált kormányplakát (fotó: Átlátszó/Erdélyi Katalin)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Az OMSZ az uniós helyreállítási és ellenállóképességi alapból remélt 2,5 milliárd forintos támogatást, de a pályázatukat elutasította a kormány.
A létesítménygazdálkodási feladatokat a B+N Referencia Zrt. végezheti el egy nem túl komoly verseny után. A pavilont közel 20 milliárd forintért építik fel.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!