Egy évvel a vége után 27 millióval drágult a vizes vb
Ennyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Múltkor az ugrótorony kivitelezésére kapott két milliárd forintot a WHB, most kiegészítő munkálatokra még egyet. Vagyis eddig összesen három milliárdot.
Egy hete az Index írta meg, hogy a kormányközelinek tartott West Hungária Bau Kft. nettó 1,9 milliárd forintért épít óriás ugrótornyot a nyári vizes vb-re. A kivitelezési szerződést 2016. november 28-án kötötte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) a WHB-val, de most kiderült, hogy a Parlamenttel szemközt elhelyezkedő létesítmény ennél is drágább lesz.
Az EU-s közbeszerzési értesítő legfrissebb számában megjelent tájékoztatás szerint március 7-én újabb szerződést írt alá az MNV és a WHB, melynek értelmében Paár Attila cége további nettó 1 milliárd forintot kap az ugrótorony kivitelezésére és kiegészítő munkákra.
Pedig a novemberi tender leírásában úgy tűnt, minden benne van:
„Óriás toronyugrás platformjának létesítésére irányuló kivitelezés megvalósítása az Ajánlatkérő által jóváhagyott kiviteli tervdokumentáció alapján, továbbá műszaki üzemeltetési feladatok ellátása, a Világbajnokság megrendezését követő helyreállítási bontási munkálatok elvégzése, valamint a platform és az ideiglenes létesítmények védelmére vonatkozó tervezési és engedélyezési feladatok ellátása a műszaki leírásban, valamint a szerződéstervezet és annak mellékleteiben részletezettek szerint.”
Az MNV azonban újabb feladatok elvégzését látta szükségesnek:
„Óriás Ugrótorony és kapcsolódó létesítményei kiviteli és kiegészítő tervezési feladatainak, az építési, szerelési, műszaki üzemeltetési és bontási munkáinak ellátása a műszaki leírásban, valamint a szerződéstervezet és annak mellékleteiben részletezettek szerint.”
Természetesen mindkét eljárás hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzés volt, mert sürget az idő, mindjárt kezdődik a vizes vb. A sportesemény, aminek nyitórendezvényére a legfrissebb hírek szerint a Rolling Stonest szeretnék meghívni a szervezők, akik azt várják, hogy világszerte 6 milliárd ember fogja nézni a versenyek tévéközvetítését.
Kapcsolódó cikkeink:
Még 7,8 milliárd a vizes vb-re
Ha azt hitte, hogy a vizes vb szállodaköltségei nem szállnak el, van egy rossz hírünk
Újabb 2,1 milliárd forint a vizes vb-re
Jegyek, akkreditáció, közlekedés – nem áll le a vizes vb-s közbeszerzési gyár
2015-ben ugyan még arról beszélt a kormány, hogy a vizes vb megrendezésének költsége 25 milliárdba fog kerülni, de azóta kiderült, hogy csak a Dagály Úszóaréna ennek közel duplája lett. Az összköltség nagyjából 100 milliárd forint körül jár, de a 3 milliárdos ideiglenes ugrótorony mellett a Margitsziget kertépítészeti munkálataira költött 300 millió forint már eltörpül.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásEnnyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Egy év után tette közzé a BKK, hogy tavaly szeptemberben leszerződött a Swietelskyvel a Népfürdő utca és a Vizafogó...
Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején. 84% Év végéig még 16 613 194...
72 millió forinttal többet kap a Valton a biztonsági feladatokért, és plusz 50 millió kellett a Duna Aréna üzemeltetésére...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!