választások 2019

A Fidesz-frakcióból kirúgott sportpolitikus is indul a polgármesteri székért Érden

Sokak meglepetésére az érdi közgyűlés Fidesz-frakciójának korábbi tagja bejelentette, hogy elindul T. Mészáros András polgármesterrel szemben a októberi választáson. Első ránézésre Tekauer Norbert múlt csütörtöki bejelentése még töredezettebbé teszi a fideszes városvezetés ellenzékét. Alaposabb vizsgálat után azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a konfliktust kereső, populista és szélsőséges erőpolitikát folytató T. Mészárosnak semmi oka nincs arra, hogy Tekauer bejelentése után megnyugodva hátra dőljön.

Három hét sem telt el az ellenzéki szövetségkötési bejelentés óta, és mára még töredezettebbé vált az ellenzéki térfél négy hónappal az önkormányzati választások előtt Pest megye legnagyobb városában, Érden. Június 17-én egy rövid közleményben jelentették be az ellenzéki erők összefogását a Fidesszel és annak polgármesterével, T. Mészáros Andrással szemben. 

A körvonalazódó ellenzéki együttműködésekről országos körképünk nemrégiben jelent meg:

Akadozva, de alakul az ellenzék összefogása a vidéki városokban az önkormányzati választásokra

Szombathely, Pécs visszahódítható, Szeged megtartható az ellenzék számára, amely azonban továbbra sem tud (akar?) mit kezdeni a debreceniek elkötelezett fidesz-imádatával. Egyelőre Kaposvár évtizedes első embere, Szita Károly is nyugodtan alhat, a legizgalmasabb mérkőzéshez Hódmezővásárhelyen melegítenek – ez derül ki sok egyéb mellett az Átlátszó regionális tudósítóinak elemzéséből.

A érdi közgyűlésben jelenleg függetlenként dolgozó Tekauer július 4-i sajtóközleménye hidegzuhanyként érte azokat, akik az ellenzéki egység megszilárdulásában hittek. A volt vízilabdázót és sportvezetőt azzal vádolják, hogy T. Mészáros győzelmét segíti elő azzal, hogy bejelentette: harcba száll a polgármesteri posztért.

Tekauer a közleményben világossá tette: mint a Fidesz-frakció volt független tagja nem fogja bírálni a kormányzópárt országos politikáját, és az érdi frakció tevékenységétől sem fog elhatárolódni. Ahogy a sajtóközleményben fogalmaz: “ezzel hiteltelenné válna minden eddigi cselekedete”.

A 46 éves egykori vízilabdázó egyértelműen megjelölte a célpontját, aki nem más, mint T. Mészáros András. “Az országos politika alakulásától függetlenül a jelenlegi érdi városvezető egyéni ambícióival mi, érdiek nem értünk egyet” – írta jobboldali és keresztény értékek mellett kiálló Tekauer július 4-én.

Másnap a választópolgároknak írt levelében konkretizálta a bírálatot: “az elmúlt években sok minden megvalósult a közös elképzeléseinkből, de alapvető problémákat nem sikerült megoldani (…) a város vezetése eltávolodott az érdi valóságtól, tőlünk, érdiektől!”

Az üzenet egyértelműen a Fidesz szavazóinak és azon bizonytalanoknak szól, akik hajlandók a jobb oldalra, a Fideszre szavazni. Ha a függetlenként induló Tekauernek sikerül hatékonyan pozícionálnia magát a kampányban, akkor az indulásával kialakult helyzetet így foglalhatjuk össze: a baloldali ellenzék közös jelöltje, Csőzik László a jobboldal két jelöltjével, T. Mészáros Andrással és Tekauer Norberttel áll szemben. 

A helyzet rendkívül képlékeny, egyelőre nem világos, hogy Tekauer milyen erőforrásokkal rendelkezik és mennyire tudja felépíteni magát az őszi kampányhajráig. Akár az is előfordulhat, hogy kettejük küzdelme után Csőzik lesz a nevető harmadik. Tekauer azonban magabiztosan azt mondta az Átlátszónak, hogy ő fogja megnyerni a választást.

Az előzményekhez tartozik, hogy a városi pénzügyi bizottság május 28-i ülésen jelentette be Boldog Anna, az Érdi Sport Kft. ügyvezetője, hogy a száz százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cég átvilágítását javasolta a felügyelő bizottság. Érdekes körülmény, hogy az átvilágítási javaslat 2018. második félévére nem vonatkozik. Ebben az időszakban már Boldog Anna volt a Sport Kft. ügyvezetője.

A javaslat szerint azt az időszakot kell vizsgálni, amikor Boldog elődje, Szántó Erzsébet állt a köztulajdonban álló cég élén. Márpedig Szántó Tekauer Norbert élettársa. Szántó ügyvezetése idején többször átvilágították a cég működését, az Állami Számvevőszék átfogó vizsgálatot tartott (ennek részleteiről ebben a cikkünkben olvashat).

A tavalyi év legnagyobb helyi politikai botrányát T. Mészáros azzal idézte elő, hogy eltávolította Szántó Erzsébetet az Érdi Sport Kft. éléről. Erre válaszul a cég menedzsmentjének fele, valamint Tekauer, a sportklub elnöke lemondott. T. Mészáros nem sokkal később úgy torolta meg Tekauer tiltakozását, hogy kizáratta a helyi közgyűlés Fidesz-frakciójából.

Csőzik László ezekre a körülményekre célozhatott, amikor megjegyezte: reméli, hogy Tekauert a polgármester-jelölti indulás bejelentésével “nem pusztán az elégtétel vágya mozgatja”. Tekauer azóta többször hozta kellemetlen helyzetbe T. Mészárost: nemrég a Móra iskolában kialakult elképesztő körülmények miatt bírálta élesen a helyi Fidesz első emberét.

Tekauer azt válaszolta az Átlátszónak, hogy már korábban nézetkülönbségei támadtak a polgármesterrel. A leváltási botrány afféle bosszú volt vele szemben. 

“Abból indulok ki, hogy ezt a választást meg fogom nyerni. Nem szeretek veszíteni” – reagált Tekauer arra felvetésünkre, hogy T. Mészáros esetleges győzelme esetén mit mond az ezért őt hibáztatóknak.

Legkorábban, még 2018. tavaszán egy informatikus, Balla Imre jelentette be, hogy függetlenként elindul a polgármesteri székért. Ezt a szándékát nemrég megerősítette.

Kis Zoltán

Fotó: a szerző felvétele

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2