Egyéb

Az Összefogás Párt jelöltje bukott le ajánlóív-másolással Kecskeméten

 

A Szepessy Zsolt-féle Összefogás Párt jelöltje másolta a választói aláírásokat Kecskeméten – erősítette meg érdeklődésünkre a Momentum jelöltje, Bodrozsán Alexandra. Az árulkodó felvételt nemrégiben közöltük.

A február végi mínuszokban gyűjtögette a támogató aláírásokat egymás melletti standján Kecskeméten a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, az LMP és a Momentum képviselőjelöltje. Ekkor vették észre a közeli presszó melegében szorgos körmölést. Egyik „versenytársuk” épp aláírásokat másolt.

A részleteket és még sok tudnivalót a kamupártokról ebben a cikkünkben közöltük:

Itt a lista – olvasóink szerint ezek a kamupártok csaltak az aláírásaikkal

Közöltük az aláírás-másoló úrról készült fényképet is. Bodrozsán Alexandra jelen volt a helyszínen, és megerősítette a forrásunk által korábban elmondottakat: valamennyien látták, hogy nem keresztrejtvényt fejtett az úr, hanem ajánlóíveket másolt egy másik ívről.

A Momentum jelöltje elmondta azt is: ő be is ment a presszó-pékségbe számon kérni, mi folyik, beszélni azonban nem tudott a férfivel, mert az illető telefonálást színlelt.

Felismerte azonban az Összefogás Párt jelöltjét. Az illetőt egyébként végül nem vette nyilvántartása a választási iroda. Hogy valóban ő-ez az, és kimagyarázná-e, ha igen, elküldtük kérdésben a párt email-címére, de a levél visszapattant. A párt székhelyén már jártunk korábban, ott nem üzemel semmi.

Az Összefogás Pártnak összesen 66 jelöltjét, köztük Szepessy Zsolt pártelnököt, Monok volt polgármesterét vette nyilvántartásba a választási iroda, országos listát azonban nem tudtak állítani.

Ellentétben a Szepessyhez kötődő Családok Pártjával és a Medetével, amelyiknek ez – a nagyon erős kamupártgyanú ellenére – összejött.

Kapcsolódó cikkeink

A számok nem azt mutatják, hogy a Fidesz mozgatná a kamupártokat, még ha profitál is belőlük

Több olvasónk adataival visszaéltek a kamupártok a választási aláírásgyűjtés során

Segíts lebuktatni a kamupártokat!

Ezzel a jelöltállítási rendszerrel nem szabad nekimenni még egy választásnak

Zuglóban az “álbalos” Lévai Katalin és a fideszes jelölt ajánlásai még sorrendre is megegyeznek

Kamupártok tánca: mostani állás szerint 8,7 milliárd forint is kimehet a pártok kampánytámogatására

Ezt kell tenned, ha visszaéltek az adataiddal a pártok gyűjtőívein

Rádi Antónia

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42