Heti lapszemle

Miniszteri biztosa lett a fociakadémiáknak, Szijjártó idén hétszer helikopterezett

Mfor.hu: Bruttó 1,1 millióért kaptak miniszteri biztost a fociakadémiák

Elérkezettnek látta az időt arra Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter, hogy miniszteri biztost nevezzen ki az államilag elismert sportakadémiák működésének ellenőrzésére. Ezt a pozíciót 2021. szeptemberig Sáfár Sándor tölti be havi bruttó 1,1 millió forint összegű díjazásért. Összesen 10 államilag elismert sportakadémia van az országban.

Direkt36: Dokumentumok bizonyítják, hogy Orbán apjának cégétől vették a köveket az ultradrágán épülő M4-eshez

Az Orbán család cégei általában építőanyagok beszállítóiként vesznek részt állami projektekben, ezekről pedig nem érhetők el nyilvános információk. A Direkt36 ezért közérdekű adatpert indított 6 nagy állami út- és vasútépítés részletes adataiért, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet és Dr. Szegedi Zsolt ügyvéd segítségével. Három év pereskedés után 28 kartondoboznyi, több mint százezer oldalnyi dokumentumot szereztek meg – ezek közt találtak rá arra is, hogy Orbán Viktor családjának cége részt vett az M4-es építésében.

Népszava: Hétszer reptetett minisztert a rendőrség idén – csak Szijjártó helikopterezett

„Rendőrségi szolgálati helikoptert idén a külügyminiszter vett igénybe – hét alkalommal” – ezt válaszolta a Népszava érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön, miután napokkal ezelőtt arról kérdeztük a testületet, hogy idén eddig mely tárca vezetői, hova és összesen hányszor repültek az ORFK gépeivel.

24.hu: A fideszes vezetésű Tihany 2,5 milliárd forintot kap a titokban osztott állami támogatásból

2,5 milliárd forint egyedi támogatást kap Tihany a Magyar Turisztikai Ügynökségtől a Tihanyi Legenda Program első ütemére – derül ki az önkormányzat oldalán található előterjesztésből. A pénzből az önkormányzat a tihanyi rév környezetében épít egy turisztikai fogadóépületet és egy parkolót, környezeti kármentesítést hajtanak végre, és rendezik a kikötő területét és a part menti erdősávot. Hogy ez pontosan mit jelent, azt a dokumentum nem részletezi.

Hvg.hu: A titkosszolgálat nem jelzett, majdnem benyomták konzulnak a gyanús ügyletekbe keveredett milliárdost

A titkosszolgálat nem talált rizikót abban, hogy a Budapesten élő milliárdos, Josh Cartu tiszteletbeli konzul akart lenni. Az állítólag Habony Árpáddal is jó kapcsolatokat ápoló Cartu tiszteletbeli konzuli kinevezését a Miniszterelnökség berkein belül is támogatták, végül mégis füstbe ment a terve. Időközben a milliárdos feje fölött összecsaptak a hullámok: tavasszal Kanadában, nemrég pedig az Egyesült Államokban indult eljárás ő és fivérei, valamint az ügyfeleiket megkárosító cégei ellen a netes csalók körében népszerű bináris kereskedés miatt.

Címlapkép: pixabay.com

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42