Ablakonként egymilliós függönyök, 500 millió eurós kölcsön Észak-Macedóniának
Heti lapszemlénk.
Nem csak Mészáros Lőrinc ötcsillagos szállodája kapott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program vissza nem térítendő pályázati forrásaiból támogatást, hanem Széles Gábor zalacsányi kastélyszállója is – derül ki az MTÜ honlapján lévő adatbázisból. A támogatói okirattal rendelkező pályázatok listája szerint az SGHTHERMÁL Ingatlan Üzemeltető és Fejlesztő Kft. 101 millió forintot kapott a zalacsányi Batthányi Kúria és kastélyszálló fejlesztésére. A cég tulajdonosa pedig az SGH Vagyonkezelő Kft. közbeiktatásával Széles Gábor. A támogatói okirattal rendelkező pályázatok listájából kiderült: a Vertical Art Kft. is kapott 60 millió forintot panziója fejlesztésére. Cégadatbázisok alapján pedig a vállalkozás Becsó Károly és Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselők tulajdonában van.
Palkovics László minisztériuma belecsempészte az új tudományfinanszírozási tervezetbe, hogy kutatási tevékenységet végző alapítványok is részesülhetnek az akadémiai intézeteknek és az egyetemeknek ígért összegből. A tét: 27 milliárd forint. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a honlapján tette közzé legfrissebb javaslatát a kutatásfinanszírozási rendszer megreformálására. Akadémiai források szerint a Palkovics-féle minisztérium ezzel az egyébként is milliárdos kormányzati megbízásokkal rendelkező Századvég Alapítványt igyekezhet helyzetbe hozni.
Gabonatermesztő céget alapított és az agráriumban terjeszkedik az a mezőgazdasági társaság, amely Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője 83 éves édesanyjának tulajdonában áll. A frissen alapított mátészalkai Bászna Gabona Kft.-t tavaly év végén jegyezte be a bíróság. A társaság tulajdonosai közt van Kósa Lajosné sertéstenyésztő cége, annak két társtulajdonosa, illetve Kósa Lajos testvére, aki orvos. Emlékezetes, hogy Kósa Lajos édesanyjának cége, a Méker Kft. 123 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert egy sertéstelepek korszerűsítését támogató pályázaton. A kormánypárti politikus minderről annyit mondott, hogy magánemberek magánügyleteiről nem nyilatkozik. Ugyanakkor hangsúlyozta: „édesanyám nem strómanja senkinek sem”.
Hetven millió dolláros (19,5 milliárd forintos) beruházással száll be Magyarország egy ghánai gázerőmű felépítésébe – jelentette be a ghánai magyar nagykövet, Szabó András kedden az afrikai országban több helyi újság beszámolója szerint. A külügyminisztérium szerint állami forrás nem lesz a beruházásban, viszont az állami tulajdonú Eximbank „minden olyan exportügyletben, amely megfelel a nemzetközi és hazai szabályozásnak, szívesen megvizsgálja a hitelnyújtási lehetőséget”.
Két mátészalkai tűzoltó másodfokú égési sérüléseket szenvedett munka közben, mert – tűzoltói vélemények szerint legalábbis – nem volt megfelelő a ruházatuk anyaga. Még szilveszter napján történt az eset Győrteleken. A szolgálatparancsnok égett meg legsúlyosabban, egyértelműen a rossz, új R13-as ruha miatt. Be volt öltözve, ennek ellenére a keze égett meg úgy, hogy hetekig táppénzen volt. Ez a forrás úgy tudja, két másik tűzoltó enyhébb, bőrpírszerű sérülést szenvedett. Hogy baj van az új tűzoltóruhákkal, az nem újdonság. De most a vezetők állítólag megfenyegették a dolgozókat, hogy ha valaki kiszivárogtatja a hírt, akkor ki fogják nyomozni, hogy ki volt, és az illetőt kirúgják.
Címlapkép: flashandbones / Tumblr
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!