A kedvezményezettek megkezdték az előlegek visszafizetését és az elszámolások benyújtását, amelyek feldolgozása folyamatban van – írta tavaly ősszel közérdekű adatigénylésünkre a Nemzeti Fejlesztési Központ (NFK), arra a kérdésre válaszolva, hogy 2022 óta mennyi településtől, mennyi uniós előleget kértek vissza. A központ felügyeletét ellátó minisztérium nem tud érdemi választ adni kérdéseinkre, hogy miért nincs kész a 2022 óta zajló elvonások feldolgozása és ebben az esetben mit is csinál a 9,9 milliárd forintból működő NFK.
“Az intézkedés nem jelenti a szerződéstől való elállást vagy a támogatás visszavonását, nem akadályozza sem a projektek tervezését, előrehaladását, sem a megkötött vállalkozási szerződésekkel rendelkező projektek kifizetését” – 2024 őszén reagált így a hvg.hu-nak a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, miután Hadházy Ákos posztja alapján megírták: uniós előlegeket kér vissza az állam a falvaktól.
Azt is hangsúlyozták, „az intézkedés pusztán a jogszabályban rögzített eljárásrend végrehajtását jelenti, amit a szerződésben minden kedvezményezett vállalt, vagyis, hogy meghatározott időn belül elszámol az előleg egy részével”.
Lassan másfél éve tartó titkolózás
Ahogy arról többször írtunk, a pénzvisszafizetésről szóló levelet a Magyar Államkincstár küldte ki a településeknek. Tőlük hiába kértünk adatot, nem adták, pereltünk, most a Kúria előtt az ügyünk. Pedig a kormány szerint – ahogy 2024 őszén fogalmaztak –
„az intézkedés pusztán a jogszabályban rögzített eljárásrend”
, vagyis mi titkolni való lenne benne? A perben az államkincstár azt állította, ő nem adatkezelő, ellenben „a nyilvántartott adatok kezelője a Nemzeti Fejlesztési Központ, mint támogató és irányító hatóság. Az alperes közreműködő szervezetként kizárólag a támogató felhatalmazása alapján járhat el, csak a számára biztosított jogok gyakorlása erejéig jogosult hozzáférni az adatokhoz.”
A falvaktól az uniós előleget 5 napos határidővel visszakövetelték, de nem árulják el másfél éve, hogy kitől, mennyit kaptak. Fotó: Navracsics Tibor Facebook oldala
Az már a bíróságon eldőlt, hogy a kincstár is adatkezelő, hiszen a levelet ők küldték ki, most a Nemzeti Fejlesztési Központról (NFK) lesz szó. A jogerős ítélet után az NFK-tól is közérdekű adatigénylésben kértük, hogy küldjék meg, hogy a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 255 szakasz (1) alapján mely településektől, mennyi támogatási előleg visszafizetését kérték 2022, 2023, valamint 2024, 2025-ben adatigénylésünk napjáig. Az NFK első válaszában elismételte a kormányzati álláspontot, miszerint
„Az előleg visszafizetése nem jelenti a projekttől való elállást, a projekt támogatási szerződése hatályban marad”. Majd azt állították, „A kedvezményezettek megkezdték az előlegek visszafizetését és az elszámolások benyújtását, amelyek feldolgozása folyamatban van.” Kijelentették, „Tekintettel a hatályos jogszabályi rendelkezésekre, az előlegek elszámolásáról és a számlák feldolgozásáról, amelyek alapvetően meghatározzák a kedvezményezettek forrásegyenlegét, a fenti határidőket követően, az elszámolások feldolgozása lezárultával lehetséges pontos tájékoztatást adni.”
De mit csinál az NFK 2022 óta az adatokkal?
Adott a kérdés: ha 2022-től kértük az adatokat, akkor azokkal mi lett? Illetve a 2023-assal, 2024-essel. Az újabb kérdésre azt közölték, „az elszámolások kapcsán az önkormányzatok a rendelkezésre álló számláikat adott év október 1-ig kötelesek benyújtani”.
Vagyis az NFK válasza értelmében már régen minden adat náluk van. Nem beszélve arról, hogy a falvaknak kiküldött levél 5 napos visszafizetési határidőt tartalmazott, vagyis 2025-ben igencsak érdekes, hogy nem tudnak adatot adni az elmúlt évekről. Éppen ezért a Navracsics Tibor minisztériumát is megkerestük, hogy miért állítja az NFK hogy nincs feldolgozott adat, illetve ha ez igaz, akkor mégis mit csinálnak abban a központban? Merthogy a központ költségvetése 9,9 milliárd forint és tavaly szeptemberben legalább 1781-en dolgoztak ott.
Megírtuk a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumnak a központtól korábban kapott választ, majd azt kérdeztük,
elképzelhető-e, hogy az NFK nem végzi el a feladatait,
mert azt írták, 2025-ben nincs adat 2022-ről és 2023-ról sem. Ha igen, milyen lépéseket tesznek azért, hogy az NFK megfelelően működjön, illetve Navracsics Tibortól azt kérdeztük, mi az oka, hogy az NFK a fenti választ küldte adatigénylésünkre.
Ma új röntgenhelyiséget avattunk, és átadtuk a korábban hányatott sorsú röntgengépet is – írta tavaly közöséggi oldalán a miniszter. Azt viszont nem árulják el, hány településtől, mennyi uniós előleget követeltek vissza 5 napos határidővel.
Minisztériumi mellébeszélés másfél év titkolózás után
A KTM a feltett kérdéseinkre nem felelt. Választ ugyan küldött, de ebben az áll – szó szerint idézzük –
„A Nemzeti Fejlesztési Központ hatékonyan végzi feladatait, melynek köszönhetően már több mint 5300 projektet támogatott csak a Terület – és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében, a kapcsolódó kifizetések pedig megközelítik az 1000 milliárd forintot. A sugalmazott képpel ellentétben az előlegek visszafizetése nem gátolja a projektek előrehaladását. Az előleg visszafizetés ugyanis nem jelenti a projekttől való elállást, a projekt támogatási szerződése hatályban marad és a projektgazdák új előleget igényelhetnek a várható költségeikre. A TOP Plusz projektek esetében az előlegek igénylése és kifizetése folyamatos, minden nyertes projekt részére rendelkezésre áll a projekt végrehajtásához szükséges forrás”.
Visszakérdeztünk, miként lehet, hogy az NFK 3-4 évvel ezelőtti adatok kiadását azzal tagadja meg, hogy azok nincsenek feldolgozva. Valamint azt is kértük, ha a pénzek visszakérése –
„pusztán a jogszabályban rögzített eljárásrend végrehajtását jelenti”
– akkor küldjék meg az adatokat. De erre már nem kaptunk választ.
Segesvári Csaba
Címlapkép: Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter. Az NFK felettese. Forrás: Navracsics Tibor Facebook oldala
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A német gazdaság strukturális gondokkal küzd, az autóipar nehéz, de nem kilátástalan helyzetben van, Németországnak vissza kell találnia a befektetők szívéhez. Interjú.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!