gyermekvédelem

Nem adták ki a gyermekotthonokban végzett hatósági ellenőrzések eredményét, perelünk a jelentésekért

A Belügyminisztériumtól és a kormányhivataloktól közadatigénylésben kértük ki a vizsgálatok anyagait, de nem kaptuk meg azokat.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára tavaly márciusban jelentette be, hogy soron kívüli hatósági vizsgálatot indítanak minden gyermekotthonban „a bántalmazási esetek belső kivizsgálására fókuszálva”. A hatósági ellenőrzéseket a fővárosi és a megyei kormányhivatalok végezték. Emiatt közérdekű adatkéréssel fordultunk az összes kormányhivatalhoz, de egyiktől sem kaptunk választ.

A kormány közleménye szerint a gyermekotthonok soron kívüli hatósági ellenőrzésének célja a gyermekbántalmazási esetek, az ezzel kapcsolatban tett feljelentések, a bántalmazott gyermekek számára nyújtott segítség és a panaszkezelési gyakorlat áttekintése volt.

A vizsgálat 530 bentlakásos gyermekintézményt érintett, ezek közül 416 állami, 6 civil, 108 pedig egyházi fenntartású.

Az Átlátszó a hatósági vizsgálatok eredményeként létrejött határozatokat, az eljárást lezáró végzéseket, illetve a vizsgálat során keletkezett egyéb iratokat kérte a húsz kormányhivataltól közérdekű adatigénylésben. Mivel Rétvári Bence a vizsgálatok elindításakor kiemelte, hogy bűncselekmény gyanúja esetén a kormányhivatalok kötelesek feljelentést tenni, azt is kértük, hogy hány alkalommal és hány ügyben született feljelentés a vizsgálati eljárások kapcsán.

A kormányhivatalok egyikétől sem kaptunk választ egyik kérdésünkre sem, ezért adatpert indítottunk, és panaszt tettünk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH).

Szűkös kapacitásaink miatt egyetlen adatper elindítására volt lehetőségünk: a Fővárosi Kormányhivatal ellen indítottunk eljárást. A többi érintett kormányhivatal esetében a NAIH-ot kértük, hogy folytasson le vizsgálatot, és szólítsa fel a kormányhivatalokat az adatigénylésünk teljesítésére.

A Belügyminisztérium sem volt közlékeny

A Belügyminisztériumhoz is közérdekű adatigényléssel fordultunk, kérve a soron kívüli hatósági vizsgálatok eredményét tartalmazó dokumentumokat. Ezeket nem kaptuk meg, a minisztérium csak egy rövid, egyoldalas összefoglalót küldött. Ebben leírták, hogy a vizsgálat során a kormányhivatalok helyszíni ellenőrzéseket végeztek, adatokat és információkat gyűjtöttek, valamint iratokat vizsgáltak a 2023-as teljes évre és a 2024-es év elejére vonatkozóan.

A Belügyminisztérium szerint ezek során nem tártak fel olyan esetet, amelyben az intézmények vagy a fenntartók ne tettek volna eleget intézkedési kötelezettségüknek:

„minden bántalmazási esetre reagáltak, a bántalmazó szakdolgozóval szemben munkajogi intézkedéseket tettek, büntetőjogi feljelentéssel éltek, a bántalmazott gyermek pszichés megsegítése és szükség esetén a bántalmazott pszichés kezelése is megtörtént a gyermekotthonokban rendelkezésére álló eszközök igénybevételével”.

Az adatpert és a NAIH-eljárást azért kezdeményeztük, hogy kiderüljön, milyen bántalmazási esetek és jogszabályellenes gyakorlatok történtek a gyermekotthonokban. Közben pedig továbbra is keressük azokat a gyermekvédelmi intézményekben lakókat és dolgozókat, akik megosztanák velünk tapasztalataikat az intézményekben folyó bántalmazásokról.

Fülöp Orsolya

Címlapkép: Átlátszó-montázs

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42