egészségügy

Az Affidea gépeinek megvásárlásával készül az állam a nagy CT- és MR-átállásra

Elvileg november elejétől már csak állami gépeken lehet majd a TB-kassza által finanszírozott CT- és MR-vizsgálatokat végezni. Az Országos Kórházi Főigazgatóság gőzerővel készül az egyszer már elhalasztott átállásra: közel 1 milliárd forintért megveszik az egyik legnagyobb magánszolgáltató, az Affidea 16 készülékét. Az indoklás szerint ez a legolcsóbb és leggyorsabb megoldás.

Ezt a módszert a Honvédkórház II. telephelye, a Péterfy Sándor utcai Kórház, a Manninger Jenő Baleseti Központ és a győri Petz Aladár Kórház esetében alkalmazza a Kórházi Főigazgatóság. Emellett a veszprémi, a miskolci, az Uzsoki utcai kórház és a Semmelweis Idegklinika meglévő MR-készülékeit felújítják, mert ez „gazdaságilag hatékonyabb megoldás egy új eszköz beszerzésénél”, és így állítólag csak 2-4 hétre fog leállni a betegellátás.

Bár korábban arról volt szó, hogy az elvileg idén november 1-jével már tényleg megtörténő nagy CT/MR-átállásra új készülékeket vesz az állam, erről a jelek szerint letettek – legalábbis részben. Az Affidea gépeinek megvásárlása kapcsán azt írja a Kórházi Főigazgatóság, hogy ez „a szakmailag előnyösebb és gazdaságilag hatékonyabb megoldás egy új eszköz beszerzésénél”, mert nem kell átalakításokat végezni az épületekben, és nem áll le a betegellátás – viszont egy új készülék megvásárlása 4-6 hónap kiesést jelentene a vizsgálatokban.

Használt gépeket vettek inkább az újak helyett

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) 2025. június 25-én indította meg azt a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzést, amelyet direkt azért írtak ki, hogy megvegyenek több képalkotó készüléket az egyik legnagyobb hazai magánszolgáltatótól, az Affidea Magyarország Kft.-től. Már a tender címe is utal a célra: „MR/CT és hozzájuk kapcsolódó berendezések közfinanszírozott ellátásba való integrálása”.

Összesen 16 gépről van szó, amelyek közül 1 a győri Petz Aladár Kórházban, 4 a Honvédkórházban, 4 a Péterfy Sándor utcai Kórházban és 7 a Manninger Jenő Baleseti Központban található. A legrégebbit 2015-ben, a legújabbat pedig 2022-ben gyártották, és nem csak CT vagy MR-készülékek, hanem van köztük ultrahang, röntgen és mammográf is. Állapota mindegyiknek ugyanaz az OKFŐ táblázata szerint: üzemképes.

Okfo affidea

Forrás: OKFŐ/Közbeszerzési Adatbázis

Ezek mellett megvesznek a magánszolgáltatótól „egyéb tárgyi eszközöket” is, amelyek a fenti helyszíneken, valamint a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben, továbbá a Budapesti Szent Margit Kórházban vannak.

Az OKFŐ összesen nettó 976,5 millió forintot fizet a gépekért az Affideának.

A közbeszerzési dokumentáció szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) a közelgő nagy novemberi CT/MR-átállásra hivatkozva megállapította, hogy ezeknek a készülékeknek az esetében az Affidea gépeinek megvásárlása „a szakmailag előnyösebb és gazdaságilag hatékonyabb megoldás egy új eszköz beszerzésénél”. Méghozzá több okból is:

  • a készülékek minden szempontból megfelelnek a magas szakmai követelményeknek,
  • nem szükséges épületbontás, falbontás, födémmegerősítés, melyek miatt a beruházás költsége emelkedne (egy új készülék beszerzése és beépítése esetén),
  • így a betegellátás nem jár leállással, viszont „az előzetes becslések alapján egy új eszköz telepítése 4-6 hónap kiesést jelentene”,
  • a szakdolgozók betanítása rövidebb ideig tart, hiszen már van tapasztalatuk az adott gépekkel.

Több gépet csak felújítanak, mert úgy olcsóbb

Az Affidea készülékeinek megvásárlása mellett mással is készül a nagy novemberi CT/MR-átállásra az Országos Kórházi Főigazgatóság: több intézmény meglévő MR-készülékeit korszerűsítik.

A Közbeszerzési Adatbázisban májusban és júniusban megjelent tájékoztatók szerint ez „szakmailag előnyösebb és gazdaságilag hatékonyabb megoldás egy új eszköz beszerzésénél”, mert

„az eszköz korszerűsítésének összköltsége 60-70%-a egy teljesen új eszköz beszerzésének”.

Az OKFŐ indoklása szerint azért is jó a gépfelújítás, mert „a korszerűsített eszköz minden szempontból megfelel a magas szakmai követelményeknek” és „lehetővé teszi a jövőben megjelenő új technológiák későbbi integrálását”.

A korszerűsítésre kijelölt MR-gépek helye, a kivitelezők és a felújítások ára:

  • Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém – GE Healthcare Magyarország Kft., nettó 375 millió forint
  • BAZ-megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Miskolc – Siemens Healthcare Kft., nettó 420,6 millió forint
  • Semmelweis Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika, Budapest – Siemens Healthcare Kft., nettó 378,1 millió forint
  • Uzsoki Utcai Kórház, Budapest – Siemens Healthcare Kft., nettó 390,8 millió forint

A gépfelújítások előnyeit ecsetelve azt is írja az OKFŐ, hogy a korszerűsítéshez „nem szükséges épületbontás, falbontás, födémmegerősítés, melyek miatt a beruházás költsége emelkedne” (ha új gépet vennének). Arra is hivatkoznak, hogy a felújítás környezetkímélő megoldás is, mert így „a gépben található mágnes továbbra is használatban marad” – míg a gép lecserélése esetén ártalmatlanítani kellene a veszélyes hulladéknak minősülő gépet és a benne lévő mágnest, ami szintén drágítaná az árat.

Kiemeli továbbá az OKFŐ azt is, hogy

a gépek korszerűsítése „a betegellátás szempontjából maximum 2-4 hét leállással jár”,

ami előzetes becsléseik szerint fele annyi idő, amennyi leállás egy új gép telepítése miatt lenne. Vagyis „a betegellátás folytonossága ezzel a megoldással sérül legkevésbé”.

Valószínűleg a meglévő készülékek felújítása miatt vásárolt az OKFŐ idén év elején 1-1 darab mobil CT-t és MR-t nettó 1,2 milliárd forintért. A Veszprémi Kórház ugyanis júliusban több Facebook-bejegyzésben is beszámolt arról, hogy megújul a 10 éves MR-készülékük (bár cseréről is írtak), és a korszerűsítés ideje alatt egy konténeres mobil MR-géppel folytatják a vizsgálatokat.

Mobilmr veszpremikorhaz 20250718 fb

Mobil MR-készülék a veszprémi kórház udvarán 2025 júliusában (fotó: a kórház Facebook-oldala)

Tavaly már elhalasztották az átállást

Egy 2023 nyarán elfogadott törvénymódosítás értelmében nemsokára már csak állami intézmények végezhetnek CT- és MR-vizsgálatokat állami gépeken, és a magánszolgáltatókkal kötött szerződéseket megszüntetik. A jogszabály szerint az átállás 2024. november 1-jén történt volna meg, de addigra nem sikerült beszerezni és üzembe helyezni az állami tulajdonú CT- és MR-készülékeket, ezért a határidőt kitolták egy évvel, idén november elejére.

Jelenleg ugyanis az állami egészségbiztosítás terhére végzett CT- és MR-vizsgálatok nagyjából egyharmada magáncégeknél történik, mert az államnak nincs elegendő kapacitása. Megfelelő számú készülék sem áll rendelkezésre, és azok működtetéséhez, a leletek értékeléséhez sincs elegendő szakember. A magáncégek megkapják az állami orvosok által kért vizsgálatok árát a TB-kasszából, és ilyenkor a betegtől nem kérnek pénzt, de emellett végeznek vizsgálatokat a magánorvosi ellátásban is, ahol a betegeknek fizetniük kell.

Ennek a rendszernek azonban hamarosan vége, mert a kormány nem akar többé fizetni a magáncégeknek a vizsgálatokért a TB-kasszából. Erre eddig évi néhány milliárd forint ment el, de a kormány tervei szerint hamarosan állami kórházban államilag finanszírozott vizsgálatot csak az állam végez majd, a magáncégek pedig majd csak a hozzájuk magánellátásban érkező fizetős betegeket láthatják el.

Az erősen kérdéses, hogy idén november 1-jén megtörténik-e a már tavalyra beígért átállás, mert az előkészületek rendkívül lassan haladnak. Az állami kórházakat felügyelő Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) csak 2024 október elején írt ki közbeszerzést, hogy megtalálja azt a vállalkozót, aki megtervezi a megvásárolni kívánt állami CT- és MR-berendezések leendő helyszíneinek átalakítását. A kiírás szerint a kiviteli terveknek legkésőbb 2025. januárjáig rendelkezésre kellett volna állniuk, de az idén januárban megjelent eredménytájékoztató szerint csak 2025. január 2-án kötött szerződést az OKFŐ a tendernyertessel. Más hír pedig azóta nincs a projektről.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Beteget vizsgálnak a radiológiai osztály egyik új CT- készülékével 2015. május 14-én a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjában. (fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42