közbeszerzés

319 millió forintért gyárthatnak új típusú téli kabátokat a NAV-nak a váci rabok

Nem volt nagy verseny azért a megbízásért, amit a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága írt ki „új típusú” téli kabátok beszerzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) részére. Az ajánlattevőknek ugyanis arról is nyilatkozniuk kellett, hogy hány fő fogvatartottat tudnak bevonni a szerződés teljesítésébe. Erre pedig leginkább csak az állami tulajdonú börtöncégeknek van lehetősége. A megbízást végül egyedüli indulóként a Duna-Mix Kft. nyerte el, amely a Váci Fegyház és Börtön területén működik. 

„Új típusú” téli kabátokra írt ki közbeszerzési eljárást a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) tavaly novemberben. A tender célja 1934 darab, membránnal rendelkező, különböző méretű télikabát beszerzése volt a NAV részére. Az EKR-be nemrég feltöltött dokumentumok szerint a megbízást az állami tulajdonú Duna-Mix Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft. nyerte nettó 319 110 000 forintos ajánlattal. Ez darabonként 165 000 forintos gyártási költséget jelent. A cégnek 220 napja lesz a kabátok leszállítására.

A felhívásra csak az az ajánlattevő jelentkezhetett, amely rendelkezett a közbeszerzési eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben legalább 600 db, membránnal rendelkező télikabát szállítására vonatkozó referenciával.

A pályázatok értékelésénél azonban nemcsak a legjobb ár-érték arányt vették figyelembe, hanem

szempont volt az is, hogy az ajánlattevő hány fő fogvatartott folyamatos foglalkoztatását tudja vállalni

a szerződés időtartama alatt.

Erre túl sok cégnek nincs lehetősége ma Magyarországon, így nem is csoda, hogy mindössze egy, az állami tulajdonú börtönvállalkozás, a váci Duna-Mix Kft. jelentkezett a tenderre.

A 2023-ban 4,2 milliárdos forgalmat bonyolító társaság fő tevékenysége a munkaruházat-gyártás, és az elmúlt öt évben 20-300 millió forint hasznot termelt. A cég telephálózata több új fiókkal (Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Celldömölk, valamint a budapesti Egyenruházati Raktár és a szintén fővárosi Egyenruházati Bolt) bővült két éve, amikor a Bv. Holding Kft. egyen- és formaruha üzletágát átruházták rá.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint a Váci Fegyház és Börtön területén elhelyezkedő Duna-Mix Kft. mintegy 600 főnek ad munkát. 

A cég több közpénzes megbízást kapott már, többek között a MÁV-nak is dolgoznak közel 70 millió forintért: a rendészeti feladatokat ellátó személyzet ruházatát biztosítják.

Katus Eszter

Címlapkép: Egy fogvatartott dolgozik a büntetés-végrehajtás által a balassagyarmati fegyház területén üzemeltetett Ipoly Cipőgyár Kft. üzemében a sajtóbejárás napján, 2023. március 3-án. MTI/Komka Péter

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42