Heti lapszemle

Plusz 18 milliárd kormányplakátokra, mínusz 65 milliárd a településeknek

Mfor: Alaposan megdrágultak a Rogán-plakátok és a tűzijáték

2023-as költségvetésben eredetileg előirányzott 39,5 milliárd helyett 57,6 milliárd forintot, vagyis bő 18 milliárddal többet költött a Rogán Antal által irányított Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra – derül ki a parlament előtt fekvő zárszámadási törvény tervezetéből. Hogy ez az irdatlan, az eredeti tervekhez képest 45,8 százalékkal magasabb összeg pontosan mire is folyt el, arra csak lózungokban utal a fejezeti indokolás. Ami biztos, a novemberi, 4 milliárd forintos átcsoportosítás az akkor indult Nemzeti Konzultáció költségeit volt hivatott kipótolni.

Népszava: Másfél év alatt 13 milliárdnál is többet költött az államkassza az országgyűlési képviselők munkatársaira

Az idei, választási évben időarányosan többet költöttek az országgyűlési képviselők az alkalmazottaik foglalkoztatására, mint tavaly – derült ki a lap közérdekű adatigényléséből, amelyet az Országgyűlés sajtóirodájának küldtek. A megkapott válaszok szerint idén augusztus 31-ig kicsivel több mint bruttó 5,8 milliárd forintot használtak fel a képviselők, illetve frakciók az erre szolgáló keretösszegükből, míg 2023-ban ez az összeg meghaladta a bruttó 7,5 milliárdot. A kormánypártok része ebből a tortából több mint 9,1 milliárd.

444: A kormány újabb 65 milliárdot vesz el a településektől

Lázár János már nyáron kifakadt, hogy a települési önkormányzatok egy része a hozzá befolyó helyi iparűzési adót a saját tetszése szerint költi el. Lázár azt is mondta akkor, hogy nincs ez így jól, reform kell az iparűzési adóban. Erről mostanra meg is született a döntés: Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy az idei évhez képest jövőre befolyó iparűzési adó-többletre adót vetnek ki. Az adó adóztatása már önmagában is szépen hangzik, még tetszetősebb annak mértéke: 100 százalékos lesz ugyanis az állami extraprofitadó. A gazdagabb önkormányzatoktól elvett többlet egy állami alapba kerül, és abból újraosztják.

Hvg.hu: Állami autó, Orbánét leköröző fizetés, félmilliós ruhapénz jár Lánczi Tamásnak, de más vezetők is a miniszterek felett keresnek

A HVG közérdekű adatigénylésben kérte ki a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezérkarának juttatásait. A hivatal válasza szerint Lánczi Tamás elnök bruttó fizetése havi 5 483 520 forint, ami mellé évi 500 000 forint ruhapénz, évi 411 885 forint SZÉP-kártya-juttatás, állami vezetőknek járó Skoda Superb gépkocsi hivatali és magánhasználatra jár neki. A két helyettese bruttó fizetése havi 3 701 376 forint, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézetet vezető volt III/III-as tiszt, Horváth József havi fizetése pedig bruttó 2 406 015 forint.

G7: Eladja Tihany utolsó beépítetlen partmenti ingatlanját az állam

Árverésre bocsát egy nagyon értékes tihanyi ingatlant a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. A kiírás szerint ez a félsziget legutolsó, nagyobb összefüggő, beépítetlen része a part mentén, amely „a település legnagyobb fejlesztési potenciállal rendelkező területe”. A 39,6 ezer négyzetméteres terület a kompkikötő, illetve a strandolásra használt partszakasz közvetlen közelében található. Az ingatlan ráadásul védett, mivel a területén az épületek körül koros és nagy méretű fákból álló, helyi szinten igen értékes park található. A kikiáltási ár 5,23 milliárd forint.

Címlapkép: A kormány tagjai 2024. október 3-án Geszten (fotó: Orbán Viktor/Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42