Rengeteg a kórházak adóssága, évi 3 milliárd megy új állami színházra
Heti lapszemlénk.
Július 1-jével ismét emelkedtek a miniszteri fizetések: az addig havi 3 millió 94 ezer forintot keresőknek – így a kormány legtöbb tagjának – bruttó bére 3 millió 534 ezer forintra nőtt, vette észre a lap. Az eddig ötmillió forintot kereső Lantos Csaba és Nagy Márton fizetése 27 százalékkal, 6,3 millió forint fölé nőtt, a többi miniszternek be kellett érnie a tavalyi átlagbéremeléshez illeszkedő 14 százaléknyi növekedéssel és bő 3,5 milliós járandósággal. Orbán Viktor havi jövedelme meghaladja a 6,5 millió forintot.
A Központi Maradványelszámolási Alapból kivett 57 milliárd forintból 14 milliárdot kapott fejlesztési koncepciók megvalósítására, beruházásokra és dologi kiadásokra a Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség, valamint a Rezsivédelmi Alapból is jutott nekik 3,5 milliárd. Emellett a Miniszterelnöki Kabinetiroda is kapott 18 milliárdot kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítására.
Különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a kormány a Paksi Atomerőmű területét, ami ezzel Paks városától a Tolna megyei önkormányzathoz kerül át – derül ki a Magyar Közlönyből. Az erőmű évi hatmilliárdos iparűzési adója ezzel a várostól szintén a megyéhez kerül. A döntést azután hozták, hogy a júniusi önkormányzati választáson a paksiak a fideszes jelölt helyett sok év után ellenzéki polgármestert, Heringes Anitát választották meg.
Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értékelte Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kérdését a 13,4 milliárdért fejlesztett egészségügyi szoftverekről, amelyekkel a területért felelős államtitkár szerint is komoly problémák vannak. Az államtitkár használhatatlannak nevezte az Ápolástámogató Rendszert, amely 11,5 milliárdba került, és az ápolók adminisztrációs munkáját hivatott segíteni. Egyenesen tragikusnak nevezte a háziorvosoknak és szakrendelőknek kifejlesztett, miniHIS nevű rendszer első verzióját, amelyre 1,6 milliárd forintot költöttek, és kritizálta az NNGYK Egészségügyi Szolgáltatások Elektronikus Nyilvántartás nevű rendszerét is, amely 320 millióba került, és – ahogy fogalmazott – nem egy sikertörténet.
Feltöltötték a Tisza Párt EP-képviselői a magánérdekeltségeikről szóló hivatalos nyilatkozataikat a párt honlapjára. Ebből természetesen Magyar Péter nyilatkozata a legérdekesebb, ő az elmúlt három évből 10 különböző jövedelemforrásról számolt be. A vizsgált időszakban Magyarnak egy hónapot leszámítva végig volt egy 3-3,5 milliót fizető főállása. Emellé jöttek idővel a különböző igazgatósági és bizottsági tagságok, amelyekkel 2023-ban egy ideig már összesen 6 millió forintos havi jövedelemre tett szert.
Címlapkép: Kormányülés 2024. július 25-én (fotó: Orbán Viktor/Facebook)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!