vidéki lapszemle

Gyerekeket is kilakoltatnának a Vas megyei Csókakő majorból, nincs esélye a civileknek a választáson

Nyugat.hu: Kilakoltatás előtt a Vas megyei Csókakő major lakói, 12 felnőtt és 5 gyermek

A téesz egykori dolgozói és a leszármazottaik laknak a majorban. Bár úgy volt, a közelben majd repülőtér épül, amikor végleg eldőlt, hogy ebből semmi sem lesz, a Csókakő major tulajdonosa úgy döntött, eladja a területet. Úgy tudni, van is érdeklődő, egy külföldi vállalkozó, akinek a közelben már van telephelye és bővíteni akar. Július 16-án közölte a lakókkal a tulajdonos, hogy 15 napon belül menniük kell. Egyelőre azonban nem tudják, hova.

Atádhír.hu: Földbe dózerolt segesdi házak: a rendőrség szerint nem bűncselekmény

Az Atádhír áprilisban számolt be arról, hogy a segesdi Alsószőlőhegyen tíznél is több hétvégi házat dózeroltak be a föld alá, és több kutat temettek be. Akkor az egyik ilyen ingatlant ásatta ki a nyomozó hatóság, hogy igazságügyi szakértő is megvizsgálhassa, mit rejt a föld mélye. (Többek szerint veszélyes hulladékot is.) A másfél éve tett feljelentés ügyében csupán néhány hónapja indult nyomozás, amit a Nagyatádi Rendőrkapitányság megszüntetett május végén. A rendőrségi határozat ellen panasszal élt a feljelentést tevő. A benyújtott panasz azt célozza, hogy a megyei főügyész saját hatáskörében vizsgálja meg az eljárás törvényességét, és utasítsa a helyi nyomozóhatóságot az eljárás folytatására és a teljes cselekmény felderítésére.

KaposT.hu: Korántsem olyan szívderítőek a kaposvári egyetemi felvételi adatok, ahogy azt a helyi sikerpropagandisták sugallják

„Csúsztatás, elhallgatás, mellébeszélés a kaposvári (sajtó)proletárok fegyvere: úgy tűnik, ők, és a MATE – lánykori nevén Szent István Egyetem – hivatalos tájékoztatói megint rossz vetítőterembe ültek be, mikor a felvételi ponthatárokról és az induló szakokról szóló filmet adták – írja a kaposvári portál. A lap szerint tavasszal még a jelentkezők számának „robbanásszerű növekedéséről” zengedeztek, ehhez képest szinte sokkoló, hogy a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar által Kaposváron indítani kívánt tizenhat szak közül – feltehetően az előírt minimális létszámkeret el nem érése miatt – egy sem indul, s az agrár, a gépész, valamint a pedagógiai szakok esetében is tátong jó néhány lyuk.

Szegeder.hu: „Ha azt mondanánk, hogy összefogunk az MSZP-vel, kapnánk egy kutya pártot, ami azonnal lemegy nulla százalékra”

„Azt azért lehet látni, hogy az emberek főként pártokra szavaznak, nem emberekre, és ezzel kiszorultak a civil jelöltek. Cuki, hogy a Márki-Zayék vagy Pálinkásék beraknak pár civilt, de tök esélytelenek szerintem mindenhol” – mondta a Szegedernek Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, aki hosszú interjút adott a lapnak.

Északhírnök.com: Elütötte a járdán, a kórházban meghalt. Egy ismert miskolci vállalkozó, német rendszámú Porsche kocsijának vezetője volt a hibás?

A portál egyik olvasója jelezte, hogy volt egy halálos baleset Miskolcon, de sehol nem jelent meg róla tájékoztatás. „Talán azért, mert egy ismert miskolci vállalkozó német rendszámú Porsche kocsijának vezetője volt a hibás, és az autót a vállalkozó gyereke vezette vélte az olvasó. A rendőrség a lapnak megerősítette, hogy 2021. 07. 15-én 15 óra 55 perckor, lakott területen belül a Miskolcon a Thököly u. és a Kiss Ernő u. kereszteződésben egy 23 éves miskolci férfi az általa vezetett személygépjárművel elütött egy 39 éves miskolci gyalogost, aki a kórházi ellátása során 2021. július 17-én elhunyt. A sofőrrel kapcsolatban azonban további részletek nem derültek ki.

 

Nyitókép: A csókakői major. Fotó: Nyugat.hu/Mészáros D. Zsolt

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42