mártély

Nem sokkal az iskolakezdés előtt sem tudják, hány gyereket kell Hódmezővásárhelyre buszoztani

Közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központnak, hogy megtudjuk, milyen döntés vezetett ahhoz, hogy most zárják be a mártélyi általános iskolát, miközben a gyereklétszám évek óta alacsony volt. A tankerület döntéselőkészítésre és vizsgálatra hivatkozva nem adta ki az iratokat, és fontos adatokkal nincs tisztában.

 

A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

“A gyermekek Mártélyról Hódmezővásárhelyre történő utaztatásának költségeiről nem tud tájékoztatást adni a Tankerületi Központ, tekintettel arra, hogy jelenleg is zajlik annak felmérése a szülők körében, hogy hány gyermek számára igénylik a szervezett utaztatást.” – ezt válaszolta az Átlátszó közérdekű adatigénylésére a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ alig több mint két héttel az új tanév előtt.

Júniusra derült ki, hogy a makói vasalódeszkás tanárt megalázó hódmezővásárhelyi tankerületi vezető, az azóta már lemondott Balázs József úgy rendelte el a Hódmezővásárhelyi Tankerülethez tartozó, Mártély községben található Varga Tamás Általános Iskola Mártélyi Tagintézmény bezárását, hogy a döntést megelőzően nem tárgyalt sem a szülőkkel, sem az intézmény pedagógusaival, sem a helyi önkormányzattal – erről akkor a 24.hu írt. A helyiek ezért az országházig futottak  – szó szerint – Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárhoz, hogy megmentsék az iskolát, de nem jártak sikerrel.

Az EMMI júliusban közadatigénylésünkre azt közölte, hogy a 2016/2017-es és a 2018/2019-es tanévben is kevesebb gyerek volt, mint most, amikor erre hivatkozva zárják be az iskolát.

 

Nem választották újra a fideszes polgármestert, hirtelen bezárja a KLIK a kis létszámú iskolát

Közérdekű adatigénylést adtunk be a mártélyi iskolabezárás miatt az illetékes minisztériumhoz. Ebből nemcsak az derült ki, hogyan változott az iskola létszáma 2010 óta, hanem az is, hogy már évekkel ezelőtt bezárhatta volna a KLIK az iskolát – ha valóban a létszám lenne a probléma. Putz Anita, Mártély polgármestere Lázár Jánoshoz fordult segítségért.

Ezért a döntést meghozó Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központhoz fordultunk, hogy pontosan milyen előkészítés történt a mártélyi kisiskola bezárása előtt.

A tankerület közadatigénylésünkre adott válaszából az derül ki, hogy

alig több mint két héttel az iskolakezdés előtt még nem tudják, mennyi gyereket kell Mártélyról az új iskolába, Hódmezővásárhelyre utaztatni. Azt sem tudták megmondani, hogy mennyit spórolnak az mártélyi iskola bezárásával, ugyanis azt írta a tankerület, hogy a “tagintézmény fenntartásának költségeire vonatkozó adatokat a Tankerületi Központ nem kezel.”

A bezáráshoz vezető útról viszont hosszan írtak. Eszerint “a Tagintézményben az elmúlt 5 évben egyszer sem érte el az 1. évfolyamra beiratkozott tanulók száma az Nkt. 4. számú mellékletében rögzített minimális osztály- és csoportlétszámot (14 fő).”

A tankerület azt közölte, hogy az első évfolyamra a szülők döntése alapján beíratott tanulók száma a 2015 és 2019 közötti beiratkozási időszakokban a 2 és 8 fő között változott, holott az adott időszakban a születések számának figyelembe vételével a KSH-adatok szerint a településen élő, a helyi és városi óvodai nevelésben részt vett, tanköteles korúvá vált gyermekek száma a 10 és 16 fő között mozgott. Szerintük ezek az adatok “egyértelművé teszik, hogy a helyben biztosított feltételek ellenére a szülők többsége a szomszédos települések iskoláit preferálja.”

És ami eddig volt, az most sem változott: a tankerület adatai szerint a 2020/2021-es évre Mártély településen lakóhellyel rendelkező leendő első évfolyamos tanulók (14 fő) közül mindössze 4-en jelentkeztek a kisiskolába. Vagyis a leendő elsősök kétharmadát más településre íratták be szülei – írta a tankerület.

 

A közérdekű adatigénylésre legtöbbször, így ennek a cikknek az elkészítése során is, az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely részt vesz az állam működtetésében, vagy közpénzt költ.

 

Szerintük “az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Tagintézmény további fenntartása ellehetetlenült, szakmai szempontból nem megalapozott, további működtetése a gyermekek érdekeit sem szolgálja. Az átszervezést nem csupán a demográfiai adatok, hanem az a tény is alátámasztja, hogy a mártélyi lakcímmel rendelkező tanulók jelentős része évek óta nem a település intézményét választja.”

A Tankerület kihangsúlyozta, hogy a tényeges döntést megalapozó anyagot nem ismerhetjük meg, mert “a döntéssel kapcsolatban vizsgálat folyik, az adat megismerése a közfeladatot ellátó szerv törvényes működési rendjét vagy feladat-és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, így különösen az adatot keletkeztető álláspontjának a döntések előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné”.

Vagyis azt nem árulják el, hogy ha eddig sem volt elég gyerek, eddig sem jelentkezett elég ballagó óvodás a mártélyi iskolába, most miért, illetve miért most lett sürgős az intézmény bezárása.

A történetnek persze akad politikai szála is. Tavaly októberben a független Putz Anita váltotta fideszes elődjét, és az új polgármester politikai okokat sejt a bezárás mögött. A Fidesz-közeli promenad.hu “Másra kenné az iskolabezárás ügyét a mártélyi önkormányzat” címmel jelentetett meg írást, amiben azt taglalják, hogy “Putz Anita balliberális polgármester utólagosan magyarázkodik, hárítja a felelősséget, és keni az iskolaügyet, holott eddig nem mutatott fel túl sokat annak érdekében, hogy a településen élő gyerekeknek ne kelljen máshova járniuk.” Azt is írták, hogy a polgármester “próbálta úgy beállítani a történteket, mintha ahhoz semmi köze nem lenne, neki és az önkormányzatnak semmi felelőssége nem lenne abban, hogy a hírek szerint bezárásra ítéltetett a mártélyi iskola alsó tagozata is, illetve abban sem lenne felelőssége, hogy a szülők nem kaptak időben, érdemi tájékoztatást.”

Azonban a tankerület magyarázata – miszerint a kevés gyerek miatt kell az iskolát bezárni – 2015 óta létező jelenség. Putz Anitát viszont 2019 októberében választották meg, az iskolát pedig 2020 nyarán zárják be. A tankerület döntésének alapját – ami egyébként a válaszuk szerint épp felülvizsgálat alatt van – szerintük azok a tények határozzák meg, melyek 2015 óta fennállnak. Vagyis még az akkori fideszes városvezető, nem a mostani polgármester idején döntöttek a szülők másik iskola mellett.

Segesvári Csaba

A címlapkép illusztráció. (forrás: Pixabay)

Ha már egyszer itt vagy…Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás