koronavírus

EU-ellenes álhír lett a köszönetnyilvánításnak szánt olasz zászlófelvonásból

A csalódott olaszok kínaira cserélik az EU-s zászlókat – ezzel a címmel jelent meg híradás a kormány által is támogatott vajdasági magyar vajma.info-n és a kormányközeli Vadhajtásokon is. Az ismeretlen eredetű hír egy szerb portálon át jutott el a magyar olvasókhoz, de a forrása még ennél is furcsább. Kinyomoztuk hol készült a fotó, és beszéltünk a zászlót felhúzó olasz céggel: szó sincs arról, hogy az Európai Uniót okolnák.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

„A koronavírus pandémia okozta válságban, amely leginkább Olaszországot sújtja, úgy tűnik, elmaradt az Európai Unió szolidaritása ez iránt az ország iránt, Kína viszont sokat segített ebben a nehéz helyzetben Olaszországnak. Ezt felismerték az olasz polgárok is, így a közösségi hálókon olyan képek jelentek meg, amelyeken Olaszország az EU-ban csalódott polgárai mindenütt leveszik az Európai Unió zászlaját, és helyette Kínáét tűzik ki” – írja oldalán a vajma.info

A vajdasági portál – amelyet a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alap is támogat – a zászlócseréről szóló írásában a szerb telegraf.rs-re hivatkozik, a szerb portál pedig egy twitter bejegyzésre.

A libanoni Sara_Haj már sokadik közlője az állítólagos zászlócserének, ha a Google képkeresőjének lehet hinni. Ugyanakkor a március 23-án felbukkant sorok leginkább arab nyelvű twitterekben köszönnek vissza, az egyik ilyen a magát Yemeni International Press-nek nevező oldal. Ő a facebookra is kitette a zászlócsere hírét.

Sanaa Al-Inbaria twitter bejegyzéséből már több is kiderül, a posztoló a “híres iráni-amerikai író, Wali Nasr-ra” hivatkozik, és egyből az USA-koronavírus összeesküvésről ír. Wali Nasr viszont valójában nincs. Vali Nasr (szimpla v-vel) ellenben létezik, ő valóban író, de sosem terjesztette a kínaiakhoz köthető összeesküvés elméletet. A twitterek közös pontja, hogy egyik hastagje az USA közel-keleti politikáját bíráló bejegyzésekhez vezet. 

A Google szerint a kínai-olasz zászlócsere képe keresésünkkor négy helyen jelent meg a neten: kétszer hozza a szerb telegraf.rs-t, egyszer a vajma.info-t és egyszer a kínai twoeegz.com-ot.

Az ő szövegük szerint Lengyelország ellopott 23 ezer Kínából érkező, Olaszországnak szánt védelmi maszkot, sőt, mi több, elrabolták azokat. De, hogy ezt az információt honnan veszi, nem tudni, az állításokat egyetlen más oldal sem támasztja alá, a cikkben hivatkozások sincsenek.

A Google először csak egy cikket adott ki erre, amelyben a notesfrompoland.com írt az állítólagos maszkrablásról. Az anyagból azonban kiderül: ez egy valódi álhír, a lengyel külügyminiszter ugyanis a twitteren jelentette be, hogy nem történt ilyen.

A fotó nem sokkal később a szélsőjobboldali vadhajtasok.hu-n is felbukkant, a már ismert szöveggel, miszerint  a „leszedett EU zászló helyére a kínai vagy az orosz zászlót helyezik, hiszen az alkalmatlan és életképtelen Európai Unió helyett Oroszország, Kína és Kuba nyújt segítséget az olasz népnek a koronavírus elleni küzdelemben.”

Hetente cserélnek zászlót

Az Átlátszónak sikerült a fotók alapján kiderítenie, hogy azok az olasz Svecom-P.E. cég előtt készültek. Írtunk a cégnek, hogy pontosan mi látható a fotón, majd fel is hívtuk őket.

A cégnél készségesen válaszoltak: elmondták, hogy a fotó egyszerű dokumentációja annak, ahogyan szokás szerint hetente lobogót cserélnek a zászlórúdon, amiből négy áll az épület előtt. „Köszönetnyilvánítás céljából húztuk fel az adott nemzet zászlóját, és szó sincs arról, hogy az EU-t bármiért is okolnánk. Pusztán köszönet az adott országnak, amely segítséget nyújt. Sajnos ezt a fotót a szélsőségesen gondolkodók saját céljaikra használtak fel” – mondta a cég egyik munkatársa.

Magyarország is „lopott”

A koronavírus kapcsán (is) könnyű álhírekbe botlani vagy épp annak áltozatává válni. A különös, országokon átívelő maszk-történetbe például Magyarország is belekeveredett, amikor egy cseh lap, az Idnes.cz arról számolt be, hogy nem érkezett meg a csehországi Morva-sziléziai kerületbe félmillió darab maszk Indiából, mert a szállítmányt Budapesten lefoglalták.

Csakhogy erről kiderült: hazugságElőször Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője mutatott rá, hogy nem igazak a hírek, majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy közleményben erősített meg, hogy nem foglalt le Csehországba tartó, egészségügyi maszkokat tartalmazó szállítmányt.

A koronavírus körüli dezinformáció pedig már eddig is hatalmas karriert futott be: a BBC számolt be arról, hogy a twitter érdemben próbál fellépni a hamis koronavírus hírek ellen. Úgy tűnik, egyelőre kevés sikerrel.

EU ellenes hangok

Az unió és Olaszország viszonyát nemcsak az ismeretlen eredetű fake news terheli: az olaszok a Facebookon is több csoportban kritizálják az unió víruskezelését. Az egyik ilyen csoport, a StopEuropa-ItalExit, ahol a posztok többsége arról szól, hogy Olaszországnak az unión kívül a helye, mert az EU nem képviseli, támogatja őket.

Ennek a Gruppo Colle elnevezésű olasz cég is hangot adott a maga módján: ők a Facebook oldaluk szerint március 20-án vették le az uniós zászlót, igaz, kínait nem tettek ki. A lépésük megosztotta a követőiket. Volt, aki hazafiasnak tartotta, más pedig politikai motivációt sejtett a lépés mögött. A lépésről a jobboldali, nacionalista Il Primato Nazionale is beszámolt, amelynek közösségi oldalát tavaly októberben kis időre felfüggesztette a Facebook.

Segesvári Csaba

Fotók: sgtalk.org

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás