
A szekszárdi polgármester "bújtatott kampányt" folytatott a jogerős bírósági döntés szerint
Szekszárdon csak úgy pörögnek az események még az önkormányzati választás után is. Bejelentés alapján a Helyi Választási Bizottság két választókerületre...
Több településen is megugrott az átjelentkezők száma a választások idején az országban. Olyan kisebb falvak is érintettek azonban, amelyeknél megmagyarázhatatlannak tűnik a nagyarányú mozgósítás. Egy pár száz fős község polgármestere ugyanis nem kap kiugró fizetést, és nagyobb összegek felett sem diszponál. Valami azonban az ő esetükben is közbeszólhat: a pályázati pénzek vagy épp az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok.
Furcsa dolgok történtek a Baranya megyei Csebényben a választás során: a februári adatokhoz képest 74-ről 103-ra ugrott a választópolgárok száma, ebből 92 szavazott is. A korábbi polgármester végül 43, míg kihívója 49 szavazatot kapott.
Érdeklődünk a faluban, vajon mi motiválhatta a szabálytalan mozgósítást. A helyiek szerint közrejátszhatott a döntésben, hogy az önkormányzatnak nemcsak szántóföldje, de erdeje is van – könnyen lehet, hogy ezek bérlésében látnak fantáziát. Emellett viszont „ősi rivalizálás” is állhat a háttérben, hiszen a korábbi polgármester hat cikluson át vezette a községet, és eddig senki sem tudta legyőzni.
Most az „új lakókkal” sikerült. A helyiek elmondása alapján a településre a környékből: Somogyapátiból, Ibafáról, Szulimánból, Mozsgóról és Szigetvárról jelentkeztek át emberek, akiket olyan ingatlanba is bejelentettek, amely már lakhatatlan állapotban van.
A választás eredménye ebben a faluban már jogerős, mivel a fellebbezést formai okok miatt elutasították. Az átjelentkezések miatt azonban a rendőrség vizsgálódik – hangsúlyozták a helyiek.
Hasonló folyamatok zajlottak a szintén baranyai, 153 fős Pettenden is. A Területi Választási Bizottság határozatában olvasható infomációk szerint ugyanis a választás kiírásakor még csak 103 választópolgár szerepelt a választói névjegyzékben, szeptembertől viszont drasztikusan emelkedni kezdett a faluban állandó lakóhelyet létesítők száma. Amikor a névjegyzékben található személyek száma elérte a 160 főt, a település jegyzője feljelentést tett a rendőrségen okirathamisítás gyanúja miatt.
A választás zárásakor már 213 választó volt Pettenden, ami a kiíráshoz viszonyítva 106 százalékos emelkedést jelentett. Ingatlanonként 20-30 fő jelentkezett be fiktíven. Az összes „új lakó” szeretett volna szavazni, sőt, a nemzetiségi választáson is le akarták adni a voksukat. Erről mindenki ugyanazon az email címen kért értesítést.
A panaszt benyújtók szerint szigetvári hajléktalanok 5000 forintot kaptak azért, ha átjelentkeznek, és plusz ötezret, ha szavaznak az adott jelöltre.
A választás napján négy személyutóval és egy nyolc fős kisbusszal hordták az idegeneket a településre, akiknek helyismeretük sem volt. A faluba a rendőrség is kiment, választási csalás miatt azonban nem intézkedtek. Az eseményekről hang- és képfelvételt is készítettek a beadvány készítői.
Az átjelentkezők közül végül 54 adta le a voksát, ami a szavazók 34 százalékát jelentette. A választást egy független jelölt nyerte 85 szavazattal a szintén függetlenként induló volt polgármester előtt (ő 58 szavazatot kapott).
Arról, hogy miért lehetett ilyen fontos a választás egyeseknek, a faluban egy okot jelöltek meg: a pénzt.
A község 2017-ben nyert támogatást az államtól összekötő út építésére Nagydobsza és Pettend között. Az összeg a falu éves büdzséjéhez képet hatalmas: 112 millió forintról van szó (az éves költségvetés ennek nagyjából az egy százaléka). Arról azonban, hogy ki legyen a kivitelező, még nem döntöttek.
Ennek oka, hogy a költségek közben megemelkedtek, ma már csak 150 millióból lehetne megépíteni az utat. Ennyi pénze azonban nincs a településnek, ezért csökkentett műszaki tartalom jóváhagyását kérték. Ez még elbírálásra vár, a pénzszerzés lehetősége azonban vélhetően megmozgatta az embereket.
A Dél-Dunántúl egyik legszegényebb térségében ugyanis egy ilyen beruházás hatalmas lehetőséget jelent. Akkorát, amiért érdemes lehet akár fizetni is embereknek a választás megfelelő alakulásáért. A befektetett összeg ugyanis bőven megtérülhet egy útépítő cégen keresztül, amely végül elnyeri a beruházást.
A Somogy megyei Kisberényben szintén az átjelentkezők magas száma lett gyanús.
Ott az önkormányzati választások előtti hetekben csaknem megduplázódott a helyi lakcímmel rendelkező, választásra jogosultak száma, emiatt megsemmisítették a választási eredményeket és új választást írtak ki novemberre.
Sárhegyi Judit, Somogy megye jegyzője, a Területi Választási Iroda vezetője az MTI-nek elmondta, már a választások előtt feljelentést tett, mert a 128 névvel induló kisberényi névjegyzéken október 13-án már 252 helyi szavazásra jogosult neve szerepelt.
Ebből végül 214 szavazott is: a Fidesz jelöltje 4, az egyik független jelölt 79, míg egy másik, szintén független jelölt 129 szavazatot kapott.
A rendőrség az ügyben közokirat-hamisítás miatt nyomoz ismeretlen tettesek ellen.
Itt érdeklődésünkre a községben élők azt mondták, nekik mindegy lenne, ki a polgármester, de a helyiek dönthessenek róla, ne pedig idegenek, akik nem laknak a településen. A nagy százalékban romák lakta községben úgy vélik, egy helyi vallási csoport szeretné így megszerezni a hatalmat, hogy később az önkormányzaton keresztül pályázati pénzekhez juthassanak. Emellett az is fontos lehet nekik, hogy ne cigány legyen a falu első embere – mondták.
Az érintett felekezet vezetője, aki maga is indult és be is jutott a testületbe, visszautasította, hogy az általa vezetett vallási egyesületet a választásokkal összefüggésbe hozzák.
A 2018-as országgyűlési választások során az Ukrajnával határos szabolcsi 04-es, vagyis a vásárosnaményi választókerületben lehetett a legnagyobb az átjelentkezők szerepe – az ott szerzett helyszíni tapasztalataink azt valószínűsítették, hogy a Fidesz jelöltjének több ezer plusz szavazatot jelentett a fantomszavazók részvétele a 2018. április 8-i választáson:
Fantomszavazók duzzasztják a választói névjegyzéket a vásárosnaményi választókerületben
Lassan mindenki tudomásul veszi az április 8-i eredményeket, az eljárások lezárultak, a képviselők becsekkoltak, lekerült a címoldalakról a „csalással nyert a Fidesz”-témakör. Maradtak viszont a helyi történetek, és bizonyos arra utaló jelek, hogy győzteseket – a sok más visszaélés mellett – az úgynevezett fantomszavazók, vagyis a csak papíron itt élő kettős állampolgárok szavazatai is segítették.
A 2014-es önkormányzati választások előtt Újszentivánon figyeltünk meg hasonló jelenséget, négy év alatt kétszáz fővel nőtt a választásra jogosultak száma a Szeged melletti faluban. Ebben az ügyben már bírósági ítélet is született, Tiszasziges fideszes, és Újszentiván független polgármesterét, valamint segítőiket közokirat-hamisítással vádolta meg az ügyészség: 142 esetben asszisztáltak fiktív lakcímbejelentéshez, egyikük maga is aktívan írta alá a szállásadói lapokat, másikuk pedig szállásadókat beszélt rá a lapaláírásra.
Voksturizmus: elítélték Újszentiván és Tiszasziget polgármesterét a fiktív lakcímbejelentések miatt
A vádirattal egyezően, tárgyalás tartása nélkül elítélte a bíróság Újszentiván és Tiszasziget polgármesterét, valamint társaikat – tudta meg az Átlátszó. A súlyosabb büntetést: másfél év börtönt, 1 évre felfüggesztve a szerb állampolgárok papíron betelepítéséért a végrehajtók kapták. Az értelmi szerzők, a polgármesterek megúszták pénzbírsággal. [featuredbox text=
Katus Eszter
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Szekszárdon csak úgy pörögnek az események még az önkormányzati választás után is. Bejelentés alapján a Helyi Választási Bizottság két választókerületre...
Vas megyébe nem érkeztek voksturisták, a burgenlandi magyarok sem osztogattak krumplit a bevándorláspárti szavazóknak, de így is fölényesen tarolt a...
Bár a megyeszékhely, a Fidesz politikatörténetében emblematikus Székesfehérvár szuperfideszes maradt, a kormánypárt Fejér megyében két jelentősebb kisvárost is elvesztett a...
Négy éve egyetlen vonat sem közlekedik a Szeged-Szabadka vonalon, a MÁV adatai szerint a bezárás előtti években alig háromezren használták....
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!