keszthely

Zűrös fővárosi cégeket juttat előnyhöz Garancsi nővérének cége Keszthelyen

Az egyik állítólagos pályázó nem is tudott arról, hogy bejelentkezett volna a keszthelyi óvoda felújítására, míg a nyertes olyan magas árajánlatott tett, ami jelentősen meghaladta az uniós forrás kereteit. A kivitelező ráadásul egy zűrös hátterű cég, mégis rendre sikerrel szerepel a város közbeszerzésein. A nem egyedi esetet már az egyik fideszes képviselő is szóvá tette.

„Hat jelentkező volt, az egyik ügyvezetőjét felhívtam, aki állítólag nem nyújtott be pályázatot, és azt mondta, hogy ők nem is tudtak erről a pályázatról. Itt a pályáztatás valamiképpen nincsen rendben” – mondja a KÉVE Egyesület által közzétett felvételen a helyi politikus.

A kifogásolt projekt egy óvodafelújítás, amire korábban 200 millió forint forrást nyert a város. Csakhogy a nyertes kivitelező jóval drágábban vállalta a munkát, így a keszthelyi önkormányzatnak további 60 millióval kell hozzájárulnia a beruházáshoz. Ez pedig nem nyerte el a fideszes képviselő, dr. Ifi Ferenc tetszését.

https://www.facebook.com/kevekeszthely/videos/vb.449743035200674/1710636862401401/?type=2&theater

 

Ifi szerint ez már a sokadik eset, és emiatt más fontos beruházásokra nem jut pénz a városban. A fideszes városatya feltette azt a kérdést is, vajon kinek a felelőssége, hogy már számilliós nagysegrendről van szó, amit a város pluszban kényszerült elkölteni az ilyen pályázatok miatt.

Hozzátette, egyszerűen nem érti, miért ragaszkodik az önkormányzat a Veszprémberhez, ha az „ilyen szerencsétlenül tud pályázatokat kiírni”, hogy az érintettek nem értesülnek a pályázatokról.

„Úgy kellene ezt az egészet csinálni, hogy van ennyi pénzünk, aki ennyiből meg tudja csinálni, az jelentkezzen, aki nem tudja, aki nem tudja megcsinálni, az maradjon otthon” – hangsúlyozta Ifi Ferenc.

A józan paraszti ésszel támogathatónak tűnő elképzelést feltételezhetően nem osztja az említett, Veszprémber Zrt. nevű cég, amely előkészíti és levezényli a közbeszerzési eljárásokat a keszthelyi önkormányzatnak.

Ruzsics Ferenc polgármester szerint azoban a Veszprémber szakmai alapon dönt, és megfelelő rálátásuk van arra, hogy kiket érdemes meghívni egy-egy közbeszerzési kiírásra. A magasabb összeg mögött pedig a megemelkedett bekerülési költségek állnak, mondta Ruzsics.

Egyetértett ugyanakkor Ifi felvetésével egy másik képviselő, Kovács Viktória, aki az ülésen készült jegyzőkönyv szerint hangsúlyozta, szinte mindig ugyanazokat a vállalkozókat kérik fel a munkákra, miközben a helyi cégek még odáig sem jutnak el, hogy árajánlatot tegyenek.

Az előterjesztést végül elfogadta a testület, így a budapesti székhelyű Investmondi-System Kft. végezheti el a beruházást.

A 2014-ben bejegyzett Kft. nem először szerepel sikeresen a város közbeszerzésein: ők nyerték el például a keszthelyi Reischl sörház felújítási, valamint a keszthelyi városi strand fejlesztési munkáit is. Előbbi 850 milliós, utóbbi pedig egy 288 millió forint összegű beruházás.

Az Investmondi-System Kft. az elmúlt években szépen gyarapodott: míg 2016-ban 19 milliós és 2017-ben 488 milliós, addig tavaly már 702 millió forintos éves árbevételt produkált.

Pedig a cég háttere egyáltalán nem makulátlan. A kft. tulajdonosainak korábban már csődbe ment egy vállalkozása (a BauMondi Kft.), sőt, egyikőjük szerepelt a 10 millió forintot meghaladó adótartozók listáján is 2009-ben.

A Investmondi-System ellen két bírósági végrehajtás is indult 2017-ben, mindkettőt más cégek, vélhetően alvállalkozók kezdeményezték.

Garancsi testvére is tulajdonos

A pályáztatást levezénylő, 3 milliárdos forgalmú Veszprémber Zrt. szintén nem új szereplő: ez a cég volt ugyanis az, amely elvégezhette a Kolontár-devecseri iszapkatasztrófa utáni felújítási munkákat, illetve az ócsai devizahiteles lakópark – sokat vitatott árazású – kivitelezését is.

De jutott nekik forrás – több mint 40 millió forint – akkor is, amikor a Magyar Természetjáró Szövetség a miniszterelnök barátjaként ismert Garancsi István lett ott az elnök. A Szövetség ugyanis összesen 2,7 milliárd forint uniós forráshoz jutott konzorciumban 2012 és 2015 között, és közbeszerzéseiken a Veszprémber Zrt. is szépen szerepelt.

Dől a közpénz Garancsi természetjáróihoz, több mint egymillió forint jut a kékkör minden kilométerére

Jobban teljesít a Magyar Természetjáró Szövetség, amióta – 2012 májusa óta – a miniszterelnök barátjaként ismert Garancsi István, a Videoton labdarúgóklub tulajdonosa az elnök. Összesen 2,7 milliárd forint uniós forráshoz jutottak konzorciumban 2012 óta, s 2013-ban 77 millió forint adományt kaptak állami cégektől. Közbeszerzéseiken az ócsai devizásgettót is építő Veszprémber Zrt.

Közrejátszhatott a döntésben, hogy a Veszprémber Zrt. tulajdonosi körében található Garancsi István nővére, a Veszprémben élő Garancsi Mária, akinek szintén nem ez az egyetlen üzlete. 2016-ban lakásépítő céget alapított veszprémberes kollégáival, amit egy nagy értékű budakeszi ingatlan-beruházással hoztunk összefüggésbe. A cég viszont nem volt nyereséges, és ma már felszámolás alatt áll.

Katus Eszter

A céginformációt az OPTEN Kft. szolgáltatta. Nyitókép: A Kísérleti utcai tagóvoda látványterve Keszthelyen. Forrás: Keszthelyi Televízió/Youtube

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás