választások 2019

A Fidesz ellen indul a mellőzött exfideszes képviselő Szentesen

Kitették a buliból, nem nyugodott bele, forrásunk szerint ezért indul a Fidesz ellen a szentesi Fidesz immár egykori frakcióvezetője. Mintha Csongrádban kevésbé működnének Kubatov csodafegyverei.

A szegvári polgármestert, Gémes Lászlót indítja a Fidesz a városvezetői címért Szentesen. Pedig korábban még Antal Balázs Tibor volt a befutó – írta forrásunk, miután kitört Szentesen a Fidesz-belháború.

Antal Balázs Tibor augusztus 23-án még a Fidesz szentesi frakcióvezetője volt, ekkor jelentette be a facebookon, hogy Szentesi Polgári Szövetség Egyesület égisze alatt indult a városvezetői székért, ha már saját pártja ezt nem tette lehetővé.

Antal Balázs Tibor az önkormányzat fejlesztési bizottságának elnöke, illetve egy uniós pénzeket (körülbelül 160 milliót) felosztó helyi akciócsoport (HACS) elnöke.

Forrásunk szerint Antal Balázs Tibor nem nyugodott bele, hogy kitették a buliból, és még csak képviselőjelölt sem lett a fidesznél, ezért további sértett párttársaival együtt nekiindul az önkormányzati választásnak a polgármesterségért, és képviselőjelöltként is.

Antal Balázs Tibor augusztus 23-án tartott fórumot, ahol bejelentette indulását. A közösségi oldalán elérhető videó szerint Antal gyermekeiről, és 13 éve tartó képviselői munkájáról is beszélt, elmondása szerint “nagyon sokan” megkeresték, hogy folytassa a 2006-ban megkezdett munkáját.

“Nem tehetem meg, hogy nem indulok, az én szívem ezért a városért dobog” – mondta az egykori Fidesz-frakcióvezető.

Úgy fogalmazott, hogy a 2018-as országgyűlési választások után távolodott el a párttól, de konkrétumokat nem árult el. “Egyetértek a kormány politikájával, de én először vagyok szentesi, utána kormánypárti” – mondta Antal Balázs Tibor.

A fórumról csak a Szentes TV számolt be, ami a céginformációs adatbázis szerint egy magánszemélyé.

Az egykori Fidesz-frakcióvezető indulásáról így tudósított a propagandalappá silányított Délmagyarország: “a Fidesz színeiben öt évvel ezelőtt megválasztott két jelenlegi képviselő egy maroknyi csapattal, a helyi Fidesz-tagság és közösség többségi döntésével szembemenve, saját polgármesterjelöltet és képviselői listát állított.”

A Kubatov-szócső szerző nélküli írása szerint a volt fideszesek az ellenzéket segítik.

Segesvári Csaba

Fotó: Szentes város/Facebook

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás