Uniós támogatások

OLAF-jelzések: a NAV nem nyilatkozik a Rogán feltalálótársaival kapcsolatos nyomozásról

Rogán Antal miniszter két társával együtt egy olyan digitális aláírással kapcsolatos találmányt jegyzett, amelyhez hasonló, és amellyel szinte megegyező nevű, a feltalálótársai cége által felvett uniós támogatással megvalósult fejlesztéssel kapcsolatban az Európai Csalás Elleni Hivatal büntetőeljárás megindítását javasolta. A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a NAV nyomoz az ügyben, de az adóhivatal nem válaszolt a megkeresésünkre.

Polt Péter legfőbb ügyész 2018 márciusában levelet írt Ingeborg Grassle-nek, az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elnökének. Ebben Grassle korábbi nyilatkozatára reagált, amelyben az uniós bizottság vezetője valódi nyomozást szorgalmazott a miniszterelnök vejéhez kötődő Elios-ügyben. Levelében Polt azt bizonygatta, hogy az OLAF (az Európai Csalás Elleni Hivatal) ajánlásai és jelzései alapján igenis indulnak büntetőeljárások Magyarországon. Ehhez egy táblázatot is mellékelt a 2012 óta az OLAF kezdeményezései alapján tett ügyészi intézkedésekről. Cikksorozatunkban ezeket az ügyeket mutatjuk be, és annak is utánajárunk, hogy mi lett a nyomozás eredménye. A cikksorozat korábbi részeit itt lehet elérni.

  • Rogán Antal, az Orbán-kormány egyik fontos alakja, aki a politikán kívül más tevékenységgel korábban nem nyilvánult meg, 2015-ben váratlanul feltalálóként jelent meg a Hunguard Kft. tulajdonosaival együtt.
  • A digitális aláírással kapcsolatos találmányt megvette a MobilSign Kft., majd a cégtől a szabadalom valahogy átkerült a ProfiTrade 90 Kft.-hez, amelytől a Telekom megvásárolta a fejlesztést.
  • A Hunguard, a MobilSign és a ProfiTrade cégek között személyi átfedések vannak. A Hunguard Kft. ráadásul kivételes helyzetbe került, mert a közműcégek, a távközlési vállalatok, illetve a magyar bankszektor informatikai auditálását végezheti.
  • És egy nagyon fontos dolog: a ProfiTrade 90 Kft.-nek a MobilSign Kft. nevéhez képest egy „e” betűvel több elnevezésű fejlesztése, a MobileSign révén mintegy 257 millió forintos uniós támogatásban részesült, ami az OLAF szerint több pályázattal együtt visszaélésgyanús volt.
  • A MobilSign ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomoz, ahol nem válaszoltak az üggyel kapcsolatos kérdéseinkre.

Rogánék találmánya

Nagy meglepetést váltott ki három évvel ezelőtt, amikor a Népszabadság megírta, hogy Rogán Antal kabinetminiszter 2015-ben – akkor még a Fidesz parlamenti frakciójának vezetőjeként – egy digitális aláírással és annak hitelesítésével kapcsolatos találmányt jegyzett. Igaz, nem egyedül, hanem a Hunguard Kft. tulajdonosaival, Csík Balázzsal és Lengyel Csabával együtt. A szabadalomra vonatkozóan 2015 nyarán a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez (­WIPO) is megérkezett a kérelem.

Rogánék találmányának elsőbbségi tanúsítványa (forrás: Népszabadság)

A Hunguarddal kapcsolatban akkor már ismert volt, hogy a cég végezte 2013-tól – egy kis kormányzati segítséggel – a közműcégek és a távközlési vállalatok auditálását, amivel 500 millió forintot szakított. Három éve pedig a Hunguard megkapta a magyar bankszektor informatikai auditálását is.

A Magyar Nemzet információi szerint a cég mellett éppen Rogán Antal lobbizott. Rogán ezt kikérte magának. A miniszter szerint a lap lejárató kampányt folytatott ellene.

A találmány a MobilSign Kft.-hez került

A szabadalommal kapcsolatos jogosultságot a feltalálók 2016 év elején eladták a MobilSign Kft.-nek. A cégre valószínűleg nem véletlenül esett a választás, ugyanis – az Opten céginformációs rendszer adatai alapján – 2014 év végéig a hunguardosoké volt. Ennek azért van jelentősége, mert az új tulajdonos egy bizonyos Pozsgai Petra lett, aki 2002. szeptember és 2008. január között tag volt a Hunguardban.

Pozsgai személye azért is érdekes, mert ő Rogán jobbkezének, Kertész Balázs ügyvédnek a volt felesége. Kertésszel kapcsolatban meg kell említeni azt a Népszabadságban megjelent értesülést, miszerint az ő budapesti lakcímére volt bejelentve a MobilSign Kft.

Az Átlátszó korábban beszámolt arról, hogy Kertész rendelte meg egy gellérthegyi villa felújítását. Az ingatlan – a tulajdoni lap alapján – 2015 óta a Rezeda 5 Ingatlanhasznosító Kft.-é, amely egy svájci társaság, a Bergavest Aktiengesellschaft CH érdekeltsége. Ennek azért van jelentősége, mert a cég kézbesítési megbízottja az a Karafiát Ügyvédi Iroda, amely eljárt a Rogán Antal által vezetett V. kerület cégügyeiben. Az iroda képviseli azt az offshore társaságot, a Javelin Investments Ltd.-t, amely a Hunguard Kft. egyik tulajdonosa volt 2016 januárjától 2017. május végéig.

Gellérthegyi kertes villa felújításába kezdett Rogán Antal jobbkeze

Az Átlátszó birtokába került dokumentumok szerint Rogán Antal propagandaminiszter jobbkeze, a letelepedési kötvénybizniszben is közreműködő Kertész Balázs ügyvéd egy patinás, kertes gellérthegyi villa felújítását rendelte meg. Az értékes ingatlan egy két éve alapított svájci cég tulajdonában van, amely titkolja tulajdonosait. A telket még érdekesebbé teszi, hogy azon egy Pallasz Athéné szobor is található.

Bár Rogán Antal a „találmányával” kapcsolatban büszkeségének adott hangot, a Miniszterelnöki Kabinetiroda a Népszabadságnak megküldött reagálásban azt közölte, hogy „amennyiben azt állítják, hogy Rogán Antal bármilyen kapcsolatban van a Hunguard Kft.-vel, sajtó-helyreigazítási pert kezdeményeznek”.

A digitális aláírással kapcsolatos eljárásért 2017-ben Rogán Antal 25 millió forintos találmányi díjat kapott a MobilSign Kft.-től.

Ekkor a cég már újra Csík Balázs ügyvezetése alatt állt. És még abban az évben, novemberben Csík és Lengyel Csaba vissza is vette a MobilSign Kft.-t Pozsgai Petrától. 2018. október eleje óta Csík Balázs a MobilSign egyedüli tulajdonosa.

Már Rogán feltalálói szerepe, illetve a sajtóhírek alapján a Hunguardnak végzett sikeres lobbi-tevékenysége is több, mint érdekes volt. Az ügy azonban további hullámokat vetett, amikor kiderült, hogy Rogán Antal feltalálótársai a ProfiTrade 90 Kft.-n keresztül komoly uniós támogatást vettek fel egy, a MobilSign-éhez hasonló aláírás-hitelesítő technológia kifejlesztésére. Ez a projekt ráadásul az OLAF érdeklődését is kiváltotta.

Mintegy 257 millió forintos uniós támogatás

A 2013-as „MobileSign – Hiteles aláírás mobil készülék segítségével” elnevezésű pályázat 256,8 millió forint értékű volt. A 24.hu információi szerint a ProfiTrade 90 Kft. 2012 és 2015 között négy projektjére 965,4 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatáshoz jutott. A MobileSign mellett az „okos bevásárló lista” pályázatra a cég szintén 256,8 millió forintot kapott az EU-tól.

„Az Európai Csalás Elleni Hivatal a vizsgálatát 2015. november 3. napján rendelte el és 2017. december 18. napján kelt ajánlásában büntetőeljárás megindítására tett javaslatot” – írta az Átlátszó megkeresésére Fazekas Géza, a legfőbb Ügyészség (LÜ) szóvivője.

Az ajánlást 2018. január 9-én a Fővárosi Főügyészségre továbbította, amely a nyomozást el is rendelte különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt. A főügyészség az eljárás lefolytatásával a NAV Bűnügyi Igazgatóság Központi Nyomozó Főosztályát bízta meg.

Az LÜ szóvivője hangsúlyozta, hogy mivel „gyanúsított kihallgatására nem került sor, a tavaly hatályban lépett új büntetőeljárási törvény alapján az ügy felderítési szakban van, így a nyomozást a nyomozó hatóság önállóan teljesíti.” Ezért Fazekas Géza azt javasolta, hogy a nyomozásra vonatkozó kérdéseinkkel a NAV-ot keressük meg. Ezt természetesen megtettük, de

a NAV-tól cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Miután kiderült, hogy uniós támogatással megvalósult kutatás-fejlesztési projektek miatt büntetőeljárás indult, a Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményt adott ki arról, hogy „Rogán Antal a szabadalmában leírt eljárás kifejlesztésére soha nem igényelt és nem is kapott EU támogatást”.

Megszólalt az ügyben Csík Balázs, a ProfiTrade ügyvezetője is, aki azt hangoztatta, hogy az uniós támogatást nem a Rogán Antallal közös szabadalmukra kapták, hanem a MobileSign elnevezésű fejlesztésükre.

Mivel a két informatikai rendszer nevében az eltérés csak egy betű, az Átlátszó megkereste Csík Balázst, hogy megtudja, a fejlesztések miben térnek el egymástól. Emellett kíváncsiak voltunk arra is, hogy a MobilSign-os szabadalom kidolgozásában Rogán Antal hogyan vett részt. Csík Balázs a fejlesztések közötti különségre nem adott választ, csak az alábbi tájékoztatást küldte:

„A ProfiTrade 90 Kft. 2012 és 2014 között konzorciumvezetői minőségben vett részt kutatásfejlesztési tevékenységet végző konzorciumokban. A ProfiTrade 90 Kft. tevékenysége, beleértve a 2012 és 2014 közötti kutatásfejlesztési pályázatokat, nem függött és nem függ össze a MobilSign Kft. tevékenységével, illetve a MobilSign Kft. által kezelt szabadalmakkal. Rogán Antal miniszter úrral közösen jegyzett szabadalmunkra soha nem kértünk és nem is kaptunk uniós vagy állami támogatást. A ProfiTrade 90 Kft.-nél az OLAF vizsgálatot nem folytatott, a cégnek kérdést nem tett fel és adatot sem kért be.”

Az 1996-ban létrehozott ProfiTrade 90 Kft. a Csík család vállalkozása, annak ügyvezetője 2009 és 2018 júniusa között Csík Balázs volt, majd édesapja lett a vezető tisztségviselő. 2011 februárja és 2015 októbere között tag volt a cégben a Central European Investment AG is. Jelenleg Csík Balázs és szülei tulajdonolják a ProfiTrade 90-et.

A 24. hu járt utána annak, hogy 2015-ben a tulajdonosok 41 millió 231 ezer forint nyereséget kivettek a cégből, és az összeget – háromezer forint kivételével – átutalták a Central European Investment számlájára.

Az OLAF által lefolytatott vizsgálatra egyébként Hadházy Ákos volt LMP-s, jelenleg független országgyűlési képviselő uniós pénzlenyúlásokat kutató munkája révén 2018-ban derült fény. Hadházy érte el ugyanis Polt Péter legfőbb ügyésznél egy olyan lista kiadását, amelyben szerepeltek az OLAF által vizsgált ügyek EU-s pályázati kódjai is. Ezáltal világossá vált, hogy a csalás elleni hivatal mely ügyekben talált visszaéléseket és tett jelzéseket a magyar ügyészségnek.

Ezek egyike a MobileSign ügye. Ám mint a sajtóban már többször megjelent, a digitális aláírást érintő OLAF-os vizsgálatban a MobileSign nem önállóan szerepelt, hanem az ugyanabból az EU-alapból támogatott 30 magyar kutatás-fejlesztési pályázat egyikeként. Az uniós csalás elleni hivatal szerint a visszaélések összértéke itt mintegy 9,7 milliárd forintot tett ki.

A Rogán-szabadalom utóélete

A kabinetminiszter találmányát három évvel ezelőtt megvette  a Telekom, mégpedig a ProfiTrade 90 Kft.-től, amely egy nagyon hasonló rendszer fejlesztésére vett fel támogatást az EU-tól, és amelynek ügyvezető-tulajdonosa Csík Balázs.

A nyomozás még tart az uniós támogatással való visszaélések ügyében, és hogy milyen eredménnyel fog zárulni, azt egyelőre nem tudni. Mindenesetre, ha az OLAF vizsgálatában megállapított dolgok bebizonyosodnak, akkor a magyar adófizetőknek kell visszafizetniük az uniós támogatás mintegy tízmilliárd forintos összegét.

Meg kell említeni azt is, hogy időközben a digitális aláírási eljárás ideiglenes szabadalmi védettsége megszűnt, de a nemzetközi szabadalmi bejelentés megtörtént. Ez alapján a találmány európai oltalmat kapott. A Népszava pedig Rogán Antal vagyonnyilatkozata alapján megírta, hogy

a miniszternek a szabadalom 2017-ben 25 millió, 2018-ban pedig 42,65 millió forintot hozott.

Csikász Brigitta

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapfotó: Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (b) és Vígh László fideszes országgyűlési képviselő a zalaszabari Holnapocska Tábor és Zobori Élménypark új hullámvasútján 2019. április 13-án. MTI/Varga György

Megosztás