közpénzégetés

Itt a támogatói okirat, mutatjuk mire költhet 1,5 milliárd forint közpénzt Áder János alapítványa

Február közepén az RTL Klub Híradója számolt be arról, hogy Áder János klímavédelmi alapítványa 1,5 milliárd forint támogatást kap a Miniszterelnökségtől. Birtokunkba került a támogatási szerződés, amiből kiderül, hogy mire akarja költeni a pénzt a szervezet: közvéleménykutatás, konferenciák, oktatási segédanyagok, ösztöndíjak, vállalkozások díjazása, újságíróképzés, és nemzetközi médiakampány is szerepel a célok között.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Áder János köztársasági elnök 2017 végén jelentette be, hogy 2016-ban egy klímavédelmi alapítványt hozott létre mintegy 85 millió forintból. A pénzt egy korábban elhunyt, külföldön élő magyar hagyta a mindenkori köztársasági elnökre azzal, hogy az összeget fordítsa a magyarok javára.

Áder ezért létrehozta a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt, melynek célja “A magyar társadalom környezeti és fenntarthatósági problémákkal szembeni érzékenységének növelése, a helyi közösségek bevonása ezek megoldására”. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Martonyi János volt külügyminiszter, kurátorai Vizi E. Szilveszter és Szűcs Gábor, igazgatója pedig tavaly ősz óta Csepreghy Nándor volt államtitkár.

Idén február közepén az RTL Klub Híradója számolt be arról, hogy a Kék Bolygó Alapítvány tavaly közel félmilliárd forint támogatást kapott a Miniszterelnökségtől, egy 2018-as kormányhatározat szerint pedig 2019-től kezdve évente mintegy 1,5 milliárd forintot kap az alapítvány a kormánytól.

Az RTL Klub riportja

Az Átlátszó birtokába került a támogatói okirat, amelyet 2019 januárjában írt alá a Miniszterelnökség az alapítvánnyal. A dokumentumhoz csatolták a Kék Bolygó szakmai programját is, amelyből kiderül, hogy mire szeretnék költeni az idén kapott 1,5 milliárd forintot, amelyet 2020 június végéig használhatnak fel.

A program szerint ezt a pénzt “A magyar társadalom környezeti problémákkal szembeni érzékenységének növelése, a klímaváltozással szembeni fellépéssel kapcsolatos elkötelezettség kialakítása” című tevékenység második ütemére kapták a kormánytól.

Ennek keretében az alábbi feladatokat fogják végezni az irat szerint:

  • az alapítvány operatív stábjának felépítése
  • az alapítvány online felületeinek fejlesztése
  • újságírói képzési program (belföldi konzultációk és külföldi tanulmányutak)
  • oktatási segédanyagok összeállítása pedagógusoknak
  • tematikus országos nap szervezése az iskolákban
  • nemzetközi médiakampány Magyarország népszerűsítésére
  • szakértői adatbázis létrehozása
  • védjegy-program létrehozása
  • országhatárokon átnyúló közvéleménykutatás
  • szakmai konferenciák szervezése a Magyarországi Üzleti Tanáccsal a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) és a Hungarian Business Leaders Fórummal (HBLF) együttműködésben
  • ösztöndíjak felsőoktatási hallgatóknak a vízvédelem területén
  • 3-4 darab, főként amerikai szerzők által írt könyv megjelentetése
  • gazdasági szereplőkkel együttműködve nemzetközi környezetvédelmi tanúsítványok és díjak meghonosítása (pl. az ENSZ Climate Solutions díja, vagy az ország Top100 fenntarthatósággal foglalkozó vállalkozásának díjazása)
  • részvétel a Budapest Víz Világtalálkozó szakmai előkészítésében
  • sikeres nemzetközi környezetvédelmi programok monitorozása
  • határokon átívelő, kárpát-medencei programok
  • egy startup-verseny szervezése innovatív fiatal magyar vállakozásoknak
  • szervezetek támogatása

A teljes dokumentum itt elolvasható:

 

Az alapítvány szakmai programjában szerepel az is, hogy bár székhelye a Margit körúton található, az I. kerületi Döbrentei utcában bérelnek egy ingatlant. Erről az RTL Klub már kiderítette, hogy a Kék Bolygó Alapítvány havi 2,7 millió forintot fizet a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványának egy 350 négyzetméteres irodáért, ahol 5 munkatárs dolgozik.

 

Az RTL Klub riportja

Címlapkép: Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban 2019. március 20-án. (fotó: MTI/Sóki Tamás)

Megosztás