budakalász

Fákat vágtak ki az újabb sportpályáknak, az Omszk park elvesztette közpark jellegét

Fákat taroltak le, keskeny, műanyagösvényt hagytak meg a helyieknek és a kirándulóknak a budakalászi Omszk parkban. Persze hogy tao-pénzek és helyi érdekű tenderarisztokraták bukkannak fel a háttérben.

Nemrég a budakalászi lokálpatrióták honlapjukon részletesen bemutatták a Budakalász-szentistvántelepi Mályva park szomorú történetét. A cikkben idéznek egy európai tudósok által végzett kutatást is, amely a zöldfelületek és az emberi egészség közötti összefüggésekre világít rá, kiemelve a városi zöld fontosságát. A University of East Anglia kutatói arra jutottak: a parkok csökkentik a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek és a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát.

A Mályva park sztorija – a kalászi képviselőtestület a Mályva és Ciklámen utcák sarkán álló ősfás parkot még 2013-ban lakóövezetté minősítette, majd vitatott módon eladta – sajnálatos módon nem az egyetlen bizonyítéka annak, hogy Budakalász városvezetői nem a kutatók „kottájából játszanak“. Sokkal inkább más – egyéni, gazdasági, politikai – érdekek mentén vezetik településüket. A Mályva parkról az Indexben jelent meg tényfeltáró cikk, amelynek lényege: a település lakóparkfejlesztései során általában ugyanaz az üzleti kör fut be. Történetesen az a csoport, amelyik a polgármester házát is felhúzta.

Mi most másfelé, a Budakalász szimbólumának számító Omszk parkba sétáltunk. Mit látunk? Elkerített zöldet, beépítve mindenféle műanyag és más zöldidegen anyagokkal az egyik oldalon, tóközelbe lógó házat a másik oldalon. És mi marad a kalásziaknak? Két, szintén műburkolattal ellátott gyalogsáv a tó körül, fű már alig. A park elnevezés egyre inkább túlzásnak hat.

Juharok, fenyők és akácok gátolták a fejlődést

Az utolsó cseppet a 2018. június 19-én kezdődött fakivágás jelentette. Ekkor a sportpálya és a játszótér közötti területen jelentős számú fát vágtak ki. Budakalász Város Önkormányzatához benyújtott közérdekű adatigénylésemre megtudtam, hogy 32 db akácfa, juharfa és fenyőfa kivágására kaptak engedélyt az illetékes pomázi jegyzőtől. Azért, hogy előkészítsék a terepet egy újabb természetidegen terület kialakításához (műfüves pálya épül a helyi futball klub, a Budakalász Munkás Sportegyesület részére), tovább csökkentve a zöldfelületet a parkban.

Hogyan jutottunk idáig?

Első lépésként próbáltuk segítségül hívni a leginkább érintettek és illetékesek véleményét, álláspontját: levelet írtunk Sárosi Tibor BMSE elnöknek és Rogán László polgármesternek, amelyben fenti kérdéseinket, fenntartásainkat soroltuk. 2018. június 22-én keltezett elektronikus leveleinkre azóta is várjuk a választ.

Ezt megelőzően, 2018. június 19-én közérdekű adatigénylést is benyújtottam Budakalász önkormányzatához, hogy megtudjam, van-e engedély a fák kivágására, illetve milyen tervek készültek az elpusztított zöld pótlására. A kalászi hivatal a pomázi jegyzőhöz, mint adatgazdához továbbította igénylést. Az adatkiadás 15+15 napos határidején túl ugyan, 2018. augusztus 1-én végre megérkezett az igényelt információ, miszerint igen, Pomáz április végén engedélyezte a fakivágásokat. A határozat indokolása nem sokkal informatívabb egy rövid „csak“-nál: a fákat azért lehet kivágni, mert „a kérelemben jelölt fák kivágásával alakítható át a terület sportpálya építésére“.

Elképzelhető, a Budakalász Munkás Sportegyesület (BMSE) egyenlőbb az egyenlőknél? Az elmúlt évek során többminden is ezt erősíti.

Cikkünk megjelenése előtt, 2018. november 7-én ismételten levelet küldtünk a budakalászi polgármesternek, sőt a teljes képviselő-testületnek, amelyben a jelen cikkünkben felmerülő kérdéseinkkel is szembesítettük őket. Úgy gondoltuk, a sportszerűség azt kívánja, hallgattassék meg a másik fél is. Egyetlen ellenzéki képviselő kivételével, válaszukkal egyelőre adósaink maradtak a megszólítottak.

Akadozva fizettek, de a város szereti őket

A történet 2008-ban kezdődött. 2008. július 22-én írták alá a 1861/21 hrsz. ingatlan BMSE működtetésében, üzemeltetésében lévő területszakaszra a „Használati jogot alapító szerződést”.

A szerződés részleteire kíváncsiak vagyunk, ezért a KitMitTud-on keresztül közérdekű adatigénylésben kértük ki a budakalászi önkormányzattól. Az adatszolgáltatást ezúttal sem siette el a hivatal, de ismételt kérésünkre végül 2018. július 31-én megérkezett a válaszuk.

A kiadott dokumentumból kiderül, hogy az önkormányzat régóta elnéző és segítőkész a BMSE-vel szemben. Jó példa erre a klub által használt területen található műfüves pálya sorsa. A 2008. július 22-i „Használati jogot alapító szerződés”-ben a műfüves pálya bérleti díját 270.000 Ft/hó összegben határozták meg. 2010 és 2011 folyamán az egyesület elmaradást halmozott fel a pálya bérleti díjából, ezért 2011. november 24-i közgyűlésén az Önkormányzat fizetési haladékot adott a BMSE-nek 2012. június 30-ig.

Ugyan szintén a 2011. november 24-i közgyűlésen mindjárt arról is döntöttek, hogyan fogják majd 2012. január 1-től újra pályabérleti díjjal sanyargatni az egyesületet, Sárosi Tibor klubelnöknek és csapatának nagy szerencséjére azonban ez a nehéz világ mindössze 2 évig tartott. Ugyanis 2014. február 27-i közgyűlésén az Önkormányzat arról határozott, hogy a BMSE-től „műfüves pálya használata érdekében használati díjfizetésre irányuló, 2014. február 20-án kelt csökkentési kérelem”-nek – amelyben a 270.000 Ft-os bérleti díj jelentős mérséklését kérték -, helyt ad; így a műfüves pálya havi bérleti díja 40.000 Ft/hó összegre csökkent.

Mindez mínusz 230.000 Ft/hó az önkormányzat költségvetésében, amelyből pl. fedezni lehetne nagyon sok rászoruló család étkezési támogatását, netán más, a teljes település érdekét szolgáló közösségi célra is lehetne fordítani ezt az összeget.

Nem sokkal korábban, 2014. február 10-i ülésén a képviselőtestület javasolja a BMSE üzemeltetésében lévő területrész albetétesítését. Vajon miért? Netán újabb önzetlen gesztus, a jövő könnyebbé tételére?

A 2010. és 2011. évek folyamán a BMSE által tanúsított kétes fizetési fegyelem ellenére, az Önkormányzat 2011. november 17-én megtartott közgyűlésén arról döntött, hogy br. 22.000.000 (huszonkettő millió) Ft értékben finanszírozza a labdarúgó centrum öltözőjének felújítását.

A végleges összeborulás évének 2014 bizonyul. Miután sikerült a műfüves pálya bérleti díját alaposan letornázni, a használatukban lévő területet albetétesíteni, igazi sikerként könyvelheti el az egyesület, hogy egyik igazolt játékosa, egyben elnökhelyettese nemcsak az MLSZ játékoslistájába, hanem Budakalász Város Önkormányzatába is beverekedte magát. 2014. november 27-én Kosznovszky Gábort a Pénzügyi és Vagyonhasznosítási Bizottság külsős tagjává választják.

Elvesztette közpark jellegét

A szálak ezek után egyre szorosabbra fűződnek, meghozva 2016-ban az ingyenes területhasználat, áldását.

A Kalászi Sportcsarnok melletti 14ezer nm-es terület (1861/21 hrsz) 7456 nm-es részét ugyanis 2016 márciusában a BMSE egyesület kapta meg 17 évre; a tulajdonos önkormányzat igen gálánsnak bizonyult, hiszen nevezett bérleti időszakra ingyenes használati szerződést kötött a sportegyesülettel, ráadásul a klub saját céljait szolgáló fejlesztésnek – műfüves pálya létrehozása – sem álltak az útjába.

Ahogy cikkünk elején utaltunk rá, az újabb műfüves focipálya kialakításának nemrég, 2018. júniusában látott hozzá az egyesület. Mindennek mi az ára? Kivágott fák, többezer négyzetméteren legyalult gyep, az Omszk park – nevéhez méltatlanul – közpark jellegének teljes elvesztése. Ismét a kalásziak húzzák a rövidebbet.

A BMSE viszont csak az egyik szereplő az Omszk park kisajátításában, zöldjének felélésében.

A 2016-os ingyenes területhasználat kapcsán említettük, hogy a Kalászi Sportcsarnok melletti területnek csak egyik felét kapta meg a BMSE. A másik fele a sportcsarnok üzemeltetőinek kezelésébe került. Ezen a területen teniszpályák miatt kellett legyalulni a park zöldjét, telente pedig ormótlan sátorborítás csúfít bele a park összképébe.

A 1861/21 hrsz-ú 14 ezer nm-es zöldterület sportcsarnok felőli részének felélése 2012-ben kezdődött.

Felbukkant a Dunakanyar fidesz-közeli oligarchája

A HVG-ben még 2011. április 13-án jelent meg a hír, hogy a CEFAM Hungary dolgozhatja ki Budakalász tervezett uszodájának koncepcióját. A cég kalandos múltja sem mellékes. Egyik tulajdonosa, Simon Péter a szomszédos Szentendrén már 2009-ben érdekelt volt egy uszodaprojektben, amely azonban igencsak csúfosan alakult, terhét azóta is cipeli a város. Simon Péterről több cikket is közölt az Átlátszó, itt és itt is.

A CEFAM Hungary jogutódával, a Dunakanyar Létesítményüzemeltető Kft.-vel kötött szerződést 2012. október 24-én Budakalász önkormányzata a Kalászi Sportcsarnok üzemeltetéséről. De még előtte négykörös pályázati kiírást voltak kénytelenek lebonyolítani, mivel az első 3 kör eredménytelennek bizonyult. Végül negyedik nekifutásra az önkormányzat 2012. október 18-i határozatában érvényesnek és eredményesnek minősítette a 4. pályázatot, amellyel sikerült megtalálni a Dunakanyar Létesítményüzemeltető Kft.-t, mint a csarnok új bérlőjét.

Miközben a pályázati kiírás 2. körében (2012. május 10.) még szerepel az uszodatorzó és környéke alapterületének nevesítése (14ezer nm), addig ezt az adatot a végül eredményesnek bizonyuló 4. körös kiírásból (2012. szeptember 27.) már kimaradt.

Szintén ezen pályázati kiírásban áll: „A pályázatban szereplő terület egésze az Omszk park elválaszthatatlan részét képezi.” Az azóta eltelt időszak eseményeinek tükrében ez a kiejelentés igen cinikusan hangzik, ugyanis mostanra a teljes, több mint 14ezer nm-es területet hermetikusan elzárták az Omszk park mindenki számára szabadon megközelíthető, azaz közpark jellegét megőrző részétől.

Zöldfelületeit pedig folyamatosan pusztítják; a gyertya mindkét végénél ég, az eredmény pedig sajnálatos módon az Omszk park korábbi arculatának teljes elvesztése, amitől a kalászi polgárok lesznek szegényebbek.

Ezzel viszont koránt sincs vége a sportcsarnok bérlői-üzemeltetői érdekköre és az önkormányzat közötti összefonódásnak. A Kalászi Sportcsarnok honlapján ez áll (‘Rólunk’ menüpont): „A létesítmény üzemeltetését a Budakalász Férfi Kézilabda Club létesítmény-üzemeltető cége végzi.” Továbbmenve, a ‘Médiaajánlat’ menüpont alatt pedig ezt a leírást találjuk:

„Létesítményünk üzemeltetője a Dunakanyar térségében meghatározó médiafelület mix-szel és eléréssel rendelkezik. (…)a helyi rádió –Rádió Szentendre 91.6- és televíziók (Budakalászi VKC TV, TV Szentendre) reklámideje (…) a helyben kiadott újság (Budakalászi Hírmondó), ami közel 4000 példányban jelenik meg, mely a Posta jóvoltából minden háztartásban jelen van a környéken, valamint a kapcsolódó weboldalak reklámfelületei”

Az sokak számára evidencia, hogy a Budakalászi Hírmondó az önkormányzat színes-szagos propaganda-kiadványa, tele a testület megbízásából született hurráoptimista, önmagát fényező írásokkal. Az újság alapján olyan benyomása lehet egy külső szemlélőnek, hogy Budakalász maga a földi paradicsom.

Tavaly, 2017. augusztus 25-én az Önkormányzat újabb lépést tesz az Omszk park felélése, kiárusítása, megszűntetése felé: elfogadja a 1861/21 hrsz-ú ingatlanra tervezett Sportkollégium tanulmánytervét, amely a Budakalászi Kézilabda Zrt. és Budakalász Város önkormányzata összefogásában valósul meg. A tisztánlátás végett jegyezzük meg, hogy a Budakalászi Kézilabda Zrt. szimbiózisban él a néhány sorral fentebb említett Budakalász Férfi Kézilabda Club-bal. Sőt, a klub a létesítményüzemeltető cég egyik tulajdonosa.

Friss fejlemény, hogy 2018. szeptember 26-i határozatában a képviselő-testület a 2017-ben elfogadott együttműködési megállapodás módosításáról döntött. A város honlapján olvasható indoklás szerint “a szerződésben módosításokra volt szükség az eltelt időben bekövetkezett változások miatt. A változásokat a beruházási volumen, valamint a határidők módosulása okozta. A tervek szerint az épület 40 apartmanegységből áll majd, a beruházás összértéke pedig két milliárd forintot tesz ki. Az összeg a város költségvetését nem terheli, mivel a beruházási érték 70%-a társasági adótámogatásból (tao), 30 %-a pedig állami forrásból valósul meg.”

Az ily módon a város fontos beruházási partnerévé avanzsáló kézilabda klub névadó szponzora a térség ingatlanpiacán fejlesztő, az energiaügyeken túli hírekben a Szentendrére tervezett irdoház-beruházása kapcsán emlegetett CYEB Energiakereskedő Kft.

Ez a cég tervez irodaházakat építeni Szentendre Duna-partjára, a Postás strand szomszédságába, Verseghi-Nagy Miklós polgármester és a képviselő-testület fideszes többsége hathatós közreműködésével. Az események hátterét az Átlátszó cikksorozatban tárta fel, ezekről itt és itt olvashatnak részletesen.

A budakalászi testület, szokásához híven ennél a klubbal kapcsolatban sem fukarkodik gáláns gesztusokkal: 2018. januárban jóváhagyja “a Dunakanyar Létesítménykezelő Kft. bérleti díj-csökkentésre irányuló igényét 6 hónap időtartamra, 50%-os mértékben, a 2018. január-június közötti időszakra.” Márpedig az üzemeltető a klub, ahogy fentebb írtuk.

És, hogy a budakalászi Omszk park, benne a Kalászi Sportcsarnokkal története hogyan végződik/végződhet? Ez az önkormányzati határozat talán valamit előrevetít mindebből: a város 300 millió forintos kikiáltási áron dobra veri érdekeltségét a sportcsarnokban (tényszerűen: az üzletrészét abban a városi cégben, aminek fő vagyona a csarnok). Azaz a pillanatnyi gazdasági érdek, a népszerűségnövelő beruházások fedezetigénye oltárán fel lehet áldozni a hosszútávú stratégiai gondolkozást, a jó gazda körültekintését – mehet minden a levesbe…

De ez a 2017. január 26-i határozat “az Omszk park kiemelt fejlesztési területté nyilvánításáról és a Helyi Építési Szabályzat módosításának megindításáról” sem olybá tűnik, mintha Budakalász értékes referenciapontjának érintetlen zöldterületként való megmaradását szavatolná.

Zárásként pedig még egy adalék az Omszk park és a Mályva park közötti párhuzamhoz. Aki a környéken jár, annak figyelmét nem kerüli el az Omszk park József Attila utca felőli oldalán épült lakóingatlan, amelyet sikerült feltűnően közel építeni a tóhoz. Haszonélvezőjének neve (Mozolai Lajos; a tulajdonos Mozolai családtagja) ismerősen csenghet, különösen azok számára, akik olvasták az Index fentebb linkelt márciusi cikkét a Mályva park eladásáról.

Mozolai Lajos annak a Netrax Kft. néven ismert pomázi építőipari cégnek egyik fő tulajdonosa, amely az utóbbi 2-3 évben sorban nyerte el a lehetőséget – maga a kft vagy személyi-céges kapcsolatokon keresztül hozzá kötődő egyéb érdekeltségek révén – Budakalász legszebb, legkedveltebb pontjain található önkormányzati telkek megvásárlására.

Gergely Cecília

A szerző civil aktivista, budakalászi lokálpatrióta. Fotó: a szerző felvétele.

Megosztás