Térképre tettük, hogy mely ingatlanokra jegyeztethet be a kormány elővásárlási jogot

Elővásárlás-2

 

Nyolc világörökségi vagy természeti örökségi helyszín több mint nyolcvanezer ingatlanját böngészheti interaktív térképünkön. Ezeknek egy részére – egy tavalyi kormányrendelet értelmében – a “világörökségi védelem jegyében” a magyar állam elővásárlási jogot jegyeztet be. Az innen letölthető, több mint 80 ezer ingatlant tartalmazó adatbázis az összes olyan ingatlant tartalmazza, amelyek világörökségi helyszínen fekszenek. Ezen ingatlanok egy részét az eladója köteles ugyanolyan feltételekkel felajánlani az államnak, mint egy esetleges másik vevőnek, az állam pedig eldöntheti, hogy él-e az elővásárlási jogával. A rendelet hatálya alól kivételt képeznek a lakóházak, a termőföldek és az erdőgazdasági területek. A csak helyrajzi számokat tartalmazó adatbázist összekötöttük a geolokációs koordinátákkal (szélességi és hosszúsági fok), és interaktív térképen ábrázoltuk a világörökségi helyszínen fekvő ingatlanokat. 

 

 

Hogyan használd a térképet?

A térkép alaphelyzetben teljes Magyarországot mutatja. A nyolc egybefüggőnek látszó terület kirajzolja a kormányrendeletben meghatározott nyolc világörökségi helyszínt: az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, Budapest a Duna-partokkal, a Várnegyeddel és az Andrássy úttal, a Fertő-tó és környéke kultúrtáj, Hollókő ófalu és környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, Pécs ókeresztény emlékei és a Tokaj-hegyalja történelmi borvidékének kultúrtája. A térképbe belenagyítva láthatóak a konkrét ingatlanok. Az interaktív térkép alatt kinagyított topografikus térképek láthatók az ingatlanok elhelyezkedéséről.

 

 

 

Értékesítés2 (1)
Hortobágy

 

Értékesítés2 (2)
Tokaj-hegyalja

 

Értékesítés2 (3)
Aggtelek

 

Értékesítés2 (4)
Hollókő

 

Értékesítés2 (5)
Fertő-tó

 

Értékesítés2 (6)
Pécs

 

Értékesítés2 (7)
Andrássy út

 

Értékesítés2 (8)
Buda, várkerület és Duna-part

 

Értékesítés2 (9)
Pannonhalma

 

Kapcsolódó cikkeink

Az elmúlt év legjobb adatújságírás és adatvizualizációs projektjei

Mennyivel keresek kevesebbet, mint a többi adózó? Kattints ide, és kiszámoljuk!

Infografikán vizualizáltuk a 2000 óta meggyilkolt újságírók adatait

Legyél te is álhírvadász!

Kilenc grafikon a kormánymédia túlsúlyáról

Élőben, interaktív térképen közvetítjük, hogyan pörgeti ki a kormány a Széchenyi 2020 program uniós forrásait

Térképekre és ábrákra tettük a földárverések eredményeit

Állami hirdetések Magyarországon 2006-2016

Elindult a HÖKmonitor

 

Adatvizualizáció: Bátorfy Attila

A geolokációs koordinátákat köszönjük Horváth Lászlónak.

 

Frissítés (2018. január 10.)

A térképen a 455/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt ingatlanok szerepelnek. A rendelet 2. § (2) bekezdése szerint a felsorolt ingatlanok tulajdoni lapjára a világörökségi törvény szerint fennálló, az államot megillető elővásárlási jogot be fogják jegyezni. A felsorolt ingatlanok között azonban nyilvánvalóan szerepelnek olyan lakások és termőföldek is, amelyekre a törvény szerint az elővásárlási jog nem áll fenn. A rendelet végrehajtása ismereteink szerint még nem kezdődött el, de feltételezhető, hogy a földhivatal a lakásokra és a termőföldekre a törvényi rendelkezésre figyelemmel nem fogja bejegyezni az elővásárlási jogot.

 

tetszett_a_cikk3

 

Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on Twitter0Share on Tumblr0
  • Erdei Zoltán

    KIváló munka.

  • Euro Eugen

    “amelyre a magyar állam – eladás esetén – elsőként tehet ajánlatot.”

    Emlékeim szerint nem teljesen ezt jelenti az elővételi jog, ettől függetlenül eltakarodhatna már ez a tetves banda. Bár ha a népnek ez kell, akkor legyen.

    • Delfi

      Legjobb tudomásom szerint az elővételi jog azt jelenti, hogy ha én hajlandó vagyok azt az árat megadni, amit egy másik vevő adna, akkor nekem _kell_ eladnia, nem pedig a másik vevőnek.

      • Euro Eugen

        Az ár egy nagyon fontos, de nem kizárólagos szempont. Az ajánlatot egészében kell nézni, pl. nem mindegy, hogy nyolcmillió, de azonnal, vagy tízmillió, de tízéven keresztül.

        • Delfi

          Valóban, de ez nem kizáró ok arra, amit én írtam, hiszen ez belefér abba, hogy ha én hajlandó vagyok _ugyanazt_ kifizetni, akkor enyém az elsőbbség.

          • Euro Eugen

            Sőt!

          • Mészáros Jenő

            Nem éppen. Ugyanazokat a feltételeket is teljesíteni kell.
            Ha úgy kívánod eladni, hogy az adás-vételi szerződés megkötésére határidőt adsz meg, és legkésőbb azon a napon a vételárat is ki kell egyenlíteni, akkor az viszi/veszi az ingatlant, aki ezeket a feltételeket teljesíti.

            Az államigazgatásban szokásos több hónapos ügyintézéssel/előjátékkal tessék otthon az ügyintézőnek a saját feleségét szórakoztatni.

        • na

          Például lehetne hogy a vevőnél kikötöm hogy mennyit fizessen és csókoljon is meg kétszer, vagy vegyen feleségül. Akkor mit lép az állambácsi?

      • na

        Viszont az egy valós probléma, hogy ha vevőként futok neki egy ilyen dolognak, és intézek mindent, meg elmegyek az ügyvédhez a papírokat aláírni, mert beleszeretek a lakásba akkor nagyon nem lesz ehhez kedvem. Amint meglátom a tulajdoni lapon a széljegyet azonnal a szembenlévő házban az utca másik oldalán veszek inkább lakást. Sajnos nekünk is van lakásunk a Molnár utca páratlan oldalán, érintettek vagyunk. És én sem vennék ilyen széljeggyel lakást. Inkább a páros oldalon keresnék. Utálom ezt az önkényt….

  • Charlie Firpo

    sziasztok, nekunk rajta van a hazunk (berhaz), amiben egy lakasunk van. ez most akkor a lakasunkra is ervenyes?

    • Nem érvényes, pontositottuk a bevezetőt, a rendelet alól kivételt képeznek a lakóházak, a termőföldek és az erdőgazdasági területek.

      • Charlie Firpo

        koszonom a gyors választ. ez biztos, megnézte ezt egy ingatlanjogász? a törvény “Az 1. mellékletben felsorolt ingatlanok”, es pl Budapesten rengeteg tarsashazat jeloltek meg. en ugy olvasom, h a haz, es a benne levo osszes ingatlanra is bejegyeznek az elovasarlasi jogot. kulonben mi ertleme is lenne pl az Andrassy ut eseteben…

        • zanzibear

          Pontosan. Erőből meghúzták a vonóhálót, ezek már az övék. És légy nyugodt, hogy annyiért fogod eladni az államnak, amennyiért “mindketten akarjátok”. Mocskos banda.

      • na

        a lakóházak hogyan lehetnek kivételek, amikor pontosan fel vannak sorolva benne a lakóházak és az albetétek is. Pl a lakóháznak nem csak a légópincéje és az üzlethelyisége, hanem minden egyes lakása rendesen az albetét számával jelölve.. Valami nem stimmel.

      • zanzibear

        Sajnos nem igaz, bejegyezték simán lakásokra is.

  • Charlie Firpo

    igen, az, elolvasva a torvenyt. azert ez 100ezernel is tobb magantulajdon.. nincs akar csak 1000 olyan maganszemely, aki hajlando perelni? sztem ezzel kvara csorbul a tulajdonjog. nem adhatom el annak, akinek en akarom, rokon, unokatestver,barki.

  • Soros CEUrológus

    Ennek a szemét rezsimnek vannak ad-hoc intézkedései, de nagyon jól látható, hogy ténykedésük nagy része gondosan meg van tervezve, fel van építve. Mint a farkas a malackánál. Mire észreveszi ez a gyengeelméjű nép, hogy mire mennek ki a dolgok, rég elloptak már mindent és azt is, ami oda van betonozva. Az egész ténykedésük bűnszervezetben elkövetett, előre megfontolt szándékú lopás. Nem csak erre, mindenre. Ha valamelyik fid€$$ seggnyalónak megtetszik valakinek a valamilye, legyen az magán tulajdon, ingatlan, stb., vagy odaadja szép szóra vagy jön az nAVH és a cégnek/illetőnek annyi. Azok tartják hatalomban ezt a féreg társaságot, akik anyagilak függnek tőle, illetve nincs mit ellopni tőlük.

    • Requiescat in pace

      A lopás is bicskanyitogató.
      De ha egy rendszerváltás során elhunynak, vagy kiadatás nélküli országokba távoznak életvitelszerűen az ebül szerzők, akkor az ingatlanok még megmaradnak, az új Köztársaságra szállhatnak, stb.
      De az a rombolás, amit az erkölcsökben, és a társadalomban visznek véghez, az nem igazán lesz kijavítható.

      • Soros CEUrológus

        A társadalom erkölcsi, értelmi rombolása csak szükséges eszköz a lopáshoz és a hatalom megtartásához! Mondjuk az is egy hungaricum, hogy eleve nem kellett túl magasról kezdeni! Sajnos!

  • olika

    szép munka:)

  • Viktor Prohászka

    Szerintem a világon a legtermészetesebb dolog, hogy az államnak elővásárlási joga van. Nem is értem, hogy miért kell ezt külön bejegyezni? Különben egy gazdag külföldi kivásárolhatná az országot.

    • Miklós Németh

      Így pedig Mészáros és a kiválasztott FIDESZ spanok vásárolhatnak mint eddig is! Kastélyoktól kezdve erdőkig bezárólag mindent!!!

      • Viktor Prohászka

        Az elővásárlási jog azt jelenti, hogy az állam ugyan azért az árért megveheti, mint amiért azt más megvenné. Az adásvételben lévők így nem sumákolhatnak azzal, hogy alacsonyabb árat tüntetnek fel, mint a valós és ezzel adót csalhatnának. De ami még fontosabb, hogy ne vásárolhassa fel egy gazdag külföldi spekulációs céllal a magyar ingatlanokat.

        • zanzibear

          Az meg, hogy épp mennyiért vehetné meg más, az ugye majd eldől alkalomadtán. Ld. IDOM meg számtalan kisebb-nagyobb vállalkozás, amit “elkértek”. Ez burkolt államosítás 🙁

          • Viktor Prohászka

            Úgy látom, nem világos, mi az az elővásárlási jog. Amíg a tulajdonos nem akarja eladni, addig semmi nem fog történni. Ellentétben a kisajátítással, amikor az állam mindenképp megvásárolja az ingatlant, mert pl. vasutat, vagy utat épít rá stb. Az elővásárlás csak akkor kerül szóba, ha az eladónak van vevője, megállapodtak az árban, elkészült a szerződés. Csak ekkor kerül képbe az állam, mert a szerződést látva eldöntheti, hogy ennyiért megveszi, vagy sem. Az eladót nem éri kár, mert az általa már elfogadott árat megkapja az államtól. De a spekuláns nem tud egy megszorult ingatlantulajdonostól nyomott áron megvenni ingatlant. Akkor legyen inkább az államé, ez az állampolgárok érdeke.

  • MC Béla

    Ez nem azonos az ominózus kisajátítással! Az elővásárlás – ha jól tudom – elvileg annyit tesz, hogy az állam elsőbbséget élvez, és megveheti az ingatlant a leendő vásárló elől ugyanazon szerződési feltételekkel, mint ami a tulaj és a vásárló között létrejött. Tehát attól, hogy ezt egy …. …. által alkotott rendelet tartalmazza, még lehet akár jó is. A tulaj nem szenved hátrányt, legfeljebb időben, bár a rendelet ügyintézésre vonatkozó részéről itt nem esik szó.

    • Vilmos István Koszper

      A tulaj nem annak adja el, akinek akarja. Ha jó ismerősének vagy rokonának akarja eladni, az állam beletenyerelhet. Ezáltal a tulajdonos is károsodik. Ha nem is anyagilag, de kapcsolatai sínylik meg.

      • MC Béla

        Ez így, ebben a formában igaz lehet, bár tudok olyat, amikor éppen az elővásárlási joggal rendelkezőt akarták lehúzni, de nem feltételezek ilyesmit a kormányrendelet érintettjeiről. Kivéve a a rendelet alkotójának “jó ismerőseit”, “rokonságát”.

  • Buttercake – Elephant House™

    Ébresztő emberek!
    Tényleg őszintén csodálom azt a sok optimistát, vagy inkább végtelenül naiv embert, akik azt gondolják, hogy az ingatlanok adás – vételével kapcsolatos elővételi jogokról szóló törvényt az állam, azaz az azt vezető rablóbanda nem fogja a saját érdekeihez igazítani. Ne legyen senkinek illúziója afelől, ha majd eljön az idő, és egyesek gazdasági érdekei azt kívánják, ripsz – ropsz módosítják az állami elővételi jogokat, és az azzal kapcsolatos eljárás rendjét a most hatályos törvényekben, mert azok nem kívánnak 2/3 – os többséget.
    De ez csak az egyik baj!
    Egyrészről már most kevésbé forgalomképesek ezek az ingatlanok, mert én sem vennék meg aranyáron egy olyan ingatlant mondjuk a Várban, amit ugyan átírnak a nevemre, mert az adott adás – vétel időszakában az állam nem érvényesítette az elővételi jogát, de egy rendeletben, melyben az oda települő miniszterelnökség, és minisztériumok biztonsága miatt, nemzetbiztonsági, vagy nemzetgazdasági érdekekre hivatkozva, bármikor kitúrhatnak a saját tulajdonomból. Láttunk már ilyet az Orbán érában, amikor is néhány nap alatt mentek a levesbe a trafikosok, és a játékgépek üzemeltetői, de van még néhány szektor, amit kevésbé látványosan nyelt le Orbán vezérletével Mészáros, Garancsi, és a többi fideszes oligarcha. Ez a dolog pontosan ennek a módszernek ágyaz meg.

    • Fogel Mária

      pont ezek az ingatlanok a legdrágábbak pillanatnyilag ……na ez most meg fog szűnni, a piacnak vége

      • Buttercake – Elephant House™

        20 évig volt a tulajdonomban egy várbeli házban levő öröklakás, az épület most felkerült erre a listára. Én már néhány éve eladtam a lakást, mert előre láttam, hogy amikor a hatalom elkezd terjeszkedni, akkor ismerve a mohóságukat, nem állnak meg a Dísz tér környékén, hanem csak idő kérdése, hogy mikor tenyerelnek rá a vári lakónegyedre is. Az első lépés megtörtént.
        Egyébként pedig így beszélhetünk Magyarországon a stabil, bombabiztosnak hitt ingatlanbefektetésekről.

  • zanzibear

    Aham. Ismert olyan, amire bejegyezték, és nem közterület stb.

  • Gődény Csaba

    Most kaptuk meg a garázsra az állami elővásárlási jog bejegyzését.
    A Világörökségről szóló törvényt húzták rá a 70-es években tákolt garázsra.