Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Mészárossal és Tiborczcal összefüggésbe hozható, valamint OLAF-vizsgálatban érintett cég is segít majd lebonyolítani a nemrég kontingensben meghirdetett, 420 milliárd forint összértékű közbeszerzéseket. A tanácsadási megbízás 4 évre szól, a keretösszeg 5 milliárd forint, persze ezt is az EU fizeti. A tenderen öt ajánlattevő nyert, akiken keresztül eljuthatunk a gönyűi kikötőtől Felcsútig, a Design Terminaltól Garancsi Istvánig, de van kapcsolat Tiborcz István felé is.
A Nemzeti Fejlesztési Programiroda (NFP) március közepén írt ki hat regionális, egyenként 70 milliárd forint keretösszegű tendert a 2020-ig a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében megvalósítandó szennyvízelvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási, és ivóvízminőség-javító beruházások kivitelezésére.
A NFP 2013 óta működik, feladata támogatni és felügyelni az Európai Unió által finanszírozott KEOP- és KEHOP-programokban pályáztatott források hatékony lehívását.
Az ajánlattételi határidő április 25-e, a nyertesek pedig nagyon jól fognak járni. A keretmegállapodás négy évre szól, a nyertes ajánlattevők most lényegében csak bizonyos munkanemekre és mennyiségekre szerződnek, például 45 ezer méter nyomóvezeték megépítésére, és persze adott esetben a szükséges előkészítő munkálatok, engedélyeztetések, egyebek elvégzésére.
A keretmegállapodást elnyerő cégek lesznek aztán azok, amelyek egy-egy konkrét pályázati kiíráson ajánlatot tehetnek.
Nyertes pedig nem lehet akárki az összesen 420 milliárd forintos gigatenderen: a pályázónak az utolsó három lezárt üzleti évben – régiótól függően – legalább 9-20 milliárd forint nettó árbevételt, a közbeszerzés tárgyából származóan pedig legkevesebb 6,5-15 milliárd forint bevételt kell tudni felmutatni.
Az NFP olyan szigorú követelményeket támasztott a jelentkezőkkel szemben, hogy ezeken a tendereken eséllyel csak a közbeszerzéses piac nagyhalai tudnak majd elindulni.
Nagypál Sándor, az NFP igazgatója egy interjújában egyebek mellett azzal indokolta a keretszerződéses megoldást, hogy
“Az eljárás széles körben alkalmazott beszerzési módszer, kimondottan az olyan esetekre, amikor az ajánlatkérő a várható munka volumenére tekintettel kíván szerződni, ugyanakkor a pontos munkamennyiséget még nem ismeri.”
Az egy éven túli keretmegállapodás valóban nem ritka, ám az összeg nagysága merőben szokatlan, Magyarországon korábban még soha nem volt ekkora értékű közbeszerzés. A kiírás ellen több ellenzéki párt is tiltakozik, szerintük a kormányzat így akarja több száz milliárd forinthoz juttatni csókos cégeket.
A 420 milliárd összértékű pályázatokkal kapcsolatos tanácsadásra és bonyolításra a tavalyi év végén írt ki az NFP egy 5 milliárd forint értékű tendert.
A kiírás szerint a projekt keretében hozzávetőleg 220 árubeszerzési, 2000 szolgáltatás tárgyú és 1200 kivitelezés tárgyú közbeszerzési eljárásban kell majd közreműködnie a nyerteseknek. A feltételek a bonyolítók esetében is elég szigorúak: minimálisan 900 millió forintos nettó árbevétel az elmúlt három lezárt üzleti évből, és ebből legalább 750 milliónak közbeszerzési tanácsadásból és bonyolításból kellett összejönnie.
Kisebb cégek tehát itt sem rúghatnak labdába.
Akárcsak a 420 milliárdos tender esetében, itt is keretmegállapodásról van szó. Ahogy Nagypál Sándor NFP-igazgató az Átlátszó ezzel kapcsolatos megkeresésére kifejtette: „Az ajánlattevőknek az ajánlati árat százalékban kellett megadnia (vetítési alapja: a lefolytatandó közbeszerzési és beszerzési eljárások tárgyára elszámolható költségek összértéke) (…) a tényleges ajánlatkérések és árajánlatok az eljárás második szakaszában, az úgynevezett verseny újranyitások során fognak megtörténni.”
Vagyis a konkrét munkákért ebben az esetben is majd a későbbiekben fognak egymással versengeni a mostani nyertesek, akik között több érdekes cég is akad. Az ötmilliárd forint értékű keretmegállapodásnak ugyanis öt győztese lett:
Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. és PROVITAL Fejlesztési Tanácsadó Zrt. mint közös ajánlattevők
“Ész- Ker” Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
CEU Tender Kft. és CEU Tender Consulting Kft. mint közös ajánlattevők (CEU Konzorcium)
IMPERIAL TENDER Kft.: Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda és Juharos Ügyvédi Iroda mint közös ajánlattevők
ANPAST Europroject Szolgáltató Kft. és DEBKÖZ Közbeszerzés Kft. mint közös ajánlattevők (ANPAST- DEBKÖZ Konzorcium)
Az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. neve sokaknak ismerős lehet, de Simicska Lajos biztosan nem felejti el élete végéig. Ez a cég járt el ugyanis az ajánlatkérő Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság képviseletében a Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt közbeszerzési eljárásban, ahol hamis adatközlésre hivatkozva érvényteleníttették a Közgép ajánlatát.
A Simicska-birodalom zászlóshajóját a hatóság emiatt három évre kizárta minden közbeszerzésből, a kikötőt pedig az A-Híd Zrt., a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Mészáros és Mészáros Kft. alkotta konzorcium fejleszti közel hétmilliárd forintért.
Az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt.-vel közösen induló Provital Zrt. bonyolítja az NFP képviseletében a 420 milliárd forintos keretmegállapodás – a „nagy tender” – első körét, azaz a versenybe bekerülő szerencsések kiválasztását célzó pályázatot: itt fog eldőlni, kik állhatnak egyáltalán rajthoz majd a konkrét tendereken.
A Provital ezen megbízása abból a szempontból érthető, hogy a cég az NFP egyik szerződéses közbeszerzési tanácsadója. Csakhogy e kapcsolat révén kicsit közelebb van az ajánlatkérő NFP-hez, mint a mostani tanácsadói tenderen induló rivális cégek – az illetékesek szerint ez mégsem összeférhetetlen.
A HVG megkeresésére a Miniszterelnökség azt közölte, hogy „A dokumentumok szerint a [tanácsadói megbízatásra vonatkozó] közbeszerzési eljárást nem a Provital Zrt. bonyolította le, így a feltételezett összeférhetetlenségi helyzet bekövetkezéséről nincs információnk.”
A Provital Zrt. a közbeszerzési tanácsadói piac milliárdos bevételű nagyragadozója, például a Fradi-stadion közbeszerzési dokumentációját is ők készítették el. A cég alapítója és 2013-ig többségi tulajdonosat dr. Lukács Krisztián, aki 2014-ben egyik ügyvezetője és résztulajdonosa lett a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-nek.
Ez a cég vette meg a keszthelyi kikötőt üzemeltető önkormányzati vállalkozást – így lett jachtkikötője Tiborczéknak 2014 karácsonyára. A Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. ugyanis Lukácson kívül különböző áttéteken keresztül akkoriban olyan prominens tulajdonosokkal büszkélkedhetett, mint Tiborcz István, a miniszterelnök veje, és az ő régi üzlettársa, Hamar Endre.
A Provital egy korábbi ügy miatt még 2010-ben az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) figyelmét is felkeltette, mert a cég jogelődjében, a Provital 2000 Kft.-ben 2005-2008 között résztulajdonos volt Homolya Róbert, aki 2010-ben lett az uniós pénzek elosztásáért akkor felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végrehajtási elnökhelyettese.
A Népszabadság értesülései szerint az OLAF vizsgálata nyolc esetben talált hozzá köthető szabálytalanságot, ám Lázár János szerint csak tévedésekről van szó. Homolya 2015 júniusa óta az M4-es autópálya-projekt lezárásáért, az új közösségi közbeszerzési irányelvek magyar jogrendbe történő átültetésének koordinálásáért, valamint az elektronikus közbeszerzés koncepciójának előkészítésének és bevezetésének koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztosként dolgozik.
A Provital és az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. tulajdonosa évek óta dr. Antal Kadosa Adorján, aki 2014-ben indult a Magyar Judo Szövetség elnöki székéért, és bár őt támogatta a fideszes Bánki Erik, a Magyar Nemzeti Bank, Bakondi György, a Duna Aszfalt Kft., a felcsúti Puskás Akadémia, valamint a Mészáros és Mészáros Kft. is, mégsem nyerte el a pozíciót.
A Kárpáti Péter György többségi tulajdonában lévő Ész-Ker Kft. a 444.hu 2013-as összesítése szerint a Fidesz-frakció egyik kedvenc vállalkozása.
A HVG 2014-ben írt arról, hogy Kárpáti lett a társtulajdonosa a Pakor-Gasztronómia Kft.-nek, amely elnyerte a Design Terminalban részben állami pénzből kialakított étterem üzemeltetését 15 évre. Az étterem megnyitóján annak idején több ismert személy is megjelent, például Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, valamint a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel és az ő férje, Tiborcz István is.
Apró, ám nem jelentéktelen mellékszál, hogy a Pakor-Gasztronómia másik tulajdonosának, Pap Kornélnak többségi tulajdonában volt egészen 2014 augusztusáig a Mobil Adat Kft. is, ami – mint megírtuk – akkor Garancsi Istváné lett. Az építőipari közbeszerzéseken rendre jól szereplő Market Zrt. és a Videoton tulajdonosa pedig nagyon jól járt ezzel az ügylettel, ugyanis a Mobil Adat Kft. nagyot szakított a pénztárgépek NAV-hoz való online bekötésén.
A Kárpáti Péter György többségi tulajdonában lévő Eupro Projektmenedzsment Kft.-n keresztül pedig viszonylag könnyen Tiborcz Istvánhoz jutunk el: a cégben 2013 áprilisától másfél évig résztulajdonos volt a PBE Építő Kft., amely 2014 őszéig Tiborcz és régi üzelettársa, Hamar Endre érdekeltsége volt. 2014 szeptemberében a PBE kiszállt az Eupro-ból, ami azóta Kárpáti többségi, és Hamar résztulajdonában van.
Kapcsolódó cikkek
Így lett vége a Közgép aranykorának az építőipari közbeszerzések piacán
Garancsihoz köthető cégek nyerték a legtöbb kormányközeli közbeszerzést tavaly – itt a toplista
A CEU Tender Consulting Kft. Vásárhelyi Beáta tulajdonában van, ahogy 2013 végéig az övé volt a CEU Tender Kft. is, amely azóta Joó Attila, és 2015 nyara óta dr Kozeschnik-Rönky Zsófia tulajdonában van. A cég idén januárban egy nem mindennapi eset kapcsán került a hírekbe.
A HVG írta meg elsőként, hogy az európai unió csalás elleni hivatalának (OLAF) gyanúja szerint Magyarországon szabálytalanság történt a közbeszerzések ellenőrzésére kapott EU-s források felhasználása során. Vagyis a gyanú szerint a korrupció elleni küzdelemre kapott pénz nem jogszerűen használták fel.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 960 millió forint értékben kötött tanácsadói szerződést a 2013 Quality Control konzorciummal, hogy hatékonyabban tudja kiszúrni a közbeszerzésekkel kapcsolatos szabálytalanságokat, majd később ezt az összeget megtoldották további 256 millióval. A konzorcium öt tagja a CEU Tender Kft., a Dezső és Társa Kft., a Dr. Kardkovács és Társai Ügyvédi Iroda, az Okean Kft. és a Vépterv Kft. voltak.
A CEU Tender Kft. – Nagy és Pál Ügyvédi Iroda párossal később az NFÜ kötött egy hasonló tárgyú, több mint 1 milliárd forint értékű szerződést is.
Az OLAF mindhárom ügyletet ellenőrizte, és nem örült annak, amit talált. A csalás elleni uniós hivatal ugyanis fiktív számlákra és nagy összegű készpénzes kifizetésekre bukkant a vizsgálat során, amelynek végén a feltárt szabálytalanságok súlyossága miatt a teljes támogatási összeg, közel 2,4 milliárd forint visszafizettetését javasolta a jelentésében.
A magyar viszonyokat jól ismerők számára nem meglepő történet börleszk-jellegét fokozza, hogy Jávor Benedek EP-képviselő írásbeli kérdésben fordult az ügyben Polt Péter legfőbb ügyészhez, valamint Tállai András NAV-elnökhöz, és eltérő válaszokat kapott tőlük.
Mindkettőjüktől azt kérdezte, hogy nyomoznak-e a magyar hatóságok az OLAF megállapításai miatt. Polt válasza szerint a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya vizsgálódik, Tállai viszont arról tájékoztatta Jávort, hogy ő nem tud semmiféle nyomozásról. Pár nappal később aztán a NAV-elnök megtalálta az általa irányított szerv vizsgálatát.
Ez az eljárás még folyamatban van, következmény később lesz, ha lesz egyáltalán.
Az Imperial Tender Kft.-vel, valamint a Nagy és Kiss Ügyvédi Irodával közös ajánlattevőként induló és nyerő Juharos Ügyvédi Iroda névadója nem más, mint Juharos Róbert. Ő 1998 és 2002 között a Fidesz józsefvárosi országgyűlési képviselője volt, 1994-2014 között pedig józsefvárosi önkormányzati képviselő. Jelenleg a józsefvárosi Fidesz elnöke.
2005-ben a fővárosi közgyűlés jogi bizottságának elnökeként tevékenykedett, amikor a testület elfogadott egy rendeletet, amely lehetővé tette volna, hogy a telefonfülkéken ingyenesen lehessen hirdetéseket elhelyezni. A döntés keresztbetett a Fidesszel akkor még kiváló kapcsolatban lévő Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir-nak, és bár a párt cáfolta, hogy Simicska nyomást gyakorolt volna rájuk, a dolog nem maradt következmények nélkül.
Juharost végül ugyan nem, de a javaslat másik felelősét, a várostervezési és városképvédelmi bizottság elnöki székében ülő, szintén fideszes Sasvári Szilárdot leváltották, a rendeletet pedig visszavonta a közgyűlés.
Egyes értesülések szerint ez a telefonfülke-ügy vetett véget Juharos nagypolitikai karrierjének, ám mint azt 2011-ben a Magyar Narancs megírta, az ügyvéd Józsefvárosban is remekül feltalálta magát: betársult egy politikaközeli kocsmába, irodája pedig jogi tanácsokat adott az önkormányzatnak havi nettó 250 ezer forintért.
Az NFP 5 milliárd forintos tanácsadási tenderének utolsó nyerő párosa ugyan nem rendelkezik közvetlen fideszes kapcsolatokkal, mégsem érdektelen.
Az Andrasek Zsolt, dr. Paksi Gábor, és Stumpf Gábor tulajdonában lévő Anpast Kft. székhelye ugyanis 2011 júniusától 9 hónapon keresztül a III. kerületi Hidegkuti Nándor utca 8-10-ben volt. Ez pedig nem más, mint a Fidesszel jó kapcsolatot ápoló Századvég-csoport székhelyének címe. A cégiratokban ez szerepel a Giro-Szász András ex-kormányszóvivő tulajdonában lévő Strategopolis Kft., valamint a Századvég Gazdaságkutató Zrt,., és a Századvég Politikai Iskola Alapítvány székhelyeként is.
Az alapítvány székhelye 2005-ig a Benczúr utcában volt, akkor viszont átköltöztették a Nagybátonyi út 8-10-be, ahova egy évvel később a Strategopolist is bejegyezték az alapítói. Majd 2010-ben ugyanez a cím lett a székhelye a frissen alakult Századvég Zrt.-nek, és néhány hónappal később az Anpast is ide jelentkezett be. Aztán szép lassan mindannyian átmentek a Hidegkúti utcába: a Strategopolis és a Századvég Zrt. 2011 májusában, az Anpast júniusban, majd végül a Századvég Alapítvány 2013-ban.
Az azonos székhelycím természetesen nem bizonyít semmit, de mindenképpen érdekes egybeesés.
Mielőtt 2014 őszén átvette az óriási megbotránkozást keltő 420 milliárd forintos gigatender mellé az 5 milliárdos tanácsadási közbeszerzést is kiíró NFP vezetését, Nagypál Sándor évekig Kecskemét beruházásokért és városüzemeltetésért felelős alpolgármestere volt.
Ő töltötte be ezt a pozíciót 2014 áprilisában is, amikor a város 704 millió forint értékben szerződött a Tiborcz István érdekeltségében lévő Elios Zrt.-vel a település közvilágításának korszerűsítésére, ezzel is hozzájárulva a miniszterelnök vejének saját lábon állásához.
2014 szeptemberében Seszták Miklós NFM-miniszter felkérte Nagypál Sándort az akkor egy éve működő NFP vezetésére, ő pedig örömmel mondott igent.
“Bízom abban, hogy nagyon sok olyan kapcsolatot tudok kialakítani, amelyek által sok pályázatot ide tudok majd hozni Kecskemétre, amelyekkel tovább fejlődhet ez a gyönyörű város” – hangsúlyozta Nagypál a Kecskeméti TV-nek.
Az biztos, hogy kapcsolatban nincs hiány. Kecskemét közvilágítását, amit az Elios felújított, 2014-ben 11,8 millió forintért, 2015-ben 18,5 millióért üzemeltette a Sistrade Kft. és a Polar-Stúdió Kft. A páros 2016 márciusában 139 millió forintos megbízást nyert el az önkormányzattól: idén már 69 millió forintba kerül a közvilágítás-üzemeltetés, és további 70 millióért bővíteni is fogják a közvilágítási hálózatot a városban.
A Sistrade Tiborcz István üzlettársának, Hamar Endrének az a cége, amely több alkalommal működött közre olyan pályázatok lebonyolításánál, amelyeket később Tiborcz és Hamar akkor közös érdekeltsége, az Elios Zrt. nyert meg.
Erdélyi Katalin
A cégadatokat az Opten és a Céginfó szolgáltatta.
Frissités (2016. április 14.): A Közép-Európai Egyetem közleménye
A budapesti Közép-Európai Egyetem („Egyetem”) (angol nevén Central European University, CEU) az atlatszo.hu oldalán 2016. április 13-án közzétett „Ezeken a tanácsadókon fog múlni 420 milliárd forint sorsa – bemutatjuk a gigatender bonyolítóit” c. cikkével kapcsolatban szeretné tisztázni, hogy sem az Egyetem, sem pedig annak valamely kapcsolt entitása – a névhasonlóság ellenére – nem áll semmiféle kapcsolatban a cikkben megemlített CEU Tender Kft-vel, vagy a CEU Tender Consulting Kft-vel.
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!