Cikkek

Paranoiás hangulat a Fidelitasban a verekedéssel végződött csapatépítés után

A Fidelitas füzesgyarmati „wellness disznóvágásán” történt bunyóról a szervezet tagjai mélyen hallgatnak. Elzárkóznak a sajtó megkeresésektől és azzal foglalkoznak, hogy megtalálják a szivárogtatót. A történtek hátterében az Átlátszó információi szerint az egyre gyengülő Fidelitasban felerősödött belharc áll.

 

banner2_mozgo_2

 

A wellness-disznóvágásnak régi hagyománya van a Fidesz ifjúsági szervezetében. Ilyenkor lazítani jönnek össze Füzesgyarmaton a fiatal jobboldaliak.

Az, hogy most a hetedik ilyen rendezvényen tettlegességig fajult a buli, talán annak is köszönhető, hogy súlyos belső konfliktusok emésztik a Fidelitast: a felfüggesztett budapesti elnök, Kurucz Dániel és az országos elnök, Böröcz László között elmérgesedett a viszony.

A Fidelitas botrány főszereplői

Böröcz László fiatal kora óta tagja a Fidelitasnak. A szintén vas megyei származású Rogán Antal szárnyai alatt nőtt a befolyása évről-évre. 2010-ben a Rogán Antal vezette Belvárosban lett önkormányzati képviselő, 2014-ben már alpolgármester ugyanott.

A Fidelitasban Ágh Péter utolsó elnökségi ciklusa alatt már az első számú alelnök volt Böröcz László, akit belső ellenzéke csak „TrafikLaci”-ként emleget, ugyanis a testvére öt trafikot nyert el a koncessziók kiosztásakor. Az ifjú politikus a 168 órának adott interjúja szerint már kiheverte az esetet. 2015-ben választották ellenjelölt nélkül a szervezet elnökévé.

Kurucz Dániel alapítója és sokáig vezetője is volt a budapesti Fidelitas nemzetpolitikai tagozatának. Ezen a területen végzett munkája is hozzájárulhatott, hogy a kormány Kőrösi Csoma programjának az ösztöndíjasa volt, és az USA-ban szervezte a magyar diaszpóra közösségeit a magyar adófizetők támogatásával. 2015 májusában választotta elnökké a Fidelitas budapesti szervezete.

Elnökségi ténykedésével nem volt mindenki megelégedve, az egyik fidelitasos tisztségviselő a Jobbik közeli alfahírnek panaszkodta ki magát. Kurucz Dánielről tudott még az is, hogy jó kapcsolatot ápol Gulyás Gergellyel, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökével.

Kerékgyártó Gábor a politikai karrierjét a Fidelitasban indította, és a budapesti elnökségig vitte. Jelenleg a 11. kerületben önkormányzati képviselő, ahol a polgármesteri kabinetet is vezette. 2014-es kampányban édesapjának ügynökmúltja miatt támadták őt. Civilben dolgozott az iparkamaránál és az adóhatóságnál is, jelenleg a Corvinus egyetem oktatója.

Egyetemi önéletrajzában a Fidelitast név szerint nem, csak, mint ifjúsági közösségfejlesztő szervezetet említi meg. Abban közösségi embernek ismerik, aki eddig nem a fizikai erejének fitogtatásával, hanem inkább a táncparketten mutatott teljesítményével nyerte el társai szimpátiáját.

A verekedést kiváltó ügy

A konfliktust politikai természetű sztori robbantotta ki: Böröcz László azt szerette volna, hogy a budapesti egyetemeken és azok előtt is aláírást gyűjtöttek volna a budapesti fidelitasosok a legutóbbi kvótaellenes aláírásgyűjtés során. Kurucz Dániel akkor ezt megtagadta, mert szerinte jogi aggályokat vetett fel Böröcz ötlete.

A hatályos magyar jogszabályok szerint valóban ki vannak tiltva a politikai szervezetek a felsőoktatási intézményekből, de Böröcz ezen változtatni szeretne. Kurucz Dániel, aki „egy a szervilisségtől távol álló, de a Fideszt támogató” szervezetet szeretett volna faragni a Fidelitasból, ezek után Böröcz nyílt kihívójaként lépett fel a szervezeten belül.

Válaszlépésként a Böröczhöz hű etikai bizottság egy elég furcsa eljárásban felfüggesztette a szervezet budapesti elnökének tagságát. Kurucz Dániel szerette volna látni azokat a dokumentumokat, amelyek alapján meghozta az etikai bizottság a döntését, de nem adtak erre neki lehetőséget. Az elnökük nélkül maradt budapesti fidelitasosok közül pedig többen háborogni kezdtek.

Ezután ment neki a fehérgyarmati disznóvágáson a Böröcz Lászlóval jó viszonyban lévő, az ifjúsági szervezetből már kiöregedett budapesti ex-elnök, Kerékgyártó Gábor a Kurucz köréhez sorolt budapesti embereknek.

A bunyó után az egyik sértett a Fidelitas belső Facebook-fórumán hosszasan leírta az esetet.

„Épp a szauna mellett beszélgettünk, amikor Kerékgyártó Gábor a jakuzzival szemben lévő székek egyikében ülve inzultálni kezdett minket. Minősíthetetlen stílusban szólította meg Ádámot: „Na, itt van a pénz, le****sz ennyiért? Itt van még ötezer forint. Na?”. Az összes, a zsebében lévő papírpénzt kiszórta a földre, és alpári stílusban folytatta a „mondanivalóját”: „a Kurucz f****t sz*****d? – utalva ezzel a budapesti szervezetben fennálló megosztottságra.

Az emelkedett stílusú monológ hasonló hangvételben folytatódott tovább. Bevallom őszintén, hogy ekkor olyan szinten ledöbbentem, hogy nem tudtam szóhoz jutni.

Ezt követően Kerékgyártó mindkettőnk hitelességét, erkölcsösségét, szavahihetőségét vonta kétségbe. Több alkalommal szóba hozta jóbarátját, a Fidelitas elnökét, aki állítása szerint olyanokat mondott neki, hogy „a Bálint meg az Ádám 1500 forintért bárkit s******r”. V.N. itt még nem avatkozott bele, azonban már ekkor is többször agresszív módon nyilvánult meg.

Ezt követően is kettőnk, illetve a jelen nem levő Dani szapulása volt a fő téma. „Árulók”- üvöltette vöröslő fejjel. Innentől kezdve V. is egyre aktívabb volt a „beszélgetésben”, volt egy hosszú monológja, amit sem én, sem Ádám nem értettünk. Beleállásról magyarázott, meg hogy végig kell vinni a dolgokat. Ő mondta, mi hallgattuk. Türelmesen.

Egy rövid ideig ez így ment tovább, aztán Kerékgyártóban elpattant valami, felállt a székéből és szabályszerűen nekiesett Ádámnak, aki a második lökés után földre került, nekiesett az egyik széknek, ahonnan egy üres sörösüveg leesett és szilánkokra tört, elvágta Ádám kezét.

Miközben Ádám két lábra állt, Kerékgyártó egyből a karjával befogta a nyakát és elkezdte szorítani. Dulakodás vette kezdetét, amibe V. is rész vett. Ádám egy-két perc után kiszabadult, majd a portára ment ahol szólt egy biztonsági embernek.

Elkezdték követni, amikor szóltam, hogy „nyugalom”. Kerékgyártó meglökött, megcsúsztam és a lépcsőkre estem, fekvő helyzetemben Kerékgyártó elkezdte nagy erővel szorítani a torkom az egyik kezével, a karomat szorította a másikkal.

A legszomorúbb, hogy V. is teljesen bevadult, és ahelyett, hogy figyelmeztette volna barátját, ő is nekem esett, és az egyik kezével ő is szorította torkomat. Gyakorlatilag 20 másodpercig nem kaptam levegőt, miközben záporoztak az „áruló”, meg a „Kurucz k***a” kifejezések.

Nem tudom mit mondhattam, vagy min spanolták magukat így fel, de V. felállt és NEM VICCELEK! egy álló fogast emelt a feje fölé, és a következőket mondta: „fejbe b*****k”.”

Miután a bejegyzés megjelent a zárt fórumon, szinte azonnal összeült az elnökhöz közeli etikai bizottság és törölték a bejegyzést.

Kurucz Dániel a verekedés után ki is lépett szervezetből, mert állítása szerint a wellness-disznóvágáson történt bunyót nagy erőkkel próbálják eltussolni a Fidelitasban.

Böröcz László még kiadott egy belső nyilvánosság számára szánt nyilatkozatot, ahol az esetet nem említi konkrétan, de elítéli az erőszakot és közvetetten Kuruczot teszi felelőssé a történtekért.

„Az elmúlt időszakban több olyan esemény történt, amikor valaki a saját céljait, vélt vagy valós sérelmeit a közösség érdeke fölé helyezte.”

Kerékgyártó Gábor a belső fórumon kért elnézést. Etikai ügy végül azért nem lett a verekedésből, mert a dulakodást kezdeményező Kerékgyártó lemondott pártolói tagságáról, a másik erőszakoskodó, V. pedig még nem volt a szervezet tagja.

A Fidelitasban nyilatkozat-stopot rendeltek el, így az általunk megkeresett érintettek nem akartak nyilatkozni az ügyben. Még a sértettek sem vették fel a telefont. A szivárogtatót viszont nagy erőkkel keresik, paranoiás hangulat kezd eluralkodni a „tégla” utáni kutatásban. A sajtó érdeklődését a fidelitasosok egyből jelentik az elnöknek.

Hamarosan budapesti elnököt kell választania a Fidelitasnak. Az általunk megkérdezett, neve elhallgatását kérő, a Fidelitas belső ügyeire rálátó forrás szerint Böröcz László a hozzá hű, országos etikai bizottsági és budapesti elnökségi tagot, Baczkó Norbertet szeretné a fővárosi szervezet élén látni.

Az sem kizárható, mint forrásunk megjegyezte, hogy emberein keresztül a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor rak majd rendet az egyre gyengülő Fidelitasban.

A szervezet minden vezető pozícióban lévő tagjának megvan a patrónusa a Fideszen belül. Böröcz László Rogán Antal protezsáltja, Kurucz Dániel pedig inkább Gulyás Gergelyhez áll közel.

A fiatalok konfliktusát mégsem lehet a patrónusok „proxy-háborújának” tekinteni, inkább az ifjúsági szervezet agóniájának tüneteként fogható fel.

A Fidelitason belüli állapotokat a dulakodásról szóló belső fórumbejegyzés másik részlete világítja meg.

„Ha ez sem intő jel, ha erre a történetre sem mondunk nemet, ha erre is csak legyintünk, ha ez jófej dolognak számít, akkor óriási baj van.

A fejekben, a lelkekben, a gondolatainkban.

Akkor valami elromlott.

Mert a közömbösség, a véleménynélküliség, a gyávaság teszi lehetővé egy olyan szervezeti rendszer kiépítését, amiben csak akkor becsülnek meg, csak akkor kapsz hátba veregetést és csak úgy tudsz előrejutni, ha csendben vagy, ha bólogatsz, ha nincs önálló véleményed.

Ezért ez a történet nemcsak négyünkről szól.

Annál sokkal többről.”

Amikor Böröcz László átvette a Fidelitas vezetését 2015 tavaszán, már régóta leszálló ágban volt az ifjúsági szervezet. Legutóbbi életjelét akkor adta magáról, amikor provokátor figyelővel akarták listázni az ellenzéki civileket. A Fidelitas már nem szervez kínosan vicceskedő flashmobokat. A szervezet elnökét sem hallani már musicalt énekelni a demonstrációkon, mint tette azt Szíjjártó Péter annak idején.

A jelenlegi elnökség a konferenciák, előadások szervezésével van elfoglalva, meg persze a belharcokkal.

A legutóbbi Fidelitas tisztújítás után egy erősen centralizált szervezet képe rajzolódik ki. Az előző elnökséghez képest az alelnökök számát radikálisan csökkentették, tizenötről hétre. Az elnökség tagjai mind az elnökhöz hű emberek lettek. Az etikai bizottság vezetői tisztségét és a második legerősebb pozíciót, az országos alelnökit is egy Böröcz Lászlóhoz közeli tag, a dunakeszi Vincze Géza nyerte el.

Többen jelezték már, hogy az új elnökség hatalomgyakorlásával probléma van, volt olyan névtelen forrás, aki „véreskezű vezetőnek” aposztrofálta Böröczöt.

„Amíg a Fidesz ellenzékben volt, jóval inkább támaszkodott a fiataljaira, mint kormányon.”

Amikor a Fidesz 1993-ban eltörölte a tagság felső korhatárát, már csak az idő kérdése volt, hogy mikor alakul meg az ifjúsági szervezete, ez végül 1996-ban történt meg, pontosabban egy már meglévő szervezetet, a Kösz ’90-et, alakították át. Két évre rá az akkori elnök, Gyürk András, illetve Rogán Antal a parlament tagja lett.

A következő két, a Fidesz által elvesztett választáson nyolc-nyolc képviselője volt a Fidelitasnak az Országgyűlésben.

A 2010-ben a „fülkeforradalom” által a Parlamentbe jutott tizenhét fidelitasos közül még sokan aktívak voltak az ifjúsági szervezetben, de az első generáció már kiöregedett, és közülük többen kormányzati pozíciókba kerültek. A második generációs fidelitasosok közül még volt, akinek sikerült országgyűlési képviselői helyet szereznie (Ágh Péter).

A mostani, harmadik generációs fidelitasok közül viszont senkinek nem sikerült az önkormányzati szintnél magasabb pozícióba kerülnie. A szervezet meggyengült lobbierejét mutatja az is, hogy az MNB felügyelőbizottságába beülő Papcsák Ferenc helyett az ifjú kereszténydemokrata Hollik István lett az Országgyűlés tagja, így erősítve a KDNP-frakciót.

A Fidelitas gyengülésének oka lehet még az is, hogy a fiatalok is elfordultak a Fidesztől. A kormánypárt csupán a harmadik helyen áll az egyetemisták között a pártok versenyében a Jobbik és az LMP mögött.

Egyre többen félnek a Fideszben attól, hogy mivel nem látják a generációváltáshoz szükséges fiatalokat, a támogatók elöregedésével ők is az MSZP sorsára juthatnak. Mindehhez hozzájön még az is, hogy a Fidelitas háttérbe szorulása a jobboldali szervezetek között már évek óta tart.

Csikász Brigitta

Fotó: fidelitas.hu

Frissítés (2023. március 20.): Az érintett kérésére a fenti cikkből a 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet 17. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján töröltük az immár V.N. monogrammal jelölt természetes személy teljes nevét, mivel az ügy összes körülményének mérlegelése után arra a következtetésre jutottunk, hogy a cikk megjelenése után hét évvel a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlásához az érintett teljes nevének szerepeltetése nem szükséges.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás