A világ legdrágább Opel Corsája és a Belügyminisztériumhoz közeli irodaház – így ver hidat a munka világába az Országos Roma Önkormányzat

hidamunka

Ilkotity István képviselővel mi is bejutottunk az Országos Roma Önkormányzat által a „Híd a munka világába”-projekt keretében vásárolt kétszázmilliós Gellérthegy utcai irodaházba. Kérdeztünk, és próbáltunk forgatni is.

Az Országos Roma Önkormányzat ügyeire rálátó roma vezetők hónapok óta beszélnek a szervezet által  bonyolított felzárkózási programokkal kapcsolatos gyanúikról. Nemcsak arról van szó, hogy egyes projektekkel kapcsolatban szokatlanul drága beszerzésekről lehet hallani, hanem haszontalan képzésekről, illetve az egyes programok tényleges eredményei iránti kétségekről is. Pedig nem jelentéktelen összegek mennek el roma felzárkóztatási programokra: az ORÖ az elmúlt három évben közel 8 milliárd forintnyi pályázati forrást nyert el – ehhez képest például a „Nő az esély – ezer roma nő képzése” (TÁMOP 5.3.1.B-1) messze a várakozásokon alul teljesített a célcsoport foglalkoztatottsága tekintetében. Ez a projekt 1,5 milliárd forintból valósult meg.

Az ORÖ következő nagy dobása a foglalkoztatási szövetkezet létrehozását célzó TÁMOP 2.4.3.D.3-13/1 – Szociális gazdaság nevű program. A program elsődleges célja magának a szövetkezetnek a megalapítása és beüzemelése. A projekt a Farkas Flórián és Orbán  Viktor által aláírt roma felzárkóztatási megállapodás részeként került kiírásra: a 2011-es dokumentum erre az évre százezer munkanélküli roma foglalkoztatását tűzte ki célul. 2013 októberében született meg a projekttel kapcsolatos támogatói döntés, az uniós projektek honlapja szerint 2014 decemberéig 1,7 milliárd forintot fizettek ki a kedvezményezettnek.

Az ORÖ működésének átláthatóságáról sokat elárul, hogy honlapján a legfrissebb hír 2014. áprilisi keltezésű, és a programról semmit nem találni. Pedig volna miről beszélni: Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós referense január 30-án feljelentést tett a „Híd a munka világába – szociális szövetkezetek” projekt egyes beszerzései miatt. Hadházy feljelentésében tételesen felsorolja, mely konkrét beszerzések alapozzák meg szerinte a hűtlen kezelés gyanúját: bruttó 31 milliós irodabútor-vásárlás, 10 gépkocsi hat hónapos bérlete bruttó 28,7 millióért, 31 millióért „Toborzási tanácsadási” tanulmány és kapcsolódó szolgáltatás, és még néhány más tétel.

Február 11-én a parlamentben Ilkotity István (LMP) kérdezte Lázár János minisztert a beszerzésekkel kapcsolatban. Lázár válaszában Farkas Flóriánhoz, a szövetkezet elnökéhez irányította a képviselőt, Farkas Flórián pedig néhány nap múlva utasította a projektirodát, hogy adjanak tájékoztatást az inkriminált beszerzésekről. Így került sor a látogatásra a Gellérthegy utcai irodában, ahol nem csak Ilkotity és Hadházy, de az Átlátszó is feltett néhány kérdést a projektmenedzsmentnek.

A viccesnek tűnő válaszok egy része már megjelent a sajtóban: hogy azért kellett a Naphegyen irodaházat venni, mert ide közel van a Belügyminisztérium; hogy snassz lenne nagy cégek vezetőit kevésbé decens környezetben fogadni; hogy a toborzási tanulmány mellett tanácsadást is tartalmaz a 31 milliós ár.

Videónkból azért kiderül néhány további érdekesség: például hosszas tanácstalankodás és dünnyögés után végül kiböki a menedzsment, hogy Opel Corsákat bérelnek havi 500 ezer forintért; vagy hogy egy munkaállomásra 500 ezer forintnyi irodabútor-beszerzés jut – az indoklás szerint azért vettek ilyen drága bútort, mert azt tíz évig tervezik használni, sat. Különös akusztikát ad az egész projektnek, hogy a menedzsment egyik tagja azzal magyarázta a szürreálisan magas bérleti díjat, hogy az autók lehet, hogy nullára fognak íródni, terepre járnak majd, és hát ugye, roma emberek fogják ezeket használni.

A felvétel nem rejtett kamerával készült, a furcsa beállítások és kameramozgások annak köszönhetőek, hogy a nyilatkozó vezetők nem járultak hozzá az elhangzottak rögzítéséhez, így a képen nem szerepelnek.

 

Becker András – Halász Áron 

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

  • Lótár Mateusz

    Hát ezek is lopnak? Nem gondoltam volna! 😀 (nem a lófaxt)

  • István Szabó

    A vezér tesója a flóri,és udvartartása már felzárkózott a miliárdosok közé,van kitől tanulnia,de ez megy!

  • Alex Kalex

    1/ Állami felügyelet?
    2/ Ellenőrzés, és esetenkénti, egyedi beszerzések, azok jóváhagyásai mellett is durrantanának, amit lehet! Hát még így…
    3/ A törvények, csak az adófizetőkre vonatkoznak, azokat sújtják!
    Példa: A céges mobil telefon használatának a felét be kell fizetni a használónak, mert úgyis magáncélra használja…
    4/ Miért nincsenek betartatva a törvények? (Ugyanis vannak !)
    xxx/ Miért kell hozzájárulniuk a felvétel készítéshez, ha a pénzünkből élnek?

  • Let’s think Béláim!

    Max. Ikea/Möbelix-szintű, low-end irodabútorok, a Gellérhegy u.-i iroda ott állt a mellette lévővel együtt kb. 4-5 éve megsárgult “Office to let” felirattal, IT rack szekrény+tartalma “bruttósítva” a képek alapján nincs 5M..de láttam ám egy kb 200e-s multigépet az egyik irodában, azt még csapjuk a büdzséhez! Komolyan mondom…. ja, a “véreik” borsodba, meg szabolcsba -ahova ezeknek a pénzeknek jutni kellett volna- keccsölnek havi 47ezerért. Amikor meg levonul hozzájuk Flórika, akkor hátbaveregeti őket (de azonnal kezet is mos utána), hogy “lesz itt minden, bízzatok bennem, intézem testvíreim”…. Remélem Hadházy és az Átlátszó rajta lesz az ügyön továbbra is, hajrá, jól csináljátok!

    • Elek

      A röntgenszemednek ez volt az első tesztüzeme? Esetleg már régebb óta használod? Csak azért kérdezem, mert aki különböző szerverek árát a kinézet alapján meg tudja mondani, annak bizonyára kell ilyen 🙂 Szóval szerintem sokakat érdekelne, hogy mit láttál bennük? Mennyi processzor, hány mag, mennyi memória, mekkora a merevlemezek összkapacitása, mennyit pörögnek percenként? 🙂

      • Let’s think Béláim!

        Ha 20 éve ilyeneket adsz el, akkor hidd el, a “-tól/-ig” tartományba nem téved az ember 20%-ot sem. De megragadtad a tartalom lényegét, ez a fontos.

        • Elek

          Adhatsz el 100 évig, ez nem azon múlik, ezt Te is nagyon jól tudod, ettől függetlenül jól hangzik odamondani egy összeget 🙂 Csak ezek után a szakmaiságot és az egyenes beszédet kicsit vicces elvárni a másik oldaltól.

          • Let’s think Béláim!

            Nem azon múlik. Biztos azon, hogy ha egy doboz floppyt, meg egy Chipmagazint rakok a párnám alá lefekvés előtt és reggelre kenem-vágom a szakmát, szemben azzal, aki éveken át napi szinten ezeket konfigurálgatja. És még elvárom a szakmaiságot is tőled (mikor, hol ember..?). Ezt a kört is vitted. Gratutálok.

          • Elek

            Nem tudom, hogy mi a szomorúbb, az, hogy hangulatkeltési céllal csak úgy bedobsz egy összeget, vagy az, hogy képtelen vagy a végén belátni, hogy alaptalan volt. Elhiszem, hogy szerverekkel kelsz és fekszel, ettől függetlenül sajnos tény, hogy a világon senki nem tudja egy pár másodperces videorészletből, csupán a külső (!) alapján egy 2 méter magas rack-szekrénybe szerelt szerverek és hálózati eszközök összárát meghatározni.

            Rendkívül szomorú, hogy emberek tömege alkot véleményt manapság olyan dolgokról amikhez nem ért, esetleg nem áll rendelkezésére kellő információ.

            Persze meggyőzhetsz engem és a többi olvasót, vezessed le a bruttó 5 millió Ft-os árat. Rendkívüli módon érdekelne, hogy szerinted mi van ezekben a szerverekben, mik a paraméterei az egyéb eszközöknek. Kezdjed például a legalsó szünetmentes tápegység teljesítményével, aztán jöhet a többi szerver. Mivel sokat konfiguráltál, bizonyára tudod, hogy akkor mennyi memóriával vannak szerelve, 1 vagy 2 CPU megy-e beléjük, ténylegesen 1 vagy 2 CPU van-e bennük, hány magosak ezek a CPU-k, van-e RAID-vezérlő, ha igen, akkor abban mennyi a memória, redundáns-e a tápegység, van-e bennük távmenedzsment modul, mekkora a beszerelt merevlemezek teljes tárterülete, SAS vagy SATA merevlemezekről beszélünk-e, milyen garancia tartozik az eszközökhöz stb. Mivel az árat legnagyobb részben ezek befolyásolják, ezért gondolom, hogy ezekre mind tudod a választ.

            Szóval várnám a választ, hogy mindenki megnyugodjon, mindenki megbizonyosodhasson arról, hogy itt nem csak vagdalkozás történt 🙂

          • Let’s think Béláim!

            De ahogy látom a hozzászólásaidból, te egy igazi polihisztor vagy, a falusi életben, a háztáji gazdálkodásban is egy expert. Biztos fejből tudod mennyi egy zsák táp, vagy hogyé adják manapság a Decis literjét, mert szerinted ezek nem kellenek manapság az állattartáshoz/növénytermesztéshez. Nő a disznó magától, fényevő a drága jószág. Az állatorvos meg kézrátétellel gyógyítja, 3 miatyánkért (tegnapi MNB középárfolyamon).
            Nincs a terveid között valami jó kis FVM-es főoszt.vez. állást megcsípni? Ez a galeri juttatna neked is egy jó kis telekjárót a parlagfüvesek 1%-ból. De minimum egy cipőpucoló gépet. Hidd el nekem, ahogy a vidékről te írsz, az úgy áll neked, mint tehénen a gázálarc.

  • Nocsak!

    Még szívesen hallgattam volna tovább is a kedves irodavezetőt, vagy mi a bánat a titulusa az ügyeletes tolvajsegédnek

  • Attila Kokó Kovács

    Én azt szeretem az ilyen felvételeken hogy a cigó annyira szeretne okosnak tűnni(aki válaszol hogy hova tünt a sok lóvé) hogy tulajdonképpen qrva sötét csak még azt sem látja hogy hülye mint Kiszely Tünde Fekete Pákó egyvelege!!!

    • mindhárom nyilatkozó paraszt volt – hogy maradjunk a nyelvi regiszterben. Egyébként megkérdeztük, szempont volt-e a menedzsment kiválogatásánál, hogy minél több roma származású dolgozzon a projekt vezetésében. Természetesen nem. Én meg ez szeretem a gádzsóban.

  • István Tamasi

    Havi 500ezer bérleti díj az egy évben 6millió. Mennyibe is kerül egy új Corsa???

  • Ciroka Maroka

    cigánynak pénzt adni?

  • Csaba Postásy

    Egyébként ez a Gyetvay tesók egy háza, még fénykorukból. Áll egy másik házuk is a Gellérthegy u. 8. alatt vagy tíz éve félkészen. Az is megérne egy misét….

  • Csaba Postásy

    Egyébként a legdrágább fullextrás Új Opel Corsa 5.6 millió forint….

  • Farkas Flóriánnakm megkegyelmezett Göncz,mert SZDSZ tag volt,most ha bármi lenne,megkegyelmezne neki Áder.Hiába no Szolnokról jön a fos.