Cikkek

Kálomista Gábor cégei a Fidesz-kormány alatt még jobban teljesítenek

Kálomista Gábor producer két filmgyártó érdekeltsége az elmúlt négy évben sikert sikerre halmozott a közpénzvadászat terén, és ez a vállalkozások eredményein is meglátszik. Négy év alatt a Megafilm és a Megafilm Service Kft. együttesen megduplázta árbevételét, a társaságok által kitermelt haszon pedig összességében megháromszorozódott. Kálomista Gábor a közmédia egyik legnagyobb beszállítója, az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) pedig már több mint 1 milliárd forint támogatást ítélt meg a producer nevével fémjelzett produkciókra.

Korábban cikksorozatban foglalkoztunk Kálomista Gábor sikereivel, amelyeket a szocialista-liberális érában ért el. Akkoriban a filmfinanszírozás fő mecénása a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) volt, ahol a producer résztulajdonában álló Megafilm Kft. kiemelkedő eredménnyel zárt a közpénzes megbízások terén, az egyébként közismerten jobboldalinak számító Kálomista az állami közalapítvány egyik legtámogatottabb producere volt. 

Kálomista-dosszié

Kálomista: Mi rendeztük az Alkotmány aláírását

Tarol a Thália Színház a fesztiválkollégiumnál, mindkettőt Kálomista Gábor vezeti

“Filmesekkel is jóban vagyok” – Kálomista és P. Koltai a Portik-Laborc jegyzőkönyvben

„Magát is most megfojthatnám” – Kálomista Gábor és az állam pénze II.

Itt az MTVA eltitkolt büdzséje: Kálomista, Jáksó, és Simicskáék is nagyot kaszáltak

“Nagyon jó vagyok” – Kálomista Gábor és az állam pénze

MMKA-dosszié: Kálomistáék milliárdját nem vizsgálta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

Az MMKA megszűnése után a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) vette át a támogatói feladatokat, ami 2011-es megalakulása óta már több, mint 1 milliárd forintot ítélt meg a Megafilm-cégeknek. Az MMKA-tól két ciklus alatt kaptak hasonló nagyságrendű támogatást Kálomista Gábor érdekeltségei.

MNF-támogatások

Coming Out: 285 millió forint (forgatókönyv fejlesztés,filmgyártás, Megafilm Kft.)

Kakukkfiók: 732 millió forint (filmgyártás, Megafilm Kft.)

Szíven szúrt ország 2: 1,8 millió forint (forgatókönyv fejlesztés, Megafilm Kiadó Kft.)

Drakula lakópark: 5 millió forint (forgatókönyv fejlesztés, Megafilm Kiadó Kft.)

Forrás: MNF

Nem csak a filmalapnál töretlen a Kálomista-cégek karrierje, a közmédiát finanszírozó MTVA is jócskán ellátja megbízásokkal azokat. Októberben elindult a Munkaügyek című sorozat 4. évada, a Hacktion pedig 6 évadot élt meg eddig, és nemrégiben derült ki az is, hogy még egy Kálomista-sorozat lesz a közmédián, amely Fapad címen fut majd. Az Átlátszónak korábban megküldött szerződésből kiderült, a Fapadból 24 részt terveznek, melyek 26 percesek lesznek. Epizódonként a sorozat 12 millió forintba kerül.

MTVA-sorozatok

Munkaügyek: 10,8 millió forint/rész (Megafilm Service Kft.)

Fapad: 12 millió forint/rész (Megafilm Service Kft.)

Hacktion: 13,2 millió forint/rész (Megafilm Service Kft.)

Hacktion (hosszabb): 26,4 millió forint/rész (Megafilm Kft)

Az állami szférában elért sikerek a társaságok eredményeiben is nyomon követhetők. Beszédes adat, hogy a két Kálomista-féle filmgyártó cég 4 év alatt összességében megduplázta árbevételét. A szocialista érában a Kálomista-cégek közül főleg a Megafilm Kft. pályázott az állami támogatásokra, 2010 után pedig a Megafilm és a 2008-ban létrejött Megafilm Service Kft. felváltva jutott közpénzekhez, ezért e két cég eredményét összeadva vizsgáltuk a két időszakot. Míg a Megafilm Kft. bevétele a 2006-2010 között eltelt 4 évben összesen 905 millió forint volt, a Megafilm és a Megafilm Service Kft. a kormányváltás óta már mintegy 2 milliárd forint értékben állíthatott ki számlákat.

 

Az adózott eredmény, tehát a nyereség még ennél is meredekebben emelkedett. Míg 2006-2010 között összesen 63 millió forint volt a haszon, addig 2010-2014-ig között a két cég már összességében 215 millió forintot hozott. A nyereség a 2006-2010 közötti időszakhoz képest tehát megháromszorozódott.

 

2012 volt a Kálomista-cégek első éve 2003 óta, amikor a tulajdonosoknak osztalék is járt: előbb 50, majd a rá következő évben 30 millió forint.

 

Megkerestük Kálomista Gábort, hogy megtudjuk, ő mivel magyarázza a sikereket, mekkora szerepe van filmgyártó cégei egyre növekvő pénzügyi eredményeiben a politikának, ám ő nem kívánt nyilatkozni nekünk.

Oroszi Babett

Címlapkép: Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója és Kálomista Gábor, a Thália Színház menedzser-igazgatója átvágja a nemzetiszínű szalagot (MTI fotó: Marjai János)

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás