Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Az atlatszo.hu feljelenti a rendőrségen (PDF) az MTVA-t közérdekű adatok eltitkolásának bűncselekménye miatt. A dolog előzménye a Marslakók-ügy: jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a kért adatok a nyilvánosságra tartoznak, az MTVA mégsem hajlandó nyilvánosságra hozni őket. Vajon meddig mennek még el?
Eddig még sosem nyúltunk ehhez az eszközhöz, egyszerűen azért, mert nem volt szükség rá. Még sosem fordult elő olyan, hogy a független magyar bíróság jogerős (tehát végrehajtható és nem fellebbezhető) ítéletének egy állami szerv ellenszegült volna. Az MTVA ebben is precedenst teremt.
Amit még nem csináltunk: adateltitkolásért feljelentjük a közmédia-óriást from atlatszo.hu on Vimeo.
Emlékezetes: még 2012 augusztusában kértük ki a több százmillió forintba kerülő Marslakók című napi szappanoperával összefüggésben a Marslakók Produkciós Kft. számára kifizetett és még kifizetni kívánt tételek listáját (a kifizetés jogcímének, valamint összegének megjelölésével), továbbá a kft. által kibocsátott számlákat. Szerettük volna megismerni a műsorgyártás megszüntetéséről szóló szerződést is. Az MTVA az adatigénylésünket megkapta, de azt még csak válaszra sem méltatta. Ezután indítottunk pert, amit előbb első, most pedig másodfokon is megnyertünk.
Az ítélet a kihirdetésétől számított 15 nap elteltével emelkedik jogerőre. Amikor ez a határidő eltelt, még petíciót is indítottunk annak érdekében, hogy az MTVA adja ki végre azokat az adatokat, amelyeket egy percig sem szabadott volna titkolnia, mivel azok közérdekű adatként eleve a nyilvánosságra tartoznak.
Erőfeszítéseink, úgy látszik, átlépték az MTVA ingerküszöbét: 2013. augusztus 29-én Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke emailt írt nekünk. Ebben arra hivatkozott, hogy a „nyári”, valamint „nyárvégi szabadságolások”, továbbá „egyéb teendőik” olyannyira lelassították az MTVA ügymenetét, hogy képtelenek voltak a jogerős ítéletben foglaltak teljesítésére. Lencsó ennek ellenére nem kért sok türelmet: csak egy hétvégét kellett volna várnunk, hogy – 2013. szeptember 2-án – már küldjék is az adatokat. Természetesen azóta is küldik.
Mi fog történni?
A Btk. 220. § (1) a) pont második fordulata értelmében, aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével azt követően, hogy a bíróság jogerősen a közérdekű adat közlésére kötelezte, tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ha az MTVA el is küldi végre az adatokat, a fenti Btk.-tényállás megvalósulásán ez mit sem változtat. A bűncselekményt már azzal elkövette az MTVA, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően nem küldte el az adatokat az atlatszo.hu-nak. A feljelentés nyomán először nyomozni kezd a rendőrség, majd átadja az iratokat az ügyésznek, aki azok megvizsgálása után, vádat emelhet. Ezután a bíróság dönt arról, hogy valóban megtörtént-e a bűncselekmény elkövetése, és ha igen, akkor az hogyan minősül. A Btk. értelmében akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható, aki jogerős ítélet ellenére nem hozza nyilvánosságra az adatokat – adott esetben az MTVA vezérigazgatója, Böröcz István.
Epekedve várjuk az adatokat továbbra is, de arra még kíváncsibbak vagyunk, hogy a rendőrség, az ügyészség és a bíróság hogyan göngyölíti majd fel a bűncselekményt, és vajon előfordulhat-e ma Magyarországon, hogy egy állami vezetőt hivatali idejében elítéljenek. A folytatásról beszámolunk, maradjanak velünk!
Ha egyetért azzal, hogy az MTVA számoljon el az adóforintjainkkal, írja alá a petíciónkat!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!