Hírek

Átlátszó oktatás: adatigénylő blogot indított a Hallgatói Hálózat

Átlátszó oktatás” címen egyetemi gazdálkodást vizsgáló közérdekű-adat igényléseket gyűjtő blogot indítottak a Hallgatói Hálózat aktivistái. A projekt célja, hogy a KiMitTud közadatigénylő rendszerünk használatával átláthatóvá tegyék az egyetemek és főiskolák működését és kiderüljön, igaz-e a sok pletyka, amely az egyetemi karok és a hallgatói önkormányzataik közpénzeket érintő hanyag gazdálkodásáról terjeng. G. Szabó Dániel, a blog egyik szerzője kezdeményezte azt az ELTE jogi karának hallgatói önkormányzatát érintő pert, mely egy megtagadott adatigénylés nyomán indult és amiről korábban mi is beszámoltunk. A bloggerek nemrég kaptak választ arra az igénylésre is, mely a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának gazdálkodását vizsgálta. A megkapott adatokból kiderült, hogy a HÖOK 50 millió forint állami bevétellel és 28 millió forint „egyéb” forrással gazdálkodott, melyből több millió ment karrierprogramokra, belső továbbképzésekre és az EFOTT rendezvénysátorra. A szervezet a 28 millió nem állami forrásról nem árult el adatot. A felsőoktatás korábbi pénzügyi botrányainak összegyűjtését is célul tűző blog szerzői szeretnék, ha minél többen adnának be közérdekű-adat igényléseket és ezzel nyomon követhetővé válnának az egyetemeken és főiskolákon elköltött adóforintok.

Olvassa el posztunkat és nézze meg videóinkat arról, miért és hogyan kell közérdekű-adat igényléseket beadni!

Tovább a KiMitTud közadatigénylő rendszerre!

Megosztás