Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
A magyar kormány nettó 24 millió forintot fizetett egy olyan 49 oldalas „szakvéleményért” az új Fradi-stadion ürügyén, amelynek túlnyomó része az internetről innen-onnan összemásolt vagy lefordított adatokból, információkból áll. Az atlatszo.hu megszerezte az oldalanként félmillió adóforintért vásárolt szellemi terméket, és azt találta hogy készítői copy-paste módszerrel dolgoztak, esetenként változtatás nélkül, máskor minimálisan átírva az alapanyagot. Forrásmegjelölések vannak ugyan az elkészült munkában, de új információkat csak nyomokban tartalmaz.
A Közigazgatásügyi és Igazságügyi Minisztérium (KIM) 2012. szeptemberében kötött szerződést (PDF) az egykor híres jégtáncos Sallay András által jegyzett International Management Group Kft.-vel nettó 24 millió forint értékben, a Ferencvárosi Torna Club új stadionjának felépítése megnevezésű projekt érdekében. A Fürjes Balázs kormánybiztos által irányított kiemelt jelentőségű budapesti beruházás keretében Sallay cége alvállalkozóként azt vállalta, hogy szakvéleményt és rövid prezentációt készít a labdarúgásról és az ezzel összefüggő szórakoztatásról, az ebből fakadó piaci helyzetről, a piacon lévő szükségletekről, a labdarúgással kapcsolatos speciális kérdésekről, és a labdarúgással kapcsolatban fennálló kereskedelmi helyzetről. A munkát hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás eredményeként nyerte el az alvállalkozó, amelynek 45 napja volt a szakvélemény és az arra alapuló prezentáció elkészítésére.
Oldalanként félmillió forint
Az atlatszo.hu márciusban a Kimittud közadatigénylő portálon keresztül közérdekű adatigénylést nyújtott be a Miniszterelnökséghez, az új Fradi-stadion felépítésére irányuló projekttel összefüggésben készült szakvéleményt kérve. Az adatigénylésre válaszul a Miniszterelnökség több más dokumentummal együtt (a kapott dokumentumok itt elérhetők) megküldte a Sallay-cég által jegyzett szakvéleményt (itt letölhtető, PDF), amely a „Magyarország: Piaci tanulmány és nemzetközi összehasonlítás” címet kapta, és rögtön az első oldalon nem kevesebbet tűz ki célul, mint hogy „az itt következő piaci tanulmány és nemzetközi összehasonlítás képezi a budapesti új stadion stratégiájának, koncepciójának és üzleti tervének az alapját”.
A bevezetőjében a nemzetközi legjobb gyakorlatok összehasonlítását is ígérő „szakvélemény” ábrákkal és képekkel együtt alig 49 oldalas, tehát oldalanként mintegy nettó félmillió forintba került. Átolvasva ugyanakkor az ár-érték arány problémásnak tűnik, az anyagban ugyanis új információ vagy saját következtetés alig található, az adatok és információk jelentős részét a labdarúgással kapcsolatos honlapokról (UEFA, FIFA, MLSZ), hírportálokról (BBC, Guardian), és korábbi, illetve máshol hozzáférhető tanulmányokból, felmérésekből emelték át néhol kicsit átírva a névtelen készítők. A grafikonokkal, ábrákkal hasonló a helyzet, több ábra az internetről származik.
Magyarország éghajlata
Az International Management Group szakvéleményének már a kezdete is erős: mintegy 15 oldalon keresztül, tehát az anyag harmadában hazánkat mutatják be rendkívül alaposan, olyan megállapításokkal kitöltve a helyet, minthogy Magyarország a Kárpát-medencében helyezkedik el, és hogy két fő folyó osztja három felé, a Duna és a Tisza. Innen tudhatjuk meg azt is, hogy Magyarország lakossága 10 millió fő, 2050-re pedig a lakosság 14-15 százaléka lesz roma. Az országbemutatás Magyarország éghajlatának leírásával folytatódik, ehhez a készítők a Weather Online információit használták fel, mégpedig úgy, hogy egy nagyon kicsit átírva komplett bekezdéseket fordítottak az internetes oldalról. Rögtön az első ábra, Magyarország térképe is egyszerű copy-paste, mégpedig a CIA országlajstromából származik.
Az igazságszolgáltatási rendszer alcím alatt kizárólag az új Alaptörvényről olvashatunk, olyan már-már evidenciának tűnő információkat, hogy hány részből áll és mikortól hatályos. A saját következtetés itt annyi, hogy az ország az új alkotmány nemzetközi kritikája ellenére is demokratikus állam marad. Később a gazdaságról derülnek ki megdöbbentő részletek, például hogy „a vállalatokat tekintve mind a nagy magyar és a nemzetközi vállalatok is jelen vannak”, a folytatás jelentős részét a kormany.hu, a tradingeconomist.com, illetve az Eurostat oldalán olvasható szövegekből, információkból állították össze a készítők. Hasonlóképpen, a turizmusról szóló részekhez például a Wikitravel, az Unesco, és az Euromonitor weboldalairól, a Sport és szórakozás részhez pedig többek között a london212.com, és az olympic.org oldaláról szedegettek össze adatokat, valamint egy az interneten nem fellelhető felmérésből vagy tanulmányból (Advant Planning – Labdarúgás Magyarországon) idéztek több helyen.
A tanulmány második, érdemibbnek tűnő része a 20. oldaltól kezdődik, ez a Labdarúgás Magyarországon címet kapta. De a módszer itt is ugyanaz: forrásmegjelöléssel ugyan, de az adatokat itt is internetoldalakról gyűjtötték. A FIFA, az UEFA, a Hivatásos Labdarúgók Szövetsége, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Wikipedia, és az Olympic.org szövegei köszönnek vissza, és itt is található például a Wikipediából átvett grafikon. A készítők emellett komplett bekezdéseket emeltek át kicsit átírva a KPMG „Iránytű a stadionfejlesztéshez, 2011” című tanulmányából is. A szakvélemény a stadion hasznosításával zárul, ebből egyebek mellett az is kiderül, hogy „egy vadonatúj, modern létesítmény új rajongókat is vonz, következésképpen a nézőszám is emelkedik”.
Bienerth Gusztáv újratöltve
A 24 millió forintos „szakvélemény” meglátásunk szerint leginkább egy közepesen megírt főiskolai dolgozathoz hasonlítható, elkészítéséhez az alvállalkozó szinte kizárólag internetes forrásokat használt, új információt vagy saját, érdemi következtetést csak elvétve tartalmaz, helyette viszont tele van a stadionprojekt szempontjából teljesen irrelevánsnak tűnő, gyakran banális részekkel. Egy hasonló módszerrel dolgozó újságíró ilyen munkáért oldalanként legfeljebb öt-tízezer forintos honoráriumra számíthat, de a szellemi termékek feketepiacán sem kérnek néhány százezer forintnál többet egy így készült szakdolgozatért.
A megbízást elnyerő International Management Group Kft.-t (amely nem összetévesztendő az állami megrendelések terén jelenleg szintén nagyon jól szereplő I.M.G. Inter Media Group Kft.-vel) a sajtó előtt Bienerth Gusztáv képviselte, aki az – Orbán Viktor főtanácsadója, Habony Árpád által jegyzett – Nézőpont Intézet Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. A tanulmánnyal kapcsolatban korábban Bienerth azt nyilatkozta, örül, hogy a kormány úgy gondolja, kell a szakmai munka, a 24 milliós megbízási díjat pedig nagyon nyomott árnak nevezte a piacon. Bienerth kapcsolatrendszerét jól jellemzi, hogy az első Orbán-kormány idején, több mint tíz éve az ő vezetése alatt álló PriceWaterhouseCoopers nyerte el az esetleges magyarországi olimpia megrendezésével kapcsolatos tanulmány elkészítésére vonatkozó megbízást. Ez komoly üzlet volt a Bienerth által irányított cégnek, hiszen az 1500 oldalas, Deutsch Tamás akkori sportminiszter által világszínvonalúnak nevezett tanulmányt 390 millió forinttal honorálták az adófizetők. Összehasonlításképpen: a Fradi-stadion projektet megalapozó tanulmányból 1500 oldal ma 730 millió forintba kerülne.
Az Orbán-kormány 2012 júliusában nyilvánította kiemelt beruházássá az új Fradi-stadion megépítését. A 2014 végére megépítendő, 13,5 milliárd forintba kerülő létesítmény alapkövét márciusban tették le, a kivitelező pedig a korábban Bajnai Gordon által vezetett, baloldali kötődésűnek tartott Wallis-cégcsoporthoz tartozó Market Építő Zrt. lesz. A részben offshore hátterű Market Zrt.-nek mostanában furcsa mód jól megy, ez a cég építette az MTV Kunigunda utcai székházát, és ők építhetik meg a bezenyei kaszinóvárost, az Eurovegast is. A Market Zrt. a Wing Zrt.-n keresztül a Wallis Holding tagja, a cégcsoport az ország egyik leggazdagabb embere, Veres Tibor tulajdonában áll.
A stadion-tanulmányt itt lehet letölteni (PDF)
Oroszi Babett
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!