Adatigényléses perek

Az uniós pályázatok adatbázisáért perelünk – nem jelent meg a bíróságon az NFÜ

Az alperes Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jogi képviselője nélkül zajlott pénteken, a Fővárosi Törvényszéken az EMIR adatkezelő rendszer ügyében indított közérdekű adatigényléses perünk első tárgyalása. Vajon a jogi osztályon már meg is kezdődött az NFÜ lebontása?

2012 végén adtunk be közérdekű adatigénylést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, melyben az összes EU-s pályázat elbírálási, pályázat odaítélési, szerződéses és egyéb dokumentumait kezelő EMIR adatbázis tartalmát szerettük volna megkapni. A többek közt minisztériumok által használt rendszert az NFÜ hozta létre egy 2006-os kormányrendelet alapján. Olyan informatikai rendszerről van szó, mely teljes körben, de a széles nyilvánosságtól elzártan tárolja az EU-s pályázatok adatait, tehát tartalmának megismerésével akár az is kiderülhetne, hogy miért a drágább és rosszabb ajánlat nyert egy-egy uniós nagyprojekthez kapcsolódó közbeszerzésen.

Adatigénylésünket az Ügynökség azzal utasította el, hogy azt „technikailag lehetetlen teljesíteni”, emellett személyes adatokat, üzleti- és banktitkokat is féltett tőlünk. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy közpénzek elköltéséről lévén szó a személyes, illetve üzleti okból bizalmas adatok védelme háttérbe szorul a közérdekkel szemben. Kizártnak tartjuk, hogy 2013-ban bármely olyan adatbázis létezne ezen a bolygón, amelyet az informatika mai fejlettségi fokán technikailag lehetetlen lenne másnak átadni. Ezért azt kértük a bíróságtól, hogy amennyiben az NFÜ nem hajlandó kiadni az adatbázist, a bíróság abba betekintve maga mérlegelje és döntse el, hogy mely adatot tart nyilvánosságra hozhatónak és melyet nem.

Ez azonban még odébb van, és meggyőzni sem próbálhattuk most az alperest, mivel az NFÜ részéről senki nem jelent meg a tárgyaláson. Így ezúton is jelezzük a hírek szerint megszüntetéssel felérő átszervezés előtt álló Ügynökségnek: nézzenek postát és küldjenek ellenkérelmet, mert a következő tárgyalás március 4-én lesz a Fővárosi Törvényszéken.

A keresetlevelünk innen letölthető (PDF)

 

 

Megosztás