Land grabbing – világszerte gyorsuló ütemben zajlik a termőföldek felvásárlása

Az elmúlt öt évben 66 országban legalább 35 millió hektárnyi termőföldet szereztek meg külföldi befektetők – állítja egy barcelonai székhelyű nonprofit szervezet, a GRAIN. Angolul ”land grabbing”-nek, vagyis fölszerzésnek, sőt földlenyúlásnak vagy földrablásnak nevezik, amikor jellemzően fejletlenebb afrikai, dél-amerikai és ázsiai országok szántóföldjeit, erdeit, vizeit, természeti erőforrásait felvásárolják, vagy hosszú távú bérleti szerződésekkel veszik birtokba tőkeerős külföldiek. Helyzetjelentés és interjú.

Bár sokszor afféle jótékonysági befektetésként, a szegény ország támogatásaként vagy környezettudatos magatartásként tüntetik fel a földszerzést, ez gyakran inkább megnehezíti az ott élők sorsát. A mezőgazdaságból élő helyi lakosságot ugyanis ilyen esetekben gyakran erőszakkal kiköltöztetik, megfosztva őket a lakóhelyüktől, megélhetési forrásuktól, ráadásul a földet eladó vagy hosszú évtizedekre bérbeadó ország lakossága elveszti a kontrollt természeti erőforrásainak egy része fölött. Márpedig „a földnélküliség egyértelműen korrelál a fejlődő országokra jellemző alultápláltsággal, mert a föld alapvető biztonsági hálót jelent azok számára, akiknek ezen kívül semmijük nincs, amire nehéz időkben támaszkodhatnának. Egyszerűen semmi másuk nincs.” – írja a témáról a NYU School of Law kutatócsoportjának tanulmánya (PDF).

77%

Év végéig még

23 909 991 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Számos olyan eset fordul elő, mint 2001-ben Ugandában, ahol 401 helyi családot költöztettek ki erőszakkal, miután egy német kávéforgalmazó cég kapta meg a területet, hogy ott kávéültetvényt hozhasson létre helyi leányvállalata. A házakat a helyi hadsereg lerombolta, a terményeket elvette a helyiektől, akik kártérítésért fordultak az ugandai kormányhoz. A kilakoltatott családokkal nem egyeztettek a földterületek bérbeadását megelőzően – számolt be az ügyről (PDF) a FIAN, egy az élelemiszerhez való jogért küzdő civil szervezet. A földszerzésekért nem okolhatók kizárólagosan a külföldi cégek vagy kormányok, mert sokszor a földet eladó ország ügyetlen vagy korrupt kormánya, törzsi vezetői, vállalkozói is felelősek. A földszerzésben részt vevő felek a legkeményebb eszközöktől sem riadnak vissza: az elmúlt három évben egy fülöp-szigeteki mezőgazdasági vállalkozásokat tömörítő érdekvédelmi szervezetnek egymás után három vezetőjét is megölték.

A földszerzések egyik indítéka az, hogy a bioüzemanyagok előállítására alkalmas növények termesztéséhez egyre több terület szükséges. A másik ok, hogy rohamosan emelkednek az élelmiszerárak: a kukorica és a búza ára szinte megduplázódott 2003 és 2008 között, míg a rizs ára néhány hónap alatt háromszorosára nőtt 2008 elején. Így sok cég befektetésként, a későbbi nagy profit reményében vásárol mezőgazdasági területeket. A harmadik ok, hogy a Föld mezőgazdasági művelés alá vonható területei egyre csökkennek, a gyorsuló urbanizációban kiváltképp érintett országok, például Kína és India kormányai pedig földvásárlással, hosszú távú földbérlettel kívánják biztosítani maguknak a szükséges élelmiszerkészleteket. Ráadásul a klímaváltozás következtében elsivatagosodó területek terjedése tovább csökkenti a művelhető területek kiterjedését.

Land grabbing Magyarországon: „Itt minden Mészáros Lőrincé”

Alcsútdoboz-Göböljárás lakóit nem kérdezte meg terveiről Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, aki tavaly vetette meg lábát József főherceg egykori majorjának központjában. Az önfenntartó életmódra berendezkedett családok körül azóta elfogyott az eddig megélhetést adó föld. Évtizedeken át megéltek belőle, ám amikor az egykori Csákvári Állami Gazdaság területéből vásárolni szerettek volna, nem jártak sikerrel. A Nemzeti Földalapkezelő által meghirdetett valamennyi alcsútdobozi állami földet az egykori gázszerelő frissiben alapított mezőgazdasági társasága nyerte el. Tovább a teljes cikkre.

Egy európai civil szervezet, a Transnational Institute nemrég külön kiadványban hívta fel a figyelmet arra, hogy az uniós tagországok is felelősek a világszerte terjedő káros gyakorlatért. Tanulmányuk (PDF) szerint kifogásolható a 2009-ben elfogadott direktíva a megújuló energiaforrásokról, amely előírja hogy az unióban felhasznált energia 20 százalékát megújuló forrásokból kell fedezni 2020-ra, mert ez is nagy lendületet adott a harmadik világbeli földlenyúlásoknak. A tanulmány hibáztatja az európai kereskedelmi politikát is, mely a fegyverszállításon kívül szinte mindent elnéz a ”kevésbé fejlett országoknak”, miközben az európai mezőgazdasági rendszernekminden eddiginél nagyobb a földigénye. Európa a világ legnagyobb élelmiszer-improtőre, a mezőgadasági és erdészeti termékeinek előállításához szükséges földterület 60 százalékát saját területén kívül használja. Az Európába importált szója nagy részét például dél-amerikai monokultúrás szójaföldeken termelik meg, hozzávetőleg 20 millió hektáron. Ezt pedig csak úgy lehetett megvalósítani, hogy a falusi közösségeket elűzték földjeikről, és rengeteg természetes élőhelyet tönkretettek. Tehát az európai élelmiszerfogyasztási szokások is felelősek azért, hogy a földszerzések terjedésével egyre kisebb az esély arra, hogy a bolygó apadó természeti erőforrásaiból a szegények egyenlőbb módon részesülhessenek.

A Transtnational Institute arra is felhívja a figyelmet, hogy gyakran állami érdeket is szolgál a földvásárlás: Olaszország például 30 százalékban tulajdonosa az ENI nevű energiacégnek, mely épp mostanában készül egy többmilliárd dolláros befektetésre a Kongói Demokratikus Köztársaságban: a 70 000 hektáros fejlesztés célja bioüzemanyagtermelés. Sőt, a földszerző európai országok a kontinensen belül is portyáznak: brit, svéd, dán, finn, svájci és francia cégek Oroszország és Ukrajna területén vásároltak be: a brit Landkom például 100 ezer hektárt bérelt  Ukrajnában. Más cégek részvényt vásárolnak agrárcégekben, például a svéd Black Earth Farming így vont ellenőrzése alá több mint 300 ezer hektár orosz termőföldet az Agroinvest nevű cégen keresztül. Bár az uniós politika ezt nem tükrözi, az EU pontosan tudja, mi történik és milyen következményekkel: az Európai Bizottság illetékese azt nyilatkozta, hogy az Európai Unió “aggódik a nagyarányú földszerzések miatt, melyekkel különböző befektetők és országok a saját élelmiszerkészletük biztosítása érdekében zsákmányolnak ki más, fejlődő országokat. (…) Harminc évvel ezelőtt az ilyet új-kolonializmusnak neveztük volna”.

Három évig tartó egyeztetést követően, idén májusban az ENSZ élelmezésbiztonsági bizottsága a földszerzések korlátok közé szorítását célzó irányelveket fogadott el. A dokumentumot 128 ország írta alá, de hogy mennyire tartják is magukat az ebben foglaltakhoz, csak később derül majd ki. Alexios Antypas, a Közép-európai Egyetem (CEU) Környezettudományi tanszékének docense a földrablások témájában is szakértőnek számít.

Mióta jelentenek problémát a nagy volumenű földszerzések?

Alexios Antypas: Már vagy tíz éve, mert 2000 óta egyre gyorsabb ütemben zajlik a folyamat az élelmiszerválság miatt. Tavaly óta a világ népességének több mint fele nagyvárosokban él. A jelenlegi számítások szerint a XXI. század közepére a Föld lakóinak 70 százaléka városi körülmények között él majd, Kínában, Indiában, Mexikóban, Bangladesben és más fejlődő országokban is. Ez a hatalmas városi népesség pedig már nem termeli meg magának a szükséges élelmiszert, s mivel egyre tehetősebb is lesz, megnő például a húsigényük is. A nagyobb állatállomány etetéséhez egyre több takarmány, ennek termesztéséhez pedig újabb földterületek kellenek. A 2008-as élelmiszerár-robbanást követően a jelentős népességű országok, elsősorban Kína ésIndia igyekeztek bebiztosítani magukat gabonatermesztésre alkalmas termőfölddel. Mivel az élelmiszerválság hatására egyes országok, például Ukrajna export-tilalmat vezettek be saját készleteik biztosítására, a jelentős élelmiszer-importra szoruló országok – például Kína, mely ma már rizsből is sem tud eleget termeszteni – megoldást kerestek egyre növekvő, élelmiszer-importra szoruló lakosságuk ellátásának garantálására.

Mely országok esnek leginkább áldozatul a nagy földszerzések során?

Alexios Antypas: Afrika nagyon könnyen kizsákmányolható ilyen szempontból, mert sok a termőföld, az emberek szegények és jogfosztottak, kormányaiknak pedig óriási szükségük van a bevételre. Ideális befektetési környezet azoknak, akik jelentős összeget is le tudnak tenni egyben tíz-húszezer hektárnyi termőföldért. A megvásárolt vagy kibérelt területen élőket pedig egyszerűen kilakoltatják, elköltöztetik. De nem csak az afrikai területek kiárusításáról beszélhetünk, mert Latin-Amerikában, Ázsiában is folyik a földszerzés. A megszerzett földeken élők emberi jogai pedig rendszerint sérülnek, megfosztják őket a helyben elérhető természeti erőforrásoktól, elveszik az otthonukat, és az egészből semmi hasznot nem látnak. Mindez pedig teljesen átláthatatlanul zajlik, mivel nem léteznek nemzetközi ellenőrző mechanizmusok erre a problémakörre.

Ön tavaly részt vett egy ghánai kutatásban, ott mit tapasztaltak?

Alexios Antypas: Ghána nagyon sűrűn lakott ország, gyorsan nő a népesség, így a természeti erőforrásigény is.  Néhány cég, köztük európaiak is a bioüzemanyag gyártáshoz szükséges növények termesztéséhez bérelnek nagy földterületeket.  Az egyik hallgatóm az ország északi részén vizsgálja, milyen hatással van mindez a helyiek életére. Itt nem a rossz szerződésekkel van a gond, Ghána elég tiszta korrupciós szempontból. A természeti erőforrások kitermelésére épülő  multik tevékenysége viszont mindig negatív következményekkel jár a helyiekre nézve, miközben a bioüzemanyag-termelő cégek környezettudatos szerepben tetszelegnek, mondván hogy szegény ország gazdaságába fektetnek, ott jövedelmet termelnek, s mindezt egy környezetkímélőbb üzemanyag gyártásáért teszik.

A témával foglalkozó tanulmányok szerint európai cégek is aktívan részt vesznek e földszerzésekben. Van olyan brit nyugdíjalap például, amelyik hatalmas esőerdőket vásárolt.

Alexios Antypas: Így van. A legnagyobb baj az, hogy a fejlett országok vezetői és a nemzetközi közösség csak beszélnek a fenntarthatóságról. Mintha direkt elfordítanánk a fejünket, hogy ne kelljen észrevenniük: hamarosan feléljük a bolygó természeti erőforrásait. Ez a begyűjtés ami most zajlik, az energiakészletek, az élelem és a víz megkaparintása hosszú távon nem jelent megoldást. Viszont nagyon sok problémát, igazságtalanságot okoz. A mai napig nem fogtuk fel, hogy a világ gazdasága egyszerűen nem folytathatja a fogyasztás-alapú növekedést, hiszen nem tudunk újabb és újabb erőforrásokat mozgósítani. A közgazdász szakma sem fogadta el, hogy bizonyos ökológiai küszöbértékeken túl bizonyos emberi tevékenységeket nem lehet tovább folytatni. Azt feltételezik, hogy ha az egyik erőforrás elfogy, az emberi találékonyság majd feltalál egy másikat. Egyszerűen nem értem, hogy ezt a zseniális magyarázatot hogyan alkalmazzák az ivóvíz-, vagy termőföldhiányra, és különösen az olyan komplex rendszerekre, mint az éghajlat.

Ön szerint mikor várható paradigmaváltás ezen a téren?

Alexios Antypas: Ma a politikában egyáltalán nem téma egy olyasfajta gazdaság megtervezése, ahol nem használunk fel több erőforrást, mint amennyit elfogyasztunk; pedig a nagyon közeli jövőben a körülmények rá fogják kényszeríteni az emberiséget a bevett szokások és gondolkodás megváltoztatására. A gazdasági tervek abszolút nincsenek összhangban a Föld erőforrás-készleteivel. A gazdasági, pénzügyi válságot követően ismét ugyanazt a formulát vették elő, amely a mostani szorult helyzetünket is okozta: a fogyasztás-alapú növekedést. Az alapvető gazdasági termék mindig a Föld valamilyen nyersanyagából készül. Az a hatalmas növekedés, amit pénzügyi eszközök révén elértünk, a pénzmozgásokra alapult, és nem működött. Akár tetszik akár nem, az emberiség nem több mint egy viszonylag kis méretű, korlátozott erőforrás-készlettel bíró bolygó egyik faja. A gazdaság nem tud átlépni ezen a korláton. Amikor az emberi faj ezt végre felfogja, az a nehéz feladat vár majd ránk hogy a gazdasági rendszerünket az ökológiai korlátokhoz igazítva helyezzük új alapokra. És csak reménykedni lehet abban, hogy képesek leszünk elég gyorsan alkalmazkodni hozzájuk.

Horn Gabriella

(Fotó: Alexios Antypas)