Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Miskolczi Ferenc, a NASA egykori légkörfizikusa azt állítja, hogy nem a szén-dioxid okozza a globális felmelegedést. Az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete 2011. januárjában a nyilvánosság kizárásával projektet indított Miskolczi Ferenc kutatási eredményeinek kritikai vizsgálatára. Ez a vizsgálat most lezárult, és a birtokunkba került beszámoló jelentés szerint nem talált lényegi hibát Miskolczi számításaiban, mindazonáltal a jelentéstevő szerint azok „alátámasztják a széndioxid-kibocsátás globális korlátozására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket”. Miskolczi szerint ez bullshit. Közreadjuk a Zágoni Miklós által készített jelentést, és Miskolczi Ferenc észrevételeit a jelentésről. Bonus Track: videóinterjú Miskolczi Ferenccel.
A fizikus végzettségű Miskolczi Ferenc kalandos utat tett meg az amerikai űrhivatalig. Pályáját 1971-ben az Országos Meteorológiai Szolgálat Légkörfizikai Intézetében kezdte, és már itt kiváló eredményeket ért el az infravörös sugárzásátvitel területén. A modenai Európai Elméleti Fizikai Kutatóközpont munkatársaként a 80-as évek végén dolgozta ki a Hartcode elnevezésű modelljét, amely a világ egyik legjobbjának számít: benne van abban a néhány sugárzásátviteli modellben, amellyel az újonnan pályára állított műholdak sugárzásmérő berendezéseit tesztelik. Innen már egyenes út vezetett a NASA-hoz, ahol 2001 és 2006 között a Langley Research Center tudományos főmunkatársaként dolgozott.
Mivel a jelenleg elfogadott üvegházhatás-elméletet cáfoló eredményeit a NASA nem engedte közölni, Miskolczi felmondott az amerikai űrhivatalnál. Azóta újabb számításokkal támasztotta alá, és Magyarországon is publikálta szőnyeg alá söpört klímaelméletét.
Cenzúrázott tudomány: Miskolczi Ferenc elhallgatott klímaelmélete
Miskolczi Ferenc legfrissebb szakcikkének kéziratát, és annak bírálatait kiszivárogtatásként adjuk közre, miután közlését két pozitív és egy negatív bírálat ellenére visszautasította az International Journal of Environmental Research and Public Health című szakfolyóirat. Ez az eljárás egyesek szerint ellentétes a tudományos peer review játékszabályaival, mások szerint lehet hogy szabályos volt, mindenesetre elég gyakran ismétlődik Miskolczival ahhoz, hogy elnémított szerzőről lehessen beszélni. Tovább a teljes cikkhez.
A globális felmelegedésről ma már mindenki hallott, és azt is tudni véljük hogy az emberi tevékenység által felszabaduló üvegházhatású gázok okozzák az utóbbi évtizedek éghajlati változásait. Az üvegházhatású gázok, elsősorban a szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére globális erőfeszítés zajlik, dollármilliárdok mozdultak meg a cél érdekében és új iparágak jöttek létre, mert ha nem tudunk gátat szabni a légkörben zajló káros folyamatoknak, az évszázad végére elsivatagosodhat a mérsékelt égöv, sokkal gyakoribbá válhatnak a pusztító természeti katasztrófák és akár méterekkel is megemelkedhet a tengerszint, sokmilliós metropoliszokat és teljes országokat radírozva le a világ jelenleg ismert térképéről.
Miskolczi Ferenc azonban a NASA-nál folytatott kutatásai során, empirikus adatokra támaszkodva arra az eredményre jutott, hogy a tudományos konszenzus jelentősen felülbecsüli az üvegházhatású gázok szerepét a bolygó felmelegedésében. Miskolczi elméletéből az következne, hogy tévúton jár a fősodratú klímakutatás, amire a világon évente több milliárd dollárt költenek. A klímakutatásra fordított csillagászati összegek sokszorosát mozgatják azokban az új iparágakban, amelyeket kizárólag a széndioxid-kibocsátás csökkentése és a karbonkvóta legitimál.
„Ez egy hibás elmélet” – Miskolczi Ferenc az üvegházhatásról from atlatszo.hu on Vimeo.
A MTA GGKI 2011. januárjában csendben, a nyilvánosság kizárásával projektet indított Miskolczi Ferenc kutatási eredményeinek kritikai vizsgálatára. A vizsgálatot Zágoni Miklós fizikus végezte el körülbelül egy év alatt, aki az általa készített beszámoló jelentésben (PDF) azt írta, hogy „az anyag összeállítása Miskolczi Ferenctől függetlenül történt; igyekeztem a maximális távolságtartásra, tárgyilagosságra, feltáró kritikai megközelítésre törekedni”.
Zágoni márciusban azt nyilatkozta kutatásáról és jelentéséről a Magyar Narancsnak, hogy „számítási eredményeivel és az azokra épülő alapvető következtetéseivel szemben egyetlen értékelhető ellenvetést sem találtam. Miskolczi centrális állítását a kutatásom igazolta; egyúttal rendkívül súlyos hiányosságokat és hibákat sikerült kimutatni a ma érvényesnek tartott paradigmában. […] A konklúzió hétköznapian szólva: a jelenlegi globális felmelegedés nem üvegház-melegedés”.
A Zágoni-jelentés vezetői összefoglalója azonban egyúttal a jelenleg érvényes, Miskolczi által bírált paradigma mellett is hitet tesz: „Megítélésünk szerint Miskolczi Ferenc tudományos eredményei alátámasztják a széndioxid-kibocsátás globális korlátozására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, azonban az okozott éghajlatváltozás nagyságának, jellegének és a helyi viszonyokban való megjelenésének alapvetı újragondolását igénylik. […] Módszere (melyet talán „precíziós sugárzás-átvitelnek” nevezhetünk) határozott tudománypolitikai támogatását tartjuk indokoltnak, különös tekintettel arra, hogy segítségével elsőként nyílhat lehetőség a széndioxid-kibocsátás által okozott éghajlatváltozás valós jellegének, mértékének és területi eloszlásának megértésére. Miskolczi munkája azonnali komoly szakmai sikerre számíthatott volna, ha eredményei nem mondanak ellent az (egyébként indokolt) kibocsátás-csökkentési erőfeszítések alátámasztására használt nemzetközi érvrendszernek.”
Miskolczi a szakmai hozzáértés teljes hiányáról beszél
Maga a vizsgált tudós mégsem örül az elméletéről készült MTA-jelentésnek. Miskolczi Ferenc a Zágoni-jelentésről készült észrevételeiben (PDF) leszögezi, hogy a dokumentumban fellelhető számtalan kijelentéssel nem ért egyet és azt nem tekinti a munkája objektív értékelésének.
„Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Zágoni Miklós a kutatási eredményeim kapcsán, azokat felhasználva a széndioxid kibocsátás szabályozását proponálja. […] A klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredményeim egyedüli világos konklúziója, ami az embereket, a tudományos közvéleményt, a szociológusokat és a politikusokat érdekelheti, az a széndioxid üvegházhatás és a globális felmelegedés ok-okozati szinten való összekapcsolásának a cáfolata. Ez azt jelenti, hogy a globális felmelegedésnek a fokozott széndioxid kibocsátással és a kapcsolatos (esetleges) légköri abszorpció növekedéssel történő magyarázata tudománytalan. Ha a fenti állításom igaz, akkor nyilvánvaló a széndioxid kibocsátás csökkentésére kifejtett nemzetközi és hazai erőfeszitések teljes értelmetlensége. Amennyiben a globális felmelegedés bizonyítottan létezik és mértéke bizonyítottan káros az emberiségre, akkor továbbá nyilvánvaló az ilyen irányú kutatásokra rendelkezésre álló amúgy is szűkös anyagi és technikai erőforrások átcsoportosításának szükségessége, a melegedés valódi okainak a feltárására. […] A globális felmelegédés és a légköri CO2 kapcsolatának tisztázása elsőrendű fontosságú, hiszen tudományosan megalapozatlan nézetek állami média által történő terjesztése nem más, mint az emberek intézményesített félrevezetése. Véleményem szerint milliárdokat kihúzni az adófizetők zsebéből a széndioxid üvegházhatás és globális felmelegedés szabályozása címén, valamint az IPCC és egyéb, többnyire jól fizetett, kormányhivatalokban üldögélő (legtöbbször laikus) úgynevezett üvegház szakértőket pénzelni bűn. A Zágoni féle jelentés konklúziója, mint olvasható, a széndioxid globális szabályozásának szükségessége. A több mint harminc éves munkám eredményeiből ezt a következtetést levonni csakis és kizárólag az objektivitás és szakmai hozzáértés teljes hiányával lehet.”
Az újabb dokumentumok közreadásával az atlatszo.hu nem kíván, nem is volna képes állást foglalni a Miskolczi és elmélete körül zajló tudományos és politikai vitákban, csupán a feladatát végzi: a nyilvánosság elé tár és vitára bocsát meggyőződésünk szerint a közvéleményre tartozó információkat.
(Fotó: atlatszo.hu)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!