Teszteltük a Fidesz médiatörvényét:
ez a szabályozás nem európai

Amikor júliusban elindítottuk az atlatszo.hu közérdekűadat-igénylő, kiszivárogtató és oknyomozó weboldalt, a projekt egyik másodlagos célja a tavaly év végén elfogadott médiaalkotmány és a sajtóra vonatkozó új jogszabályi környezet töréstesztje volt. Kormányközeli szakértők és újságírószervezetek ugyanis úgy vélik, hogy az új törvények garantálják a sajtó szabadságát, védik az újságírók függetlenségét, biztosítják a közérdekű információk megszerzésének jogát, az oknyomozó újságírók információforrásainak titokban tartását, sőt, az oknyomozó újságíró mentesül a jogi felelősségrevonás alól, ha a munkája során elkövetett jogsértést fontos közérdekű információ megszerzésének szándéka indokolta.

A törvénycsomag kritikusai szerint viszont éppen fordítva áll a helyzet: az új törvények aránytalanul korlátozzák a sajtó- és szólásszabadságot, önkényesen kiszabható és aránytalan büntetésekkel fenyegetik a kiadóvállalatokat, gyakorlatilag megszüntetik az újságírói forrásvédelmet, és így tovább. Magasan képzett jogászok tesznek egymásnak élesen ellentmondó állításokat különösen az oknyomozó újságírásra vonatkozó új jogszabályi helyekkel kapcsolatban, a mezei újságíró pedig képtelen szétválogatni a szakmai és az érzelmi-politikai indíttatású érveket, pedig az ő bőrére megy a játék. Ezért empirikus megközelítéssel, a puding próbájával igyekszünk eldönteni a jogértelmezési vitát. A kiadóvállalatok öncenzúrájáról már az új médiaszabályozás elfogadása előtti időszakból is volt bőséges tapasztalatunk, de vajon mi történik akkor, ha saját kiadóvállalatot alapítunk, és – bízva az oknyomozó újságírást bátorító kormánypárti ígéretekben – mi magunk félelemből vagy üzleti érdekből nem óvatoskodunk?

Az atlatszo.hu beindítását megelőzően számos jótanácsot kaptunk arra vonatkozóan, hogy egy ilyen merész terv ma Magyarországon csak a népszerű gyűlöletportál receptjét másolva megvalósítható: külföldi, eldugott szerveren, külföldi kiadóval, a szerzőket és szerkesztőket álnevek mögé rejtve, a szerkesztőség és a közreműködők anonimitását védő internetes technológiákat használva, a magyar joghatóság alól minden elképzelhető módon kibújva lehet csak sikeres az elképzelés. Ez azonban ellentétes volna az atlatszo.hu-t alapító csapat habitusával, és pontosan azt a fajta átláthatóságot és számonkérhetőséget szüntetné meg a szerkesztőség és az általunk közölt tartalmak vonatkozásában, amit mi másokon számonkérünk, másoktól megkövetelünk.

Hiszünk a jogállamban, és nem temetni, hanem védeni jöttünk a magyar sajtószabadságot: az anonim, gerilla-tényfeltárás csökkentené az új orgánum hitelességét, és a megváltozott sajtójogi környezet helyett a nyomozóhatóságok és a titkosszolgálatok felkészültségét tesztelné. Ezért úgy döntöttünk, jöjjön aminek jönnie kell, a .hu domain alatt, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz hírportálként regisztrálva, a jelenleg hatályos magyar jogszabályoknak teljes egészében megfeleltetve indítjuk el az új tartalomszolgáltatást.

Egy másik régóta érlelődő koncepciót is tesztelni szerettünk volna a vállalkozással: bár az információszabadságra vonatkozó jogi szabályozás Magyarországon igen kedvező, a joggyakorlat azt mutatja hogy az adatigénylések megtagadásával, perbeli időhúzással a közérdekű adatok nyilvánosságra hozatala akár évekig is halogatható, míg a sztori teljesen okafogyottá válik. Ugyanakkor régóta virágzik a kiszivárogtatás kultúrája, aminek hátulütője hogy az „ablakon befújt” érdekes dokumentumok közléséért egyedül az újságírót és a kiadóját terheli a jogi felelősség, és a digitális korban abban sem lehetnek biztosak, hogy nem manipuláltak-e az így birtokukba jutott dokumentumok – ezért többnyire el is tekintenek az ilyen anyagok közlésétől. Vajon lehetséges-e a közérdekű adatigénylések és a kiszivárogtatások olyan kombinációja, amely megnehezíti a parttalan időhúzást a közérdekű adatok visszatartása terén, ugyanakkor nem közöl minden “ablakon befújt” történetet, dokumentumot kritikátlanul?

A fősodratú média hatalomellenőrző szerepének diszfunkcióját jól illusztrálja, hogy az alig néhány éve indult globális kiszivárogtató portál, a WikiLeaks sokkal több eltitkolt, nemzetközi jelentőségű ügyre derített fényt, mint a világ élvonalbeli sajtóorgánumai évtizedek alatt, és tevékenységével szinte megtermékenyítette az oknyomozó újságírás kihalófélben lévőnek mondott műfaját. El tudja-e érni ugyanezt a hatást egy magyar kiszivárogtató oldal lokálisan, stimulálhatja-e a több sebből vérző magyar watchdog sajtó működését oly módon, hogy növekedjen az egész médiarendszer társadalmat és demokráciát védő szerepe?

Ami az új magyar médiatörvényt illeti, a szépen beállított kísérlet eredményére nem kellett sokáig várni. Bár az NMHH-tól még nem kaptunk önkényesen kiszabható és aránytalan büntetést, az atlatszo.hu működésének már az első hetében fényesen igazolódtak a többek között a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő civil szervezet által megfogalmazott aggodalmak, melyek szerint a törvény hatályba lépésével Magyarországon gyakorlatilag megszűnt az újságírói forrásvédelem.

A médiaalkotmány ugyanis úgy fogalmaz, hogy bíróság vagy nyomozó hatóság a nemzetbiztonság és a közrend védelme, vagy bűncselekmények elkövetésének felderítése vagy megelőzése érdekében kivételesen indokolt esetben az információforrás felfedésére kötelezheti a médiatartalom-szolgáltatót. És pontosan ez volt az a paragrafus, amelyet a fejemre olvasott a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya részéről eljáró nyomozó, amikor az újságírói forrásvédelemre, az Európai Emberi Jogi Egyezményre és az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatára hivatkozva nem neveztem meg egy hackertámadásról szóló hírünk forrását. A nyomozó ezután arra figyelmeztetett, hogy ez hamis tanúzást érhet, amit a törvény szabadságvesztéssel rendel büntetni. A nyomozó hatóság egyébként kísérletet sem tett arra, hogy meghatározza, miért volna kivételesen indokolt ez az eset, és azirányú érvelésünk sem hatotta meg a rendőrséget, hogy ha egy információforrás nem lehet biztos abban hogy kilétére nem derül fény, akkor nem fogja informálni a sajtót a nyilvánosságra tartozó ügyekről, ez pedig a sajtószabadság korlátozását jelenti.

Szerencsére az is hamar beigazolódott, hogy az effajta tartalomszolgáltatásra van társadalmi igény. Az új honlapot megrohamozták az olvasók, az atlatszo.hu augusztus végéig tucatnyi komoly ügyben nyújtott be közérdekű adatigénylést állami szerveknek és közfeladatokat ellátó intézményeknek, és több ilyen ügyben – a visszautasítást követően – már bírósághoz fordultunk. Szándékunkban áll minden olyan esetben bírósági eljárást indítani, amikor a közhatalom gyakorlásának és a közpénzek felhasználásának átláthatósága érdekében alapvető jelentőségű a dokumentumok nyilvános hozzáférhetősége, és az illetékes állami szervek megtagadják a kiadásukat. Az első két hónapban számos blog, újság, hírszájt, rádió- és tévécsatorna hírt adott tevékenységünkről, és a fősodratú média több hírünk kapcsán forrásként használta az atlatszo.hu-n megjelent dokumentumokat.

A kiszivárogtatókat sem rettentette el a portál elleni rapid rendőrségi akció, számos dokumentumokkal alátámasztott, érdekes ügyről szereztünk tudomást. Az információforrásainkat pedig továbbra sem fogjuk kiadni, ha szükséges, Strasbourgig is elmegyünk emiatt. Dirk Voorhoof, a genti egyetem médiajog-professzora, az Európa Tanács szakértője az esetünkkel kapcsolatban úgy tájékoztatott, hogy a magyar rendőrség eljárása, melynek során egy adathordozót is lefoglaltak, megsértette az Európai Emberi Jogok Egyezményét, amennyiben a tagállamokban a rendőrség, de még az ügyészség sem kötelezhet egy újságírót a forrásai felfedésére vagy foglalhat le szerkesztőségi iratokat: ilyesmit csak bíróság rendelhet el, az is csak kivételes körülmények között, erős indoklással.

(Bodoky Tamás írása az Infokommunikáció és Jog című folyóirat 2011/4., augusztusi számában jelent meg.)