MagyarLeaks: Dörner színházigazgatói pályázata
2011. október 6. csütörtök
Csurka István író, dramaturg lesz az Új Színház intendánsa, az igazgatói posztra kiírt pályzatot közösen adták be Dörner György színművésszel – adta hírül az MTI csütörtökön. A színház vezetésére július végén írták ki a pályázatot. Az Új Színház vezetésére Dörner György mellett Márta István eddigi igazgató is pályázott. Sajtóértesülések szerint az illetékes szakmai bizottság a pályázók meghallgatása után 6:2 arányban az Új Színházat 13 éve vezető Márta Istvánt támogatta.
Az atlatszo.hu nem kíván állást foglalni a kinevezés körül kezdődött polémiában, ám mivel a birtokunkba került, közreadjuk a nyertes pályázatot. Álláspontunk szerint a nyilvánosságra tartozik, hogy milyen tervnek szavazott bizalmat a Fővárosi Önkormányzat, az Új Színház ugyanis közpénzekből működik.
Dörner György színházigazgatói pályázatát innen letöltheti (PDF)
Update: a vesztes pályázat is nyilvános az Új Színház weboldalán.
Csurka István író, dramaturg lesz az Új Színház intendánsa, az igazgatói posztra kiírt pályzatot közösen adták be Dörner György színművésszel - adta hírül az MTI csütörtökön. A színház vezetésére július végén írták ki a pályázatot. Az Új Színház vezetésére Dörner György mellett Márta István eddigi igazgató is pályázott. Sajtóértesülések szerint az illetékes szakmai bizottság a pályázók meghallgatása után 6:2 arányban az Új Színházat 13 éve vezető Márta Istvánt támogatta.
Az atlatszo.hu nem kíván állást foglalni a kinevezés körül kezdődött polémiában, ám mivel a birtokunkba került, közreadjuk a nyertes pályázatot. Álláspontunk szerint a nyilvánosságra tartozik, hogy milyen tervnek szavazott bizalmat a Fővárosi Önkormányzat, az Új Színház ugyanis közpénzekből működik.
Dörner György színházigazgatói pályázatát innen letöltheti (PDF)
Update: a vesztes pályázat is nyilvános az Új Színház weboldalán.

Bejegyezte:
atlatszo
2011. október 6. csütörtök
Kategóriák:
Cikkek,
Kiszivárogtatás.
A bejegyzésre érkezett válaszok követése:
RSS 2.0.
Erre a bejegyzésre válaszolhat vagy visszakövetést adhat
Pingback: Budapester Fidesz-OB ernennt rechtsextremen Theaterdirektor « Pusztaranger
Pingback: Márta: Tarlós bizalma Dörnerben és Csurkában van | TradeCommands