
Másfél éve adták át, de már megrepedt a közel 1 milliárdos Zagyva-völgyi kerékpárút
A kivitelező a Penta Kft. volt, amely az önkormányzat szerint vállalta a garanciális javítást. A beruházást uniós támogatásból állták.
Megkönnyebbüléssel fogadták a hétfői washingtoni csúcstalálkozókról szóló híreket Ukrajnában. Trump, Zelenszkij és az európai politikusok tárgyalása akár eredményesnek is nevezhető, bár a részletek kidolgozása még várat magára. Megnéztük, hogy az ukránok mit gondolnak a háborúról és a békéről.
A rendhagyó washingtoni csúcstalálkozó résztvevői – az amerikai, az ukrán és az európai vezetők, illetve a NATO főtitkára – elégedetten nyilatkoztak. Érthető, hiszen botrány nem volt, Donald Trump elnök pedig még (nem részletezett) biztonsági garanciákat is ígért Ukrajnának.
Ám az egyik legfontosabb kérdésben nincs változás: az ukrán és az európai kormányok szerint az esetleges orosz-ukrán békefolyamat elején tűzszünetre lenne szükség.
Azonban Trump – a pénteki, alaszkai orosz-amerikai csúcstalálkozó óta – az orosz álláspontot szajkózza. Egyelőre úgy gondolja, az a jó megközelítés, ha addig nincs megállapodás, amíg Kijiv és Moszkva mindenben és minden részletben meg nem egyeznek.
Ez jelenleg az oroszoknak kedvez, hiszen az idei nyári offenzívájuknak vannak eredményei.
Újabb területeket foglaltak el, a légicsapásaik pedig minden korábbinál nagyobb pusztítást okoztak.
A hétfői washingtoni csúcs után Trump bejelentette, hogy megszervezné Volodimir Zelenkszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökök találkozóját (ezekhez Trump is csatlakozna). Friedrich Merz német kancellár szerint a csúcstalálkozó akár két héten belül is megtörténhet – ez jelentős optimizmusra és nagyon felpörgetett diplomáciára utal.
Moszkva még nem reagált Trump javaslatára. Ukrajna és Oroszország küldöttségei között eddig is voltak alacsonyabb szintű tárgyalások. Putyin azonban nem akart találkozni az ukrán elnökkel, és elnökválasztást követel, mert Zelenszkijnek lejárt a mandátuma.
Ukrajnában Putyin háborúja, a hadiállapot és megszállás miatt nem lehet választásokat tartani (ez Trumpot sem zavarta: februárban, a botrányos csúcstalálkozón diktátornak nevezte Zelenszkijt, amiért szerinte választások nélkül bitorolja a hatalmat).
Zelenszkij szerint Ukrajna kész a feltételek nélküli tárgyalásokra Oroszországgal. Lesznek fájó, szinte felfoghatatlanul tragikus és nehéz kérdések, például az Oroszországba hurcolt ukrajnai gyerekek sorsa és visszatelepítésük.
Az ukrán elnök nem kockáztat, amikor jelzi, kész tárgyalni Putyinnal: a hazai közvélemény már ezt várja tőle. Érdemes megnézni, hogy – a legfrissebb felmérések szerint – az ukrajnai társadalom mit gondol a békekezdeményezésekről és a háborúról. A megkérdezettek 68 százaléka támogatja a béketárgyalásokat és a mielőbbi megállapodást. Csak 24 százalék gondolja, hogy a harcot folytatni kell a győzelemig. Az orosz invázió után, 2022-ben 72 százalék gondolta, hogy harcolni kell, és 22 százalék támogatta a béketárgyalásokat.
A NATO- és az EU-tagság jelenleg nincs a látóhatáron, ám az ukránok továbbra is az Egyesült Államok, az EU és az Egyesült Királyság aktív diplomáciai részvételében látják a megoldást, a háború lezárásának lehetőségét. Ám kevesen gondolják, hogy a béke elérhető közelségben lenne: 68 százalékuk szerint a következő egy évben nem érnek véget a harcok, és csak 5 százalék véli úgy, hogy nagyon valószínű a háború vége.
A megkérdezettek 73 százaléka elégedetlen az amerikai vezetéssel – ez az arány még soha nem volt ilyen magas –, és csak 16 százalék a támogatók aránya. Trump politikája szinte mindent lerombolt, amit Washington 2022 óta elért: a csúcson az ukránok 66 százaléka támogatta az USA vezetését.
Az ukrán elnöknek is igyekeznie kell megérteni, mit várnak el tőle. A júliusi hiba, az antikorrupciós ügyészségek felszámolásának – tiltakozásokat kiváltó – baljós és kudarcos kísérlete után Zelenszkij támogatottsága tovább romlott, 65 százalékról 58 százalékra esett. Azok aránya pedig, akik nem hisznek az elnöknek, 30 százalékról 35 százalékra nőtt.
Munkatársunk a Klubrádióban is nyilatkozott a témáról, itt meg lehet hallgatni
A leendő orosz-ukrán (és amerikai) tárgyalásokon a legnehezebbnek a területi kérdések rendezése ígérkezik. Trump azt üzeni Kijivnek, hogy felejtse el a NATO-tagságot, és készüljön fel a területcserére. A területcsere ötletét nehéz értelmezni, vagy csak egyféleképpen lehet értelmezni. Az orosz-ukrán területcsere egyoldalú lenne, Ukrajna lemondana az oroszok által megszállt területeiről, hiszen cserébe nem kapna semmit.
Az amerikaiak már térképet is készítettek, Zelenszkij is vitt egyet Washingtonba, ezekről is tárgyaltak hétfőn.
Az ukrán elnök azt mondta, erről neki és az orosz elnöknek kell tárgyalniuk.
Az első kijivi értékelések szerint a washingtoni csúcstalálkozó a vártnál jobban alakult, Trump és Zelenszkij tárgyalása ezúttal jól alakult és a – Kijivet támogató – európai szövetségesek bevonása sikeres volt.
Makai József
Címlapfotó: katonai temető Lviv-ben, a szerző felvétele
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSA kivitelező a Penta Kft. volt, amely az önkormányzat szerint vállalta a garanciális javítást. A beruházást uniós támogatásból állták.
Ellátogattunk a Sziget Fesztiválra, hogy megtudjuk, mit gondolnak a fesztiválozók a Kneecap ír raptrió kitiltásáról, illetve Ukrajna EU-csatlakozásáról.
Megdöbbentően sok, több mint 825 ezer esetben mutatott ki mezőgazdasági vegyszereket a NÉBIH az élelmiszermintákban tavaly.
Természetvédelmi területet is érintő új szabadidőközpont létesülne Dunakeszin, a tiltakozókat a városvezetés szerint csak az ellenzéki pártok hergelik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!