Hanggránátok, tűzijáték, füstbomba – több százezres tömegtüntetés Belgrádban

Megtelt Belgrád belvárosa március idusán. A tüntetők Szerbia minden szegletéből a fővárosba indultak, sokan ezúttal is gyalog. Riportsorozatunk legújabb részében beszámolunk az óriási tiltakozásról, a reményről és drámáról.

Elnézést, miért vannak itt a kordonok? Látom, a megszólított nő sokkot kapott. Hogy érti, miért vannak itt? Miért állították fel a kordonokat? Miért tereltek fel a járdára? Mert ide érkeznek majd az egyetemisták, tudja. Nem tudtam, és a majd’ másfél milliós városban én lehettem az egyetlen. Mert hamar kiderült, sok tízezren pontosan tudták, hogy esemény van, a Terazije két oldalán egyre nagyobb lett a tömeg, túlnyúlt a Köztársaság téren, de a másik irányba, a Slavija felé is.

A hallgatók – és a csatlakozó idősebbek – gyalog jöttek a vidéki városokból, a kragujevaciak például négy nap alatt érkeztek meg. A Google szerint a száztizenvalahány kilométeres táv huszonhat óra gyaloglással letudható, de a hatvan éves férfi azt mondta, minek rohanni? Nem rohannak. A péntek: karnevál, hangzavar, sípok, műanyag trombitaszerűségek, és sok kiabálás, pumpaj, pumpaj, pumpaj.

Pumpálj, nincs megállás, még erősebben, pumpálj.

Egymás után érkeznek a menetek, az utca két oldalán állva üdvözlik őket, két tíz év alatti lány integet, sokan odajönnek, pacsizás van, a lányok arca sugárzik, mintha a Beatlest látnák, annyira boldogok és büszkék. Az egyik küszöbön elgyötört, síró lány ül, kiállt a menetből, a lábát fáslizzák. Traktorok a Beograđanka előtt, ez sem gyakran van Belgrádban.

Igaz, traktorok állnak az elnöki hivatal előtt is, meg mögötte is, a Pionír park szélén. Ezeken a traktorokon nincs rendszám, nem látni, ki lehetne a gazdájuk, szombat éjjelre leamortizálják a tüntetők. A traktorok mögött kettős kordon, a kettős kordon mögött rohamrendőrök sorfala, a rohamrendőrök mögött sátrak, a sátrakban pedig az Aleksandar Vučić elnökhöz hű valakik táboroznak.

Állítólag egyetemisták, a koruk alapján a lifelong learning hívei, nem nyilatkoznak, csak egy követelésük van: szeretnének tanulni, vizsgákra járni, elegük van az egyetemeket megbénító hallgatói sztrájkból. Ki vagyok én, hogy azt mondjam, röhej.

A szombat: bizonytalanság. Azt tudjuk, hogy rengetegen jöttek tüntetni, de mi lesz a reakció? Az eddigi megmozdulásokon – az első, durva időszak után – hagyták őket, de mi lesz most? Pápai Gergő javasolja, menjünk a valamikori vezérkar ‘99-ben lebombázott romjaihoz, van ott egy hatalmas kép, lenyűgözi.

Donald Trumpot és családját is lenyűgözte, szálloda lenne ott, ha minden Vučić és Trump elképzelései szerint alakul: az ingatlanos mogulból ámokfutó elnökké avanzsált üzletember tudja, hogy a lokáció a minden, és ennél kevés jobb akad Belgrádban. Az amerikai elnök családi bizniszét irányító fia a napokban járt Belgrádban.

Délutánra megtelik a város, a Branko hídon már nem tud átjönni több ember, a Gazellára irányítják a többit. A belügy szerint 107 ezer tüntető van, ami röhej, a tüntetések méretének becslésével foglalkozó társaság 270-350 ezerre teszi a számukat, jelezve, hogy a pontos becslés szinte lehetetlen, akkora területen áll a tömeg.

A Balkán és a Moszkva szállodáknál beáll a tömeg, az elnöki hivatal felé mennék, mert megjött a hír, hogy mégis a Slavijánál lesz a tüntetés középpontja, ám mozdulni se lehet, kell vagy háromnegyed óra a Terazije mögötti parkig. Ne szaporítsam a szót: a távolság kicsi, a tömeg óriási, az időveszteség még nagyobb.

Elmegyünk az ún. Belgrade Waterfront negyedbe, ez a belgrádi mini-Dubaj, a régi pályaudvar körüli részt ledózerolták, ha valaki okoskodott, hogy a munkálatokat nem éjjel, csuklyás szakemberekkel kéne elvégezni, azt megkötözték, reggelre már nem volt Savamala. Az építkezések még zajlanak, a lakótelep nem tűnik zsúfoltnak, néhány belföldi turistán kívül nem látni senkit.

Késő este a Parlament épületénél hanggránátok durrannak, az egyetemisták sietve közlik, hogy innentől nincs közük a tüntetéshez. A rendőrök az ál-egyetemistáknak tartott lojalisták és a tüntetők között állnak, de nem kérdés, kit védenek.

Kövek repülnek be és ki is, hanggránátok, tűzijáték, füstbomba is van, magyar képviselő itt könnyen összeszedne évtizednyi letöltendőt akár. Késő éjjelig állunk, lesz-e valami, még akkor is, amikor már egyértelmű, hogy nem lesz. A sarkon valamilyen állapotban lévő fiatalok táncolnak furcsán, Pápai Gergővel megállapítjuk, hogy a szintipopnak nem tettek jót az évtizedek, most is szar.

Bevetjük magunkat a vračari utcákba, az egyik pincéből a horvát Hladno pivo hallatszik, benézünk, néhány mattrészeg arc piros fényben dülöngélve táncol, na baszki, hazaértünk.

Szöveg: Makai József — Videó: Pápai Gergely (Belgrád)

Címlapfotó: Átlátszó